Öves maorimadár

Öves maorimadár
Hím példány
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Osztály: Madarak (Aves) Rend: Verébalakúak (Passeriformes) Alrend: Verébalkatúak (Passeri) Részalrend: Passerida Öregcsalád: Callaeoidea Család: Callaeidae Sundevall, 1836 Nem: Notiomystis Richmond, 1908 Faj: N. cincta
Tudományos név
Notiomystis cincta (Du Bus de Gisignies, 1839)
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Öves maorimadár témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Öves maorimadár témájú médiaállományokat és Öves maorimadár témájú kategóriát.

Az öves maorimadár vagy maori nevén hihi (Notiomystis cincta) a madarak osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a mézevőfélék (Meliphagidae) családjába tartozó faj.

A Notiomystis nem egyetlen faja. A közelmúltban lett elkülönítve a mézevőktől, 2007-ben önálló családba helyezték.

A mézevőktől több genetikai jellemzőjében különbözik, de vannak viselkedésbeli eltérések is. A faj elég közel áll a szintén Új-Zélandon endemikus kokakófélék (Callaeatidae) családjával, nagyjából félúton állhat a kokakófélék és a mézevők között.

A faj Új-Zélandon endemikus. A fő szigetekről 1885 körül kihalt, utána már csak egy part menti szigetcsoporton (a Hauraki-öbölben található Little Barrier Island) maradt fenn kisebb állománya. A természetes élőhelye Erdők és bozótos vidékek.

• Notiomystis cincta cincta (Du Bus de Gisignies, 1839)
• Notiomystis cincta hautura (Mathews, 1935)

Viszonylag kis termetű faj, az Új-Zélandon honos három mézevő közül a legkisebb. A hím háta olajbarna, feje fekete, rajta egy kis fehér folttal. Jellegzetes bélyege a mellén és az oldalain végigfutó sárga szalag, melyről nevét is kapta. Szárnyai is vannak sárga tollak. Testének többi része jellegtelen barnás színű. A tojó egész teste barnás, egyetlen bélyege a szárnyain látható sárga csíkok. Olykor mindkét nem feje aranyszínűen csillog, de ez nem a tollazat sajátossága, csak a fejükre tapadt virágportól van. Rövid csőre, de hosszú bojtos végű nyelve van, így könnyedén össze tudja gyűjteni a nektárt a virágokból.

Nagyon aktívan mozgó és hangosan daloló faj. Táplálkozás közben jellegzetes hangot hallat („tzit-tzit”). Ezenkívül vészhelyzetben rendkívül éles hangon riaszt, melyre minden madár menekül a környékről. A szaporodási időszakban a hímek egy kiálló faj csúcsáról bonyolult strófájú hangokat énekükbe beleszőve dalolnak, hogy magukhoz csábítsák a tojókat.

A virágokból kiszívja a nektárt, közben repülő rovarokat is fog, ezen kívül pókokat és egyéb ízeltlábúakat is fogyaszt, melyeket a fák törzsén és ágai fog el. Elsősorban azonban nektárfogyasztó faj. A faj a táplálék terén komoly konkurenciában áll a szintén endemikus tuival (Prosthemadera novaeseelandiae) és a csengőmadárral (Anthornis melanura). Azok el is űzik a kisebb testű fajt a legkedvezőbb nektártermő növények közeléből, így ritkán lehet a fajt nagyobb fák környékén megtalálni. Többnyire lágyszárú növények és bokrok virágait látogatja. Nem táplálékspecialista, több mint 40-féle növényt felkeres élelemszerzés céljából.

A mézevőknél általánosan elterjedt monogám párkapcsolattal ellentétben az öves maorimadár poligám. A hím nem vesz részt a fiókák felnevelésében, kapcsolata kizárólag a párzásra korlátozódik. A hím énekével igyekszik minél több tojót magához csalogatni és párosodni velük. A madarak között egyedülálló módon nem a tojó hátára mászva történik a párzás, hanem szemből.

A tojó egyedül építi fészkét, mely nem nyitott csésze, mint ahogy a mézevőknél szokás, hanem faodúba rejtett.

