Didot család

A Didot család egy francia nyomdász- és könyvkereskedő-család,^[1] melynek tagjai mintegy kétszáz éven át vezető szerepet töltöttek be Franciaország nyomdászatának történetében. Az ő nevükhöz fűződnek a 18. században népszerű legszebb rézmetszettel illusztrált könyvek, illetve ők teremtettek olyan új antikvát is, mely a francia klasszicizmus kiemelkedő könyveinek nyomtatása során volt használatos. Emellett több olyan találmányt is létrehoztak (pl. tipográfiai pontrendszer, sztereotípia stb.), melyekkel elősegítették a nyomdaipar technikai fejlődését, illetve a későbbiekben – a nagyipari korszakban – őrizték a régi könyvművészeti tradíciókat.^[2] A Didot-k – hasonlóan az Olaszországban működő Giambattista Bodonihoz – mesterségüket nem pusztán kenyérkeresetnek tartották, hanem hivatást láttak abban.^[3] A kiemelkedő egyéniségekből álló népes család tevékenysége négy generáción keresztül volt meghatározó.^[2]

Mivel a család első tagjának, Denis Didot-nak (aki nyomdász és kiadó volt) tevékenységéről nincsenek adatok, a nyomdászattörténet alapítóként François Didot-t (1689-1757) említi. François Didot nyomdáját 1713-ban Párizsban nyitotta meg, s Prévost abbé barátjaként – több híres kiadvány mellett – kiadta annak 20 kötetes, Histoire générale des voyages című munkáját.^[2] Tizenegy gyermeke közül ketten, François-Ambroise és Pierre-François követték apjukat a nyomdászpályán^[3] – az ő utódaik révén pedig a nyomdászcsalád két részre szakadt.^[2]

François Didot két fia közül François-Ambroise Didot (1730–1804) volt tehetségesebb, s lett ismertebb több találmányával és művészileg-tartalmilag is jelentős kiadványaival. Fontos kezdeményezései és találmányai közé sorolható az öntött űrtöltők alkalmazása (a szavak közti hézagok kitöltésére a szedésben), a tipográfiai pontrendszer és a nyomdai sajtó tökéletesítése, a velinpapír feltalálása, valamint az új antikva-betűtípus metszése.^[2]

A betűk nagyságát szabályozó tipográfiai pontrendszer (tipometria) tökéletesítésével Pierre Simon Fournier kísérleteit folytatta, s tulajdonképpen rendet teremtett a korábbi zűrzavaros helyzetben, amikor szinte valamennyi betűkészítő saját, egyéni rendszert alkalmazott a betűk nagyság szerinti osztályozására. François-Ambroise alapegységnek a tipográfiai pontot tartotta, amely 0,376 mm-nek felelt meg (1 m = 2660 tipográfiai pont). Rendszere széles körben elterjedt. Innentől kezdve a betűk, illetve a szedéshez szükséges egyéb anyagok magasságát pontban fejezték ki, a tipometriát pedig szinte kötelező szabványnak tekintették. Ez az egységesítés előfeltétele volt a nyomdászat nagyipari korszakában bekövetkező szedés gépesítésének.^[2]

Az általa 1780-ban feltalált velinpapír előzményének Baskerville forró lemezek közé préselt papírja tekinthető. Ez a sima és fehér papírfajta egyike a legfinomabb nyomtatópapíroknak, melyen kimondottan jól érvényesültek annak az 1775-ben megalkotott új, klasszicista antikvának a hajszálvékony vonalai is, amely szintén François-Ambroise Didot nevéhez fűződik. Ez a szép antikva-típus – amely az egyik legelterjedtebbnek számított a 19. században – végleges formáját majd feltalálójának fiától, Firmin Didot-tól kapta.^[2] François-Ambroise a betűkép modernesítése érdekében – szemben a garmond típus egyforma vonalazásával – gondosan megkülönböztette a vastag és vékony vonalrészeket, s ezen elv alapján sokak tetszését elnyerő egész típussorozatokat is tervezett.^[4]

Kitűnő munkásságára a francia udvar is felfigyelt:^[2] XVI. Lajos rendeletére ő nyomtathatta azokat a klasszikusokat, amelyek a jövendő uralkodó, a dauphin oktatására szolgáltak. A könyvek címlapját „ad usum Delphini” (a dauphin használatára) felirattal jelölték, és mindent eltávolítottak a szövegből, amit a dauphin számára károsnak tartottak.^[3] Kiadványai közül továbbá kiemelkedik Tasso kétkötetes Megszabadított Jeruzsáleme (1784–1786) és Paul Jérémie Bitaubé Homérosz-fordítása 12 kötetben (1787–1788).^[5]

François-Ambroise Didot halála (1804) után két fia vette át a vállalatot: Pierre Didot a nyomdát és a kiadót, Firmin Didot pedig a betűöntödét örökölte, és harmonikusan együttműködve jelentékeny klasszicista munkákat hoztak létre.^[5]

