Fogassüllő

Fogassüllő
Sander lucioperca
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes) Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii) Rend: Sügéralakúak (Perciformes) Alrend: Sügéralkatúak (Percoidei) Család: Sügérfélék (Percidae) Alcsalád: Luciopercinae Nem: Sander Oken, 1817 Faj: S. lucioperca
Tudományos név
Sander lucioperca (Linnaeus, 1758)
Szinonimák
Centropomus sandat Lacepède, 1802 Lucioperca linnei Malm, 1877 Lucioperca lucioperca (Linnaeus, 1758) Lucioperca sandra Cuvier, 1828 Perca lucioperca Linnaeus, 1758 Stizostedion lucioperca (Linnaeus, 1758) Stizostedion luciperca (Linnaeus, 1758) Stizostedium lucioperca (Linnaeus, 1758) Lucioperca lucioperca (Vásárhelyi, 1961; Berinkey, 1966)
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Fogassüllő témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Fogassüllő témájú médiaállományokat és Fogassüllő témájú kategóriát.

A fogassüllő (Sander lucioperca) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, a sügéralakúak (Perciformes) rendjébe és a sügérfélék (Percidae) családjába tartozó faj. A másfél kilósnál nagyobb példányok népies neve fogas, az ennél kisebbeké süllő. A névváltozat a fogasméretűre fejlődött süllő szájában lévő kapófogai miatt van.^[1]

A süllő Európában honos, megtalálható a Brit-szigetektől egészen Oroszország középső részéig. Magyarországon a nagyobb folyókban és tavakban is előfordul ez a kiváló sporthal, mely a halász- és horgászzsákmányt érintően is jelentős. Gazdaságilag fontos faj, a magyar konyha nevezetes halétele és a balatoni süllőnek köszönhetően népszerűsége töretlen.^[2]

Közép- és Kelet-Európában elterjedt faj, de másfelé is betelepítették. A Kárpát-medence vizeiben őshonos, a keleti elterjedési határa az Aral-tó. Hiányzik azonban Nyugat- és Dél-Európából, bár Olaszországban telepítik.

A nem túlságosan gyors folyószakaszokon, a jó oxigénellátottságú, szennyezésektől mentes állóvizekben érzi jól magát. Jól alkalmazkodik a sókoncentráció változásához, így félsós, torkolat közeli tengeröblökben is megél. Elkerüli viszont a laza üledékkel fedett mederrészeket és az elmocsarasodó vizeket, mivel a lebegő iszapfelhő szemcséi a kopoltyúlemezei közé jutva a hal pusztulását okozhatják. A kis folyóknak inkább csak a torkolatában fordulnak elő a befogadó nagyobb folyóból felúszó fiatalabb példányok.

Erősen megnyúlt, oldalról összenyomott, aránylag alacsony hátú hal. Feje nagy, szintén oldalról lapított, orrhossza jóval meghaladja a szem átmérőjét. Csúcsba nyíló szája is nagy, fölső állkapcsának vége eléri a szem hátsó vonalát, esetleg azon is túlér. Szájában erős fogak ülnek, melyek között nagyobb, a többi közül kiemelkedő ebfogak is találhatók. Két hátúszója közül az elsőben 13-17 tüske, a másodikban 19-24 elágazó sugár számlálható. Farokúszója jól fejlett, a széle mérsékelten bemetszett. Anális úszója rövid, benne 11-13 osztott sugár van. Hasúszói a mellúszók alatt, de azoknál kicsivel hátrébb foglalnak helyet. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 80-100. Zöldesszürke alapszínét szabálytalan alakú és elrendeződésű sötétebb harántsávok mintázzák. A legnagyobb példány 117 centiméter volt. Magyarországi rekordja 15,5 ^[3] kilogramm tömegű. 45-47 csigolyája van.

Egészen az 1700-as évekig azt gondolták, hogy a süllő a csuka és a sügér keveréke. Az 1500-as években ezért adta neki a svájci zoológus Conrad Gessner a Lucio-perca nevet, ami "csukasügért" jelent. A süllőről szóló leírásában többek között a következőket írta:

Mindezek ellenére a legjobban hasonlít hozzá legközelebbi rokona, a kősüllő, de az kissé zömökebb, szája kisebb - fölső állkapcsának vége legfeljebb a szem középvonaláig ér -, kifejlett példányainak nincsenek ebfogai, és oldalán a harántsávok határozottabbak. A csapósügér teste még zömökebb, és első hátúszója végén fekete foltot visel.

A halak közeli rokon fajainak azonosításához sok esetben nem segít az egyszerű szemrevételezéses vizsgálat, akkor a pontos meghatározás elősegítésére alaposan meg kell vizsgálni az adott hal morfológiai tulajdonságait.

