Indoeurópai nyelvcsalád
Az indoeurópai nyelvcsalád (elavult elnevezéssel indogermán nyelvcsalád) a természetes nyelvek egyik nyelvcsaládja. Közel 150 nyelvből áll, amelyet kb. 3 milliárd ember beszél a Földön; tagjai valamilyen formában az egész világon megtalálhatóak. Ha csak az Európából kiinduló gyarmatosítók saját nyelveit tekintjük alapnak, akkor is elmondhatjuk, hogy manapság ezek a nyelvek az adott, egykori gyarmatokon vagy hivatalossá váltak, vagy pedig valamilyen összekötő szerepet töltenek be a helyi beszélt nyelvek között (például Afrika – francia és angol; India, Pakisztán – angol; Mexikó, Közép- és Dél-Amerika – spanyol; stb.)
| Indoeurópai nyelvcsalád | |
| Alkotó | William Jones |
| Terület | Anyanyelvként: Európa, Ázsia, Amerika, Ausztrália és Új-Zéland. Második vagy közvetítőnyelvként minden földrészen megtalálható. |
| Beszélők száma | ~ 3 milliárd fő |
| Ágak | indoiráni nyelvek szláv nyelvek balti nyelvek italikus nyelvek kelta nyelvek germán nyelvek anatóliai nyelvek † albán nyelv görög nyelv örmény nyelv tokhár nyelv † ókori balkáni nyelvek † |
| Írásrendszer | latin, görög, cirill, arab, dévanágari, örmény stb. |
 | |
| Az indoeurópai nyelvcsalád földrajzi elterjedtsége többségi ie. nyelv (anyanyelvként beszélik) hivatalos kisebbségi ie. nyelv (a lakosság második nyelve, melyet a hivatalos érintkezésben használ) | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Indoeurópai nyelvcsalád témájú médiaállományokat. | |
Az indoeurópai nyelvek kutatásának úttörője Sir Williams Jones jogász volt, aki fellelte a hasonlóságokat a latin, a görög, a szanszkrit és a perzsa nyelvek között. Később a szisztematikus összehasonlítást Franz Bopp kiterjesztette a németre és más nyelvekre is. A 19. század folyamán e kutatásokból alakult ki az „indogermán nyelvek” fogalma, amellyel akkoriban elsősorban a németnek a többi nyelvvel való rokonságát akarták kihangsúlyozni, és a német kultúrprioritást bizonyítani. További nyelvek vizsgálata során a nyelvcsalád elnevezése indoeurópaira változott.
Felosztása
szerkesztésAz indoeurópai nyelvcsalád számos alcsoportra osztható. Listájuk a legkorábbi nyelvemlékük szerinti időrendben:
| Csoport | Nyelvek | Első dokumentumok kora | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| – anatóliai nyelvek | hettita, palái, lüd | I. e. 20. század | utód nélkül kihaltak |
| – luvi nyelvek | luvi, lük, kár, szidéi, piszidiai | ||
| – indoiráni nyelvek | |||
| – indoárja nyelvek | szanszkrit stb. | i. e. 20. század | |
| – iráni nyelvek | aveszta, perzsa stb. | i. e. 10. század | |
| – dárd nyelvek | |||
| – nurisztáni nyelvek | |||
| – görög nyelv | a mükénéi formában i. e. 13. század | ||
| – italikus nyelvek | |||
| – latin nyelv | i. e. 6. század | ||
| – újlatin nyelvek | francia, olasz, portugál, román, spanyol stb. | 9. század | Kb. a 7–9. század között alakultak ki a latin köznyelvi változataiból |
| – ókelta nyelvek | gall, keltibér, leponti, galata | i. e. 6. század | utód nélkül kihaltak |
| – kelta nyelvek | ír, skót gael, manx, korni, walesi, breton stb. | 4. század | |
| – germán nyelvek | német, angol, svéd, norvég, dán, holland, jiddis, luxemburgi, gót stb. | 2. század (rúnaírás) | |
| – örmény nyelv | 5. század | ||
| – tokhár nyelv | 6. század | Belső-Ázsiában beszélték, az indoeurópai nyelvek legkeletibb tagja | |
| – balti-szláv nyelvek | |||
| – szláv nyelvek | orosz, ukrán, lengyel, szlovák, cseh, szlovén stb. | 9. század | |
