Szaru

A szaru az ember körmének, az állatok karmának, patájának és szarvának anyaga. Ősi ipari nyersanyag.

Az állatok szarvképződményeként ősidők óta használja fel az ember a szaru anyagát különféle használati eszközök készítésére. Elsősorban a pásztornépek iparosai dolgozták fel. Már a Würm-glaciális után a szarvasok vonulását követően használták, mert a szarvas minden testrészének anyagát hasznosítani tudták.

Az állattenyésztésben a különféle juhok, kecskék, szarvasmarhák szarvát dolgozták fel: kanalat, kürtöt, ivőkürtöt, fogantyút, pásztorbotot, íjmerevítő lemezeket, gombot, sótartót, és más eszközöket (pl. tűt is) készítettek belőle.

Gyakran szarvnak nevezik a különféle állatok testén előforduló nyúlványokat is. Például az orrszarvúét.

A magyar pásztorművészetben gazdagon van képviselve a szaruföldolgozás. Legismertebbek az ivókürtök, pásztorbotok, mángorlók, gyufatartók, tükrösök és a sótartók. Legismertebb iparművészünk Király Zsiga volt.^[1]

A Wikimédia Commons tartalmaz Szaru témájú médiaállományokat.

• Magyar néprajzi lexikon I. (A–E). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977. 621–625. o. ISBN 963-05-1286-6   (dunántúli pásztorművészet címszó)
• Magyar néprajzi lexikon IV. (Né–Sz). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1981. 564–565. o. ISBN 963-05-1289-0   (szarumunka címszó)
• Hofer T. (1962): A Néprajzi Múzeum 1961. évi tárgygyűjtése. Népr. Ért., 1962
• Fél E., Hofer T., Csilléry K. (1969): A magyar népművészet. Budapest
• Lükő G. (1987): A magyar lélek formái. Baranya Megyei Könyvtár, Pécs, 1987. 340 old. (Pannónia könyvek) [1942-ben Budapesten, az Exodus által kiadott mű reprintje]
• Bérczi Sz. (szerk.) (1987): Nyelvében él… ? Rétegződések a magyar műveltségben. Az INTART Társaság 1. Szimpóziumának előadásai. Művelődéskutató Intézet-INTART, Budapest
• Szelestey L. (1987): Király Zsiga és a dunántúli pásztorművészet. Cumania, 1987. 419-483.

Ez a biológiai tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!