[go: up one dir, main page]
More Web Proxy on the site http://driver.im/Ugrás a tartalomhoz

Yorgia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Yorgia waggoneri
Evolúciós időszak: Ediakara–555,5
A Yorgia waggoneri fosszíliája
A Yorgia waggoneri fosszíliája
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Proarticulata
Család: Yorgiidae
Nem: Yorgia
Ivantsov, 1999[1]
Faj: Y. waggoneri
Hivatkozások
Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Yorgia waggoneri témájú kategóriát.

A Yorgia egy korongszerű állatka az Ediakara korból. Egyesek szerint ő jelenti az átmenetet a Dickinsonia és a Spriggina között, ezt az előbbi kettővel való részleges hasonlóságra alapozzák. Ennek azonban ellentmond a kreatúra növekedési mintázata.

A teste egy rövid, karéjszerű fejből áll, amin semmilyen függelék nem figyelhető meg, és egy nagy, ízelt törzsből. Az állat mintegy 25 cm hosszú volt. A megjelenése lapos, széles, korongszerű lehetett.

A teremtményt a kihalt Proarticulata törzsbe sorolták be.[2]

Elnevezés

[szerkesztés]

A nem Yorgia elnevezése a Fehér-tenger melletti Jorga-folyótól származik, ahol először találták meg a fosszíliáit. A faj Yorgia waggoneri elnevezése Ben Waggonernek állít emléket, aki a maradványokat felfedezte.

Alaktan

[szerkesztés]
A Yorgia waggoneri testfelépítésének a vázlata.

A Yorgia és más proarticulaták testfelépítése rendhagyó a megszokott magányos (nem telepes) állatokéhoz képest. Az amúgy kétoldalú szimmetriát mutató teste egy tengelyből kinövő szegmensekre van tagolva, azonban ezek a szegmensek egymáshoz képest el vannak csúszva, egyfajta csúsztatva tükrözéses szimmetriát hozva létre. Hasonló szimmetriát találunk a Spriggina vagy a Dickinsonia esetén is. Egyes proarticulaták emellett még egy furcsa, aszimmetriát rontó felépítési részlettel is rendelkeznek. A Yorgia kezdő szegmense például a többi szegmenssel ellentétben a központi tengelyen balra túlnyúlik.[2][3] Ez és néhány további egyedi jellegzetesség arra vezetett kutatókat, hogy a proarticulaták a valódi szövetes állatok testvércsoportja lehet.[4]

A jószág hátoldala szegmentálatlan volt, és a Cephalonega, Lossinia vagy Dickinsonia hátoldali részéhez hasonlóan szemölcsök borították.[5] [6]

Maradványok

[szerkesztés]

A Yorgia waggoneri lenyomatait a Fehér-tenger lelőhelyein találták meg, az Ediakara kor vendiai periódusából származó üledékekben. Ezeket 555,5 millió éves korúnak becsülik. Más Yorgia fajokat találtak az Ural-hegységben[7] és az ausztrál Flinders hátságban.[8]

A Yorgia legtöbb lenyomatát homokkőágyak fenekén találták meg. Ezek negatív nyomatok. Más nyomok alapján az állatka belső felépítését is megsejthetjük. A nyomok szerint két csomósor, egy középponti cső, ebből bordaszerűen elágazó további csövek és egy félköríves alak, a hozzátartozó kör közepén lyukkal tanulmányozható a testen. Ezeket nemi szerveknek, bélrendszernek és szájnak vélik.[9]

Nyomfosszíliák

[szerkesztés]
A Yorgia waggoneri nyomfosszíliái, amit eredetileg Epibaionként azonosítottak.

