Cipész

Jean Duplessis-Bertaux: Shoemaker (Párizs, 1814. rézmetszet)

A cipész (más néven suszter) szakma illetve megnevezés alatt a lábbelik készítésével és javításával foglalkozó szakembert értjük.

Története

Magyarországon a 18. és a 19. században az egyik legjellegzetesebb, de mindenképpen a leggyakrabban előforduló szakma volt. Ekkor még a nagyobb falvakban is több, ezzel foglalkozó mester dolgozott. A hazánkban dolgozó mesterek igen komoly szakmai hírnévre tettek szert Közép-Európában, például a szintén híres bécsi cipészekkel való vetélkedés közben, hiszen tudjuk hogy a hazai nyersbőr termelés és kikészítés is több évszázados kiváló hagyományokra tekintett vissza.

Eredetileg a cipész még a varrócérnáját is maga sodorta, majd szurkozta, s az illesztő-rögzítő faszegeket is ő készítette magának. A cipők talpára sarok és orrvasak kerültek. A megrendelések számának emelkedése miatt később nem csak ez változott, hanem e kézművességen belül egy speciális ipar, a kaptafa-faragó szakma kialakulásához vezetett. A kaptafa készítők tanult szakemberek voltak, akik a láb anatómiai ismereteinek birtokában faragták meg a többnyire egyedi, a megrendelő lábfejéhez igazodó termékeiket. Erre húzta rá a cipő-felsőbőrt, felsőrészt a cipészmester annak alakítása végett, majd összevarrta, összedolgozta az alsó résszel. A szakma is tagolódott, voltak akik készítették és voltak akik csak javították a cipőket, ez utóbbiakat hívták susztereknek.

Az egyszerűbb műhely kéziszerszámai: a kaptafa, a háromágú kaptavas, a cipész kalapács (íves-lapos, féldomború szegelő és bőralakító fejjel), a cipész fogó, a bőrfeszítő fogó, a vasmelegítő spirituszégő, a simító vasak, a görgős vasak, az öltés előjelző rádli, a cipész ár (az öltés helyét előlyukasztó nyeles faeszköz), a jelölő körző, a bőrvágó kés, a cipészasztal (pangli) és a háromlábú, ívesen mélyített kényelmes fa suszterszék.

A cipő alakjának a megtartása végett mind a cipészek, mind a háztartások egyszerűbb és bonyolultabb ,,működtetésű" úgynevezett sámfákat alkalmaztak, alkalmaznak, az utóbbi időkben ezek anyaga fém vagy műanyag is lehet.

Ma a szakma jórészt gépesített, ami az emberi erővel hajtott varrógépek elterjedésével kezdődött. A népesség növekedése és az ipari forradalom ,,vívmányai" erre a szakmára is rányomták a bélyegüket. Míg ma a géppel készült cipők előállításához elegendő a betanított munkások közreműködése, a hagyományos, kézzel készült, varrott, faszeges cipők elkészítéséhez jól képzett cipészmesterek kellettek. Mivel hazánkban viszonylag hosszú ideig nem oktatták ezt a szakmát, úgy tűnt, a szakma kihalófélbe kerül, azonban néhány éve ismét beindult a cipészképzés, így megvan az esély arra, hogy ismét egyre több szakember kerül ki ezekről a tanfolyamokról. Ennek ellenére ma már csak igen kevés cipészműhely létezik, ahol még mindig a régi módszerekkel készítenek lábbeliket, ezekkel az elnevezésekkel melyek a kivitelezésre is utaltak: faszeges, angol-varrott, goiser-varrott, német-varrott, keresztülvarrott.

A cipész szakma nem összekeverendő a csizmadiáéval, mely utóbbi a 20. század közepétől kezdett eltűnni, - manapság a cipészek készítik a csizmákat is.

A cipész foglalkozás a FEOR-ban

A FEOR 7217 szám alatt tartalmazza a "Cipész, cipőkészítő, -javító" foglalkozást.

Munkájának lényege, hogy bőrből vagy műbőrből cipőket, szandálokat, csizmákat készít és javít.

Feladatai

megállapodás a megrendelővel a készítendő cipő típusáról, méretéről, a szükséges javításokról;
modellminta készítése;
árkalkuláció készítése;
a termék megtervezése;
az anyag kiválasztása;
cipőfelsőrész részeinek szabása, előkészítése;
bélésbőr, textilbélés szabása;
kiegészítők szabása;
cipőfelsőrész összeállítása;
cipőalsórész alkatrészek készítése;
a felső és alsó rész (technológiától függő) összeszerelése;
ortopéd és méretes cipő készítése;
minőség-ellenőrzés végzése;
a kész cipő tisztítása, festése, fényezése;
használt lábbelik javítása, felújítása.