| – balti nyelvek | lett, litván stb. | 14. század | alaktanilag sok ősi indoeurópai alapnyelvi jellemzőt őriztek meg |
| – albán nyelv | 15. század | talán rokona az illír nyelvnek | |
A fenti csoportok tagjain kívül még számos kihalt és kevésbé ismert, írásos emlékekkel nem vagy alig rendelkező indoeurópai nyelv létezett. Közülük néhány: | |||
| – phrügiai nyelv | Phrügia nyelve, talán közelebbi rokona a görögnek vagy az örménynek | ||
| – trák nyelv | talán közelebbi rokona a dáknak | ||
| – dák nyelv | talán közelebbi rokona a tráknak vagy az albánnak, esetleg mindkettőnek | ||
| – makedón nyelv | talán közelebbről rokon a göröggel; nem ugyanaz, mint a macedón nyelv! | ||
| – illír nyelv | talán közelebbi kapcsolatban áll az albánnal | ||
| – messzáp nyelv | valószínűleg az illír nyelvvel egy csoportba tartozik | ||
Ahhoz sem férhet kétség, hogy a felsorolt nyelveken kívül még számos olyan indoeurópai nyelv volt egykoron, aminek emléke dokumentálatlan mivolta miatt nem maradt az utókorra. | |||
A nyelvcsalád gondolatának kialakulása
szerkesztésA ma indoeurópainak nevezett nyelvek közül néhány rokonságát először a holland nyelvész, Marcus Zuerius van Boxhorn vetette föl 1647-ben. Felismerte a köztük rejlő hasonlóságokat, és feltételezte egy olyan primitív egykori közös nyelv létét, amit ő „szkítának” nevezett el. Az elméleti nyelvcsaládja eleinte a hollandot, a görögöt, a latint, a perzsát és a németet tartalmazta, majd később a szláv, kelta és balti nyelveket is hozzáadta a csoporthoz. Van Boxhorn vélekedése azonban nem vált széles körben ismertté, és nem vonzott maga után semmiféle kutatómunkát sem.
Az elmélet ismételten csak több, mint 100 évvel később, 1786-ban jelent meg újra, ezúttal Sir William Jones munkásságában. Jones az ő idejében ismert négy legrégebbi nyelv (a görög, a latin, a szanszkrit és a perzsa) hasonlóságait mutatta fel érvként. [1] Néhány további régi írásbeliséggel rendelkező nyelvvel egyetemben ezeknek a nyelveknek a rokonsága mellett Franz Bopp is kiállt szakszerű és tudatos kutatómunkájával. Bopp Összehasonlító nyelvtanának 1833 és 1852 között történt megjelenése az indoeurópai nyelvészet történetének kiindulópontja. Ő azonban bizonytalan volt még abban, hogy az indoeurópai nyelvek őse a szanszkrit, vagy pedig mindezeknek van egy közös őse. Ezután még évtizedekig szanszkritcentrikus maradt az indoeurópai nyelvek kutatása. [2] August Schleicher (1821–1868) volt az első aki szakított azzal, hogy a szanszkrit alak szerepeljen, mint egy szó legrégibb formája, hanem ehelyett rekonstruálható PIE nyelvi alapgyököket állapított meg. [3]
Keleti és nyugati indoeurópai nyelvek
szerkesztésAz indoeurópai nyelvek hangtani tulajdonságaik alapján két nagy csoportra oszthatók: keletire és nyugatira. E felosztásban az egyik legjellemzőbb meghatározó tényező az ősindoeurópai szókezdő k-, g-, kw-, gw- hangok alakulása. Míg a nyugati nyelvekben (kelta, itáliai, germán) e hangok képzési helye veláris maradt, addig a keleti nyelvekben (indoiráni, balti-szláv és örmény) ezek a hangok palatalizálódtak, majd elöl képzett réshangokká vagy zár-réshangokká váltak (c, cs, dzs, s, sz). (Szokták ez alapján a nyelvcsalád két ágát szatem, illetve kentum nyelveknek is nevezni a „száz” jelentésű szó szanszkrit, illetve ólatin kiejtése alapján.) A két ág között átmenetet képez az albán és a görög nyelv, melyek keleti és nyugati hangtani tulajdonságokat is mutatnak.