François-Ambroise testvére, Pierre-François Didot (1732–1793)^[5] a könyvnyomtatás további tökéletesítése kapcsán, valamint a betűöntés és főként a papírgyártás terén alkotott maradandót. Essonnesben megalapította híressé vált papírgyárát, korábbi korrektora, Louis Robert pedig itt állította fel a világ első papírgyártógépét. A forradalom alatt ebben a papírgyárban készítették az assignatákhoz (papírpénzhez) szükséges papirost is.^[3]

Pierre Didot (1761–1853),^[5] François-Ambroise Didot fia szintén nagy odaadással szolgálta a betűművészetet. Egyetértett a rokokó könyvdísz száműzésével, s az angol Baskerville azon nézetével, miszerint „a könyvnek megvan a maga saját formanyelve, mely a betűk jóságával és kellő rendjével hat, s nincs szüksége illusztratív, ornamentális eszközökre, melléktermékekre”.^[6] A nyomdát 1789-ben, a forradalom kitörésének évében vette át, s olyan kiváló munkát végzett, hogy^[3] – miután az Állami Nyomda 1789-ben elhagyta a Louvre helyiségeit^[5] – műhelyét a Louvre-ba helyezték át.^[3] Itt az új antikvával állította elő az úgynevezett Louvre-kiadások (Éditions du Louvre) értékes művekből álló, Franciaországban és külföldön is egyaránt nagyhírű sorozatát. A sorozat tagjaként, kis példányszámban megjelent művek mind szövegük pontosságát, mind pedig tipográfiai szépségüket tekintve híres alkotásai a nyomdászattörténetnek. A Vergilius-foliokiadással (1798) induló sorozat kiemelkedő darabjai még Horatius (1799) és Racine (3 kötet, 1801–1805) művei, valamint La Fontaine meséi és Voltaire Henriade-ja. Kiadványai közül a Racine-kiadás keltette a legnagyobb feltűnést, melyet a kortársak minden idők legnagyobb nyomdászati teljesítményeként tartottak számon. Pierre Didot nyomdájában kis formátumú, különösen olcsó nyomtatványokat is adott ki, melyekhez felhasználta öccse, Firmin Didot találmányát, a sztereotípiát.^[5]

A két testvér közül Firmin Didot (1764–1836) volt a nagyobb nyomdászegyéniség, s mint nagy műveltségű ember, az egész Didot családnak is kiemelkedő tagja.^[5] Apjától a betűöntödét 1789-ben vette át, s ő szállította testvérének, Pierre-nek Louvre-kiadásaihoz a betűket.^[3] Ő adott végleges formát atyja antikvájának, s azt olyan művészi szintre emelte, hogy a Didot-antikva egy évszázadon át a legelterjedtebb és legkedveltebb nyomdai betű volt Európában.^[5] 1790-ben szerződést kötött Johann Friedrich Ungerrel, hogy súlyos pénzek fejében fraktúrafajtát tervezzen számára. A kísérlet – mint ahogy előre sejthető volt – balul sikerült. Didot finom érzékű művész lévén nem nyúlt erőszakos kézzel a fraktúrhoz – így az összképében harmóniátlan maradt, és senki sem fogadta el.^[7] Bár alkotójának kiléte homályos, egyesek Firmin Didot-nak tulajdonítják a vékony vonásokat alig tartalmazó, címek és kiemelések jelzésére különösen alkalmas egyptienne betűfajtát is.^[8]

Firmin Didot a sztereotípiával is foglalkozott, maga a kifejezés is tőle származik,^[9] és az eljárást is ő szabadalmaztatta.^[10] Az új módszer segítségével alacsony áron tudott francia, olasz és angol klasszikusokat forgalomba hozni. Emellett díszkiadású könyveket is megjelentetett. Nyomdájában Franciaország minden neves embere megfordult, párizsi tartózkodásuk alatt pedig a külföldiek is gyakran éltek a lehetőséggel, hogy a világhírű nyomdát megismerjék.^[3]

Didot tehetségére még Napóleon is felfigyelt, s a Császári Nyomda (Imprimerie Impériale) betűöntödéjének vezetőjévé nevezte ki.^[5] Didot officinájából, a tipográfia művészetének iskolájából számos francia és külföldi nyomdász került ki. 1827-ben visszavonult a nyomda vezetésétől, s ezt követően életét a közéletnek és az irodalomnak szentelte, a vállalat irányítását pedig fiára bízta.^[3]

Henri Didot (1765–1852), Pierre-François Didot fia mint betűöntő^[5] és betűmetsző lett ismert. 66 éves korában^[11] egyfajta „mikroszkopikus”-nak nevezett kis formátumú betűt hozott létre,^[5] melyet La Rochefoucauld és Quintus Horatius Flaccus munkáinak kiadása során használt. A francia forradalom ideje alatt ő metszette a papírpénz dúcait.^[11]