Az alábbi táblázat ehhez ad segítséget a fogassüllő, a kősüllő és a csapósügér határozóképletének adataival.^[4]

Oxigénigényes hal, ezért a folyó vizekben elsősorban a kavargó és örvénylő részeken fordul elő. A mederben nagyobb kő vagy tuskó mellett szívesen tanyázik, szereti a búvóhelyeket, ahol csoportosan előfordulhat (süllő tanya). Az adott vízterületen gyakori halak közül válogatja táplálékát, nem annyira faj, mint inkább méret alapján szelektálva közöttük, a kisebb méretűeket részesítve előnyben és ezért lehet halszelettel csalizott készséggel kapásában bízni. Valószínűleg lassúbb emésztése miatt nem olyan falánk ragadozó, mint a dunai galóca vagy a csuka. A horgászok a süllő kapására tavasszal és ősszel napközben, nyáron pedig reggel, délután és éjszaka is számíthatnak. Rablására jellemző, hogy előle a kishalak legyezőszerűen menekülnek. Ha elvéti áldozatát, visszavonul és nem üldözi tovább a prédát.

Ivarérettséget 3-4 éves korban éri el, március-áprilisban szaporodik. Tavasszal a hímek a fél méternél mélyebb, kemény aljzatú vizeket keresik fel, ahol a fészeknek alkalmas növényzetet - folyóknál az elöntött hullámtéri vegetációt vagy a parti fűzfák kimosott gyökérzetét - letisztogatják. A nőstények erre rakják ikrájukat, amelyet a megtermékenyülés után egészen a kikelésig őriznek. Az ikraszemek átmérője 1-1,5 mm, számuk testtömeg-kilogrammonként körülbelül 180 ezer.

Magyarországon a legértékesebb és legkeresettebb halak egyike. Részesedése a halász- és horgászzsákmányban egyaránt jelentős, tehát a süllőállomány gazdasági szempontból is igen komoly értéket képvisel. A magyar konyha nevezetes halételét a szálkanélküli húsa miatt méltán nevezetes balatoni fogast ebből a halból készítik. A szép ezüstszínű balatoni fogassüllőt egészben sütik meg, citromkarikával díszítik és tepsis burgonyával tálalják.^[5][6]

Magyarországon a legkisebb kifogható méret 30 centiméter. Tilalmi időszak március 1-jétől - április 30-ig van.^[7] Magyarországon a Magyar Horgászban közölt horgászrekord szerint 14,96 kilogramm a legnagyobb süllő, mely 2007-ben került horogvégre.^[8] A világrekord: 18,70 kg, melyet 1990-ben Ausztriában a Dunából fogtak, ennek a halnak a hossza 116 centiméter volt.

• 
  Úszós készséggel fogott süllő
• 
  A süllő szája
• 
  Egy szerencsés horgász zsákmánya 1.
• 
  Egy szerencsés horgász zsákmánya 2.
• 
  A magyar rekord süllő (2007) a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban

• Magyarország természetesvízi halai (magyar nyelven). HAKI - Halászati és Öntözési Kutatóintézet Szarvas. [2011. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 21.)
• Sander lucioperca, süllő (magyar nyelven). horgasz.hu. [2012. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 23.)
• Polyák Csaba: A süllő (magyar nyelven). haldorado.hu. (Hozzáférés: 2012. június 12.)

• Süllő és kősüllő (magyar nyelven). villantomagazin.com. [2011. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 18.)
• Sander lucioperca LINNAEUS, 1758 (magyar nyelven). terra.hu. (Hozzáférés: 2012. május 21.)
• Sander lucioperca LINNAEUS, 1758 (magyar nyelven). terra.hu. (Hozzáférés: 2012. május 21.)
• Süllőzés a Balatonon (magyar nyelven). horgaszat.hu. [2012. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 21.)

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2012. május 21.)
• A faj adatlapja a FishBase oldalán. FishBase. (Hozzáférés: 2012. május 21.)
• European Pike-perch Sander lucioperca (Linnaeus, 1758). BioLib.cz. (Hozzáférés: 2011. szeptember 18.)
• A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2012. május 22.)
• Sander lucioperca Zander (angol nyelven). Encyclopedia of Life. (Hozzáférés: 2012. május 22.)
• Sander lucioperca (Linnaeus, 1758) (angol nyelven). UNEP-WCMC Species Database. (Hozzáférés: 2012. május 22.)^{[halott link]}
• Sander lucioperca (Linnaeus, 1758) (angol nyelven). WORMS World Register of Marine Species. (Hozzáférés: 2012. május 22.)