[go: up one dir, main page]
More Web Proxy on the site http://driver.im/Ugrás a tartalomhoz

Vrgada (Pakoštane)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vrgada
Vrgada látképe
Vrgada látképe
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeZára
KözségPakoštane
Jogállásfalu
Irányítószám23210
Körzethívószám(+385) 023
Népesség
Teljes népesség209 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság8 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 43° 51′ 21″, k. h. 15° 30′ 06″43.855833°N 15.501667°EKoordináták: é. sz. 43° 51′ 21″, k. h. 15° 30′ 06″43.855833°N 15.501667°E
SablonWikidataSegítség

Vrgada (olaszul: Vergada) falu Horvátországban Zára megyében. Közigazgatásilag Pakoštanéhoz tartozik.

Fekvése

[szerkesztés]

Zárától 37 km-re délkeletre, községközpontjától 6 km-re délre Dalmácia északi részén, az azonos nevű szigeten fekszik. A sziget Pašman-sziget déli részétől délkeletre, a Pakoštanétól Dragéig húzódó szárazföldi partszakasz előtt fekszik. Vrgada szigetének területe 3,67 km2, partvonalának hosszúsága 8,65 km, hosszúsága 3 km, szélessége 1,3 km, legmagasabb pontja 115 m.

Története

[szerkesztés]

A szigeten található római villamaradványok tanúsága szerint területe már az ókorban lakott volt. Ezeknek a kisebb-nagyobb villagazdaságoknak a tulajdonosai főként kiszolgált veteránok voltak. A sziget stratégiai fontosságát az adta, hogy Vrgada és Pašman között vezetett át a fő hajózási útvonal délkeleti irányból Biograd és Zára kikötői felé. Ezt az átjárót két erőd őrizte, melyek közül az egyik a mai Vrgada település feletti 115 méteres „Gradina” nevű magaslaton, míg a másik a Pašman-sziget déli fokán 140 méter tengerszint feletti magasságban állt.[2] Vrgadát első ízben 950-ben említi Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár a De administrando imperio azaz a Birodalom kormányzásáról írott művében „Lumbricaton”, illetve „Loumbricaton” alakban.[2] Giovanni de Venezia (Ivan Đakon) velencei krónikás II. Pietro Orseolo dózse titkára „Chronicum Venetum” című, a 10. század végén és a 11. század elején írt művében a sziget megnevezésére a „Levigrada”, illetve „Levigrate” nevet használja.[2] A zárai Szent Krševan kolostor adománylevelében 1096-ban a „Lumbricata” és „Rumbrikata” név szerepel.[2] A horvát „Lapkat” név a 14. században a glagolita anyakönyvekben bukkan fel először. A „Vrgata”, „Vrgad”, „Vergada” és hasonló elnevezések, melyekből a sziget és a település neve is fakad 1416-tól használatos, amikor a velenceiek a szigetet („ex incantu insule Vergate”) Nicola Sloradisnak adják bérbe.[2] A horvátok valószínűleg már ideérkezésük idején megtelepedtek a szigeten. Ennek bizonyítékául az ókeresztény Szent András templomot tekintik, melyet a horvát történész Ciril Iveković a 10. századnál is régebbinek tart. Az itt talált illír, görög, római és egyéb lakosságot a századok során magukba olvasztották. A sziget kezdetben a Horvát Királyság része volt, majd a Kálmán magyar király és a horvát nemesség közötti megállapodás a pacta conventa értelmében a Magyar Királyság része lett. 1409-ben László nápolyi király a többi dalmáciai várossal együtt eladta a Velencei Köztársaságnak, amely 1797-ig meg is tartotta. A velenceiek 1416-ban Nicola Sloradisnak, majd 1453-ban Jacopo Farinának adták. 1652-ben a Klokočić család birtoka lett, akiktől 1682-ben Brač szigetével együtt a Damiani (Damjanović) család vásárolta meg. A Damianik már a “Conti di Vergada” azaz a Vergada grófja címet viselték és székhelyüket is ide tették át.[2] A grófi palota a Gradina-hegyen álló római-bizánci erőd alatti völgyben épült fel. A palota nyugati falán fennmaradt egy 1707-ből származó glagolita felirat. Az egykori palotából mára csak a főfalak maradványai és a Gyógyító Boldogasszony kápolna maradt meg. Amikor a család tagjai elhagyták a szigetet a Boldogasszony képét is magukkal vitték, a hajók azonban nem kaptak szelet a tengeren való átkeléshez. Másodszor szintén megkísérelték az elvitelét, de ez alkalommal túl erős szél támadt. Csak a harmadik kísérletre tudtak elhajózni, miután a képet visszavitték a kápolna oltárára.[2] A településnek 1857-ben 271, 1910-ben 475 lakosa volt. Az első világháború után előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A második világháború idején a szomszédos településekkel együtt Olaszország fennhatósága alá került. Az 1943. szeptemberi olasz kapituláció után horvát csapatok vonultak be a településre, amely ezzel visszatért Horvátországhoz. A településnek 2011-ben 249 lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal, állattenyésztéssel, halászattal és újabban turizmussal foglalkoztak.

Lakosság

[szerkesztés]
Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
271 338 383 389 413 475 453 487 538 513 449 408 311 236 242 249

Nevezetességei

[szerkesztés]
  • Szent András tiszteletére szentelt régi plébániatemploma[5] (népiesen Sv. Jadre) a tengerpart mellett, a Gradina-hegy nyugati oldalán található a temetőben áll. Ciril Iveković akadémikus a 10. századnál is régebbinek tartja, mivel a fennmaradt korai román stílusú dalmát templomok mintájára épült. A templom egyhajós épület, hosszúsága 5,80 szélessége 2,80 méter, dongaboltozattal fedett, apszisa a keleti oldalon található. Boltozata még az eredeti. Az érsekség területének egyik legrégibb épen maradt temploma. Felújítása után 1983-ban szentelte újra Marijan Oblak érsek.[6]
  • A település mai Szentháromság plébániatemploma 1687-ben épült, hosszúsága 21, szélessége 7,50 méter. Bianchi szerint eredeti főoltára fából készült két aranyozott oszloppal, mivel azonban a 19. század közepére ez az oltár rossz állapotba került új, márvány oltárra cserélték ki, melynek márvány oszlopai és szentségtartója van. A templom két, kisebb mellékoltárának képe a tisztítótűzben szenvedő lelkeket (jobbra, olaj, vászon) és a Rózsafüzér királynőjét (balra, faszobor) ábrázolja. A jobb oldali oltárnál látható festmény Jézus keresztről való levételét ábrázolja. Az alkotások szerzői nem ismertek.[6]
  • A Gyógyító Boldogasszony kápolna az egykori grófi palota udvarán áll, építtetője a sziget egykori ura a Damiani család volt. A kápolna oltárképe a Boldogasszonyt ábrázolja gyermekével bizánci stílusban, ezüstözött kerettel. A palota nyugati falának maradványán 1707-ből származó glagolita felirat található.[6]

További információk

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]