Egyes fosszíliák pozitív lenyomatok láncaként jelennek meg (ezt Epibaion waggoneri nyomfajként írták le), aminek végén az állat negatív lenyomatát találhatjuk meg. Ezeket mindig a kőzet "elefántbőr" felületein találhatjuk meg, amit a kutatók a mikrobiális film lenyomataként értelmeznek. Ezek szerint a Yorgia a mikrobaszőnyeget fogyasztotta táplálékként, melyet a hajszerű függelékei, csillói továbbítottak a szegmensek közötti mélyedéseken keresztül a lény testébe.[10] Ennek nyomaiként azonosítottak a legelészés nyomai környékén észlelhető sevronszerű mintázatokat. A csillókkal való táplálkozás teljesen ismeretlen az Ediakra kor után.[3][11] [12]

A Yorgia nyomfosszíliái alapján lehet következtetni más proarticulaták (Epibaion, Phyllozoon) nyomainak táplálkozási mintázatként való azonosításában. A hasonló nyomok arra utalnak, hogy a proarticulata kreatúrák a tengerfeneket sepregették étkezésként. Kisebb mintázatokat Dickinsonia táplálkozási nyomként sikerült értelmezni.[11][13]

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. Ivantsov, A.Y. (1999). „A New Dickinsonid from the Upper Vendian of the White Sea Winter Coast (Russia, Arkhangelsk Region)”. Paleontological Journal 33 (3), 233–241. o. 
  2. a b Ivantsov, A.Y. (2001). „Vendia and Other Precambrian "Arthropods"”. Paleontological Journal 35 (4), 335–343. o. 
  3. a b Ivantsov, A.Y. (2004) "Vendian Animals in the Phylum Proarticulata" Archiválva 2012. március 21-i dátummal a Wayback Machine-ben. The Rise and Fall of the Vendian Biota. IGSP Project 493. Abstracts. Prato, Italy, p. 52.
  4. (1994) „The Phylum Vendobionta: A Sister Group of the Eumetazoa?”. Paleobiology 20 (1), 1–4. o. DOI:10.1017/S0094837300011088. ISSN 0094-8373. JSTOR 2401145. 
  5. Ivantsov, A. Yu. (2018). „Morphology of the covers of Proarticulata (Ediacaran Metazoa)”. Ist Palaeontological Virtual Congress. Book of Abstracts., 65. o. 
  6. Ivantsov, Yu. A. (2019). „Morphology of integuments of the Precambrian animals, Proarticulata”. Invertebrate Zoology 16 (1), 19–26. o. DOI:10.15298/invertzool.16.1.03. 
  7. Grazhdankin, D. V. (2005). „The Ediacaran White Sea Biota in the Central Urals”. Doklady Earth Sciences 401 (6), 784–788. o. 
  8. Droser, M. (2006). „Assemblage palaeoecology of the Ediacara biota: The unabridged edition?”. Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology 232 (2–4), 131–147. o. DOI:10.1016/j.palaeo.2005.12.015. 
  9. Dzik, Jerzy (2003). „Anatomical Information Content in the Ediacaran Fossils and Their Possible Zoological Affinities”. Integrative and Comparative Biology 43 (1), 114–126. o. DOI:10.1093/icb/43.1.114. PMID 21680416. 
  10. (2003. március 31.) „The origin of the Metazoa in the light of the Proterozoic fossil record”. Paleontological Research 7 (1), 9–41. o. DOI:10.2517/prpsj.7.9. 
  11. a b Ivantsov, A.Y. (2002). „Giant Traces of Vendian Animals”. Doklady Earth Sciences 385 (6), 618–622. o. [2007. július 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 11.) 
  12. (2011) „Feeding traces of proarticulata—the Vendian metazoa”. Paleontological Journal 45 (3), 237–248. o. DOI:10.1134/S0031030111030063. ISSN 0031-0301. 
  13. Retallack, G.J. (2007). „Growth, decay and burial compaction of Dickinsonia, an iconic Ediacaran fossil”. Alcheringa: An Australasian Journal of Palaeontology 31 (3), 215–240. o. DOI:10.1080/03115510701484705. 

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Yorgia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.