Saint-Léger Didot (1767–1829), Pierre-François Didot másik fia vette át apja halála után az üzlet vezetését. Az essonnes-i papírgyár^[5] egyik szerény munkása, Louis Robert nevéhez fűződik a papírgyártás legnagyobb, igazán korszakalkotónak nevezhető találmánya. Louis rájött ugyanis arra, hogy a papírkészítés kézi fogásainak jelentős része mechanikai műveletekkel is helyettesíthető. 1799-ben szabadalmat vett egy hengereken mozgó végnélküli szita rendszerére, amely a papírgyártógép legjellemzőbb része. Robert ezt a szabadalmát 1800-ban eladta Saint-Légernek, aki Angliába távozva, több ügyes mechanikus segítségével végleg megalkotta az azután tovább tökéletesedő papírgyártógépek legelső változatát.^[12] Szintén Saint-Léger nevéhez fűződik a végnélküli papír feltalálása.^[13]

Jules Didot (1794–1871), Pierre Didot fia Bázelben lett nyomdász. Apjához hasonlóan Jules is számos díszkiadást jelentetett meg.^[3] 1825-ben nyomdáját Brüsszelbe költöztette, ahol királyi nyomdát alapított. Ezt azonban csakhamar eladta a belga kormánynak, s visszatért Párizsba, ahol új nyomdát rendezett be.^[14]

A család párizsi nyomdáját Firmin Didot fiai, Ambroise-Firmin Didot és Hyacinthe-Firmin Didot vették át és közösen vezették. Mindketten kiválóan képzett nyomdászok voltak, s nyomdájuk számos jelentékeny kiadványt tett közzé.^[5] Ők adták ki a Francia Akadémia szótárát, az Encyclopédie moderne 39 kötetét, valamint az Univers pittoresque-t (67 kötet 4000 acélmetszettel).^[14] (A cég az ő vezetésükkel és utódaik alatt nagyipari vállalattá fejlődött, s Firmin Didot néven részvénytársaságként ma is működik; Firmin Didot leszármazottai ugyanis az iránta való tiszteletből családnevükhöz csatolták a Firmin keresztnevet).^[5]

Ambroise-Firmin Didot (1790–1876), Firmin Didot fia kitűnő nevelésben részesült. Főként a görög nyelv és irodalom iránt mutatott érdeklődést. Beutazta Egyiptomot, Szíriát, Palesztinát, Kis-Ázsiát, majd egy ideig pedig a konstantinápolyi francia követség attaséja volt. Végül visszatért Párizsba és átvette apja nyomdáját. Ambroise-Firmin Didot maga is jelentős irodalmi működést fejtett ki. A Thesaurus Graecae Linguae szerkesztésében szellemi téren is részt vett, megírta keleti utazásának tapasztalatait, és számos nyomdászati szakkönyv is köthető a nevéhez. A Didot kiadóvállalat Ambroise-Firmin irányítása alatt világcéggé növekedett, neve Európán kívül más világrészekbe is eljutott. Ambroise-Firmin nagyarányú kiadói tevékenységével tehát magas színvonalra emelte a francia könyvkiadás minden ágát.^[3]

Hyacinthe-Firmin Didot (1794–1880) testvérével, Ambroise-Firmin Didot-val együtt nagy jelentőségű könyveket adott ki, egyebek között a hieroglifák megfejtőjének, Champollionnak egyiptomi utazását, egyiptomi nyelvtanát és szótárát, továbbá szótárak egész sorát.^[3]

• Bíró Miklós, Kertész Árpád, Novák László (szerk.). Nyomdászati lexikon : a szedés, gépszedés, betűöntés, stereotípia, galvano plasztika, nyomtatás, litográfia, mélynyomtatás, offset, könyvkötészet, klisékészítés, papiros, kalkuláció, üzletvitel, helyesírás, az üzemben előfordulóelektrotechnikai és a sokszorosító iparban szükséges sok-sok egyéb tudnivalók összefoglalása. Bíró Miklós (1936) 

Online elérhető a MEK-ben: http://mek.oszk.hu/09100/09152/

• Fülöp Géza. A könyvkultúra a könyvnyomtatás kézműipari időszakában : Gutenbergtől a francia forradalomig. Nemzeti Tankönyvkiadó (1998) 

Online elérhető a MEK-ben: http://mek.oszk.hu/01600/01625/index.phtml#

• Galli Katalin. A könyv története. (II. kötet: 1500-tól a 20. század közepéig), 8. kiadás, Hatágú Síp Alapítvány (2004-2005). ISBN 9637615474 
• Novák László. A nyomdászat története. (VII. könyv: 1901-1929.). Világosság Ny. (1929) 

Online elérhető a MEK-ben: http://mek.oszk.hu/01600/01645/#

• Révay Mór János (főszerk.). Révai nagy lexikona : az ismeretek enciklopédiája. (V. kötet: Csata-Duc). Révai (1912) 

Online elérhető a MEK-ben: http://mek.oszk.hu/06700/06758/#

• Tevan Andor. A könyv évezredes útja, 3. kiadás, Gondolat (1984). ISBN 963 281 362 6 

Online elérhető a MEK-ben: http://www.mek.oszk.hu/01600/01650/

• Várkonyi Nándor. Az írás és a könyv története. Széphalom Könyvműhely. ISBN 963 9028 93 2 (hibás ISBN 963 8277 65 3) (2001) 

Online elérhető a MEK-ben: http://mek.oszk.hu/01600/01653/index.phtml

• Szócikk a Didot-családról az Original Catholic Encyclopedia honlapján. [2014. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 18.)