Az öves maorimadár viszonylag gyakori faj volt az első európaik megérkezésekor Új-Zélandon. Ezután viszont nagyon gyorsan kezdett fogyatkozni. A főszigetekről 1885-re teljesen kihalt. Az utolsó bizonyítottan megfigyelt egyed egy hím volt, melyet 1880-ban láttak az Északi-sziget déli részén fekvő Tararua-hegységben. Gyors kihalásának oka a fő szigetekről máig rejtély, de valószínűleg a házi patkány betelepülése és a behurcolt táplálék- és fészekkonkurens madárfajok (seregély, pásztormejnó) megjelenése nagyban hozzájárult.

Csak egyetlen kis populációja maradt a Hauraki-öbölben találó Little Barrier-szigeten.

A fajnál az 1980-as években indult aktív fajmentési munka. Ennek keretében madarakat honosítottak meg további patkány- és egyéb behurcolt emlős ragadozó és betelepített madárfajoktól mentes szigeteken. Ezek az apró part menti szigetecskék számos új-zélandi madárritkaságnak nyújtottak utolsó menedéket, mint a papagájfélékhez tartozó kakapó (Strigops habroptilus) vagy a guvatfélék családjának tagja, a takahe (Porphyrio hochstetteri).

Mára a vadon élő egyedek számát 500 és 1000 felnőtt madár közötti nagyságúra becsülik. Ezek hat védett területen (Little Barrier-sziget, vagy maori nevén Hauturu , Kapiti-sziget, Tiritiri Matangi-sziget, Mokoia-sziget, a Karori Természetvédelmi Terület és a Waitakere-hegység) élnek.

A szigeteken elért eredmények láttán 2005-ben 60 madarat engedtek szabadon a Wellington közelében fekvő Karori Nemzeti Parkban. Még ebben az októberben fiókák keltek ki, melyek 120 év után az elsők voltak, melyek a főszigetek valamelyikén bújtak ki a tojásokból.

2007 őszén további 59 madarat telepítettek vissza a főszigetekre, ezúttal az Aucklandhez közel fekvő Cascade Kauri Parkba, a Waitakere-hegységbe, közel ahhoz a ponthoz ahol utoljára láttak öves maorimadarat szabadon még 1880-ban.

A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján jelenleg a fajt a „sebezhető” kategóriába sorolja.

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Stitchbird című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. november 21.)
• Jboyd.net szerinti rendszerbesorolása. [2010. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 15.)
• Integrated Taxonomic Information System besorolása szerint a mézevőfélék közé tartozik. (Hozzáférés: 2010. október 31.)
• Novum állatvilág enciklopédia V.: Madarak II. Szerk. Christopher Perrins, Rita Demetriou, Tony Allan. Szeged: Novum. 2008. ISBN 978-963-9703-41-4 – magyar neve
• Angehr, George R. (1985): Stitchbird, NZ Wildlife Service
• Anderson, Sue (1993): Stitchbirds copulate front to front. Notornis 40(1): 14. PDF fulltext
• Barker, F.K., Cibois, A., Shikler, P., Feinstein, J., and Cracraft, J. (2004) Phylogeny and diversification of the largest avian radiation. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 101 (30):11040-11045
• Driskell, A.C., Christidis, L., Gill, B., Boles, W.E., Barker, F.K., and Longmore, N.W. (2007) A new endemic family of New Zealand passerine birds: adding heat to a biodiversity hotspot. Australian J. Zoology 55 1-6
• Ewen, J.G. & D.P. Armstrong (2002) : "Unusual sexual behaviour in the Stitchbird (or Hihi) Notiomystis cincta". Ibis 144 (3): 530-531 doi:10.1046/j.1474-919X.2002.00079.x
• Ewen, J.G., Flux, I., and Ericson, P.G.P. (2006) Systematic affinities of two enigmatic New Zealand passerines of high conservation priority, the hihi or stitchbird Notiomystis cincta and the kokako Callaeas cinerea. Molecular Phylogenetics and Evolution 40 281-284 doi:10.1016/j.ympev.2006.01.026 PDF fulltext Archiválva 2021. április 19-i dátummal a Wayback Machine-ben

• A faj adatlapja a Birdlife International oldalán (angol) Archiválva 2009. január 2-i dátummal a Wayback Machine-ben
• A hihi visszatér 125 év után (angol) Archiválva 2008. december 15-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Az első szabadon talált hihi fészek (angol)