E felosztás a ma beszélt modern indoeurópai nyelvekből vett példákkal is könnyen igazolható a legősibb szavak, például a számnevek alapján. Vegyük példaként a „4” számnevet, melynek ősindoeurópai rekonstruált alakja *kwetwores.
- nyugati indoeurópai nyelveken:
- latin: quattuor [kw-]
- spanyol: cuatro [kw-]
- ír: cethair [k-]
- albán: katër [k-]
- görög: tettara
- keleti indoeurópai nyelveken:
- szanszkrit: catur [cs-]
- perzsa: câr [cs-]
- orosz: csjetirje
- örmény: csorsz
A rekonstruált indoeurópai alapnyelv
szerkesztésA ma beszélt, valamint írásos emlékekből ránk maradt indoeurópai nyelvek alapján megpróbálták rekonstruálni az indoeurópai alapnyelvet (más néven: indoeurópai ősnyelv vagy protoindoeurópai; angol nyelvű irodalomban sokszor PIE-nek rövidítve), főleg a legősibb alapszókincsből származó szótöveket. Az indoeurópai alapnyelv egy feltételezett nyelv, amely i. e. 5000 körül kezdhetett nyelvjárásokra bomlani. Máig nem tudni, hogy pontosan hol beszélhették, és egyáltalán egységes volt-e.
Ma is beszélnek olyan nyelveket, amelyek az indoeurópai alapnyelv egyenes ági közvetlen leszármazottjai, vagyis történetük során teljesen elszigetelten fejlődtek, és nem a már felbomlott alapnyelv valamely későbbi nyelvjárásából (például óitáliai, ógermán, őskelta, ősszláv stb.) alakultak ki. Ilyenek a görög, az albán (amely egyes nyelvészek szerint a görögnél is idősebb), és az örmény nyelv – bár kezdetben a görög sem volt egységes, az indoiráni nyelvekkel közeli rokonságban álló örményt pedig erős idegen (kaukázusi) hatás érte, ami miatt hangrendszerében meglehetősen eltávolodott az indoeurópai nyelvektől.
A rekonstruált ősindoeurópai számnevek 1-től 10-ig: *oinos, *duwo, *treyes, *kwetwores, *penkwe, *sweks, *septm, *oktō, *newn, *dekm; 100: *dkmtom (< *dekm-tom) > *kmtom.
Hivatkozások
szerkesztés- ↑ Makkay Indoeurópai 24–25.o.
- ↑ Makkay Indoeurópai 25.o.
- ↑ Makkay Indoeurópai 35. o.
Források
szerkesztés- ↑ Makkay Indoeurópai: Makkay János. Az indoeurópai népek őstörténete. Gondolat•Budapest (1991). ISBN 963-282-418-0
- Cser András, Mayer Gyula, Összehasonlító nyelvészet → ΑΓΑΘΑ, V., Bevezetés az ókortudományba, II., Debrecen, Kossuth Egyetemi, 1999, ISBN 963-472-402-7, 7–82.
- Mallory, J. P. (1989). In Search of the Indo-Europeans. Thames and Hudson. ISBN 0-500-27616-1.
- August Schleicher, A Compendium of the Comparative Grammar of the Indo-European Languages (1861/62).
- Watkins, Calvert (2000). The American Heritage Dictionary of Indo-European Roots. Houghton Mifflin. ISBN 0-618-08250-6.
- ↑ Vekerdi Világ nyelvei: Vekerdi József. Világ nyelvei. Akadémiai kiadó, Budapest, 1294., 1296. o. (2000). ISBN 963-05-7597-3
- ↑ Simon Wilusában: Simon Zsolt: Milyen nyelven beszéltek ... Wilusában?. [2006. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. október 24.)
- ↑ Harmatta Iráni ősmagyar: Harmatta János. Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre, Honfoglalás és nyelvészet. Balassi Kiadó, Budapest, 71–83. o. (1997). ISBN 963-506-108-0
- Schmidt József: A nyelv és a nyelvek Bevezetés a nyelvtudományba, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2014.