[go: up one dir, main page]
More Web Proxy on the site http://driver.im/Ugrás a tartalomhoz

2020-as DTM-szezon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2020-as DTM-szezon
A bajnokság logója
A bajnokság logója
Egyéni bajnok
GER René Rast353
Bajnok konstruktőr
GER Audi1253
Bajnok csapat
GER Audi Sport Team Abt Sportsline609

 ← 2019
2021 → 

A 2020-as Deutsche Tourenwagen Masters-szezon a bajnokság huszonegyedik szezonja volt a sorozat 2000-es visszatérése óta. A szezon augusztus 1-jén Spa-ban kezdődött és november 7-én Hockenheimben fejeződött be. Az egyéni címvédő René Rast volt,[1] aki Timo Scheider 2009-es bajnoki címvédése óta az első versenyző lett, aki meg tudta védeni titulusát, amivel harmadik bajnoki címét szerezte meg, ezzel csatlakozva az eddigi címek számát illetően csúcstartó Bernd Schneider-hez.[2]

A széria betétfutamait a német Porsche Carrera-kupa és a DTM-kupa futotta, testvérszériája pedig a japán Super GT volt.[3][4][5]

Tesztek

[szerkesztés]

A szezon előtti kollektív teszteket eredetileg március 16.-a és 18.-a között tartották volna meg az Autodromo Nazionale di Monza versenypályán,[6] azonban a koronavírus-járvány miatt a Nürburgring aszfaltcsíkján zajlott le az esemény június 8.-a és 11.-e között.[7]

Dátum Helyszín Pálya Pályarajz Leggyorsabb versenyző Csapat Idő
június 8. GER Nürburg, Németország Nürburgring AUT Philipp Eng BEL BMW Team RBM 1:19.203[8]
június 9. AUT Habsburg Ferdinánd BEL Audi Sport Team WRT 1:19.319[9]
június 10. AUT Habsburg Ferdinánd BEL Audi Sport Team WRT 1:18.911[10]
június 11. GER René Rast GER Audi Sport Team Rosberg 1:19.028[11]

Csapatok és versenyzők

[szerkesztés]
A 2020-as szezon bajnoka, René Rast
Gyártó Autó Csapat Rajtszám Versenyző Forduló
Németország Audi Audi RS5 Turbo DTM Németország Audi Sport Team Abt Sportsline 4 Hollandia Robin Frijns[12] Összes
53 Svájc Nico Müller[13] Összes
Németország Audi Sport Team Phoenix 19 Franciaország Benoît Tréluyer[14] 8
28 Franciaország Loïc Duval[12] 1–7
99 Németország Mike Rockenfeller[12] Összes
Németország Audi Sport Team Rosberg 33 Németország René Rast[12] Összes
53 Egyesült Királyság Jamie Green[15] Összes
Belgium Audi Sport Team WRT[16] 10 Egyesült Királyság Harrison Newey[17] Összes
13 Svájc Fabio Scherer[18] Összes
62 Ausztria Habsburg Ferdinánd[19] Összes
Németország BMW[20] BMW M4 Turbo DTM Francia Orlen Team ART 8 Lengyel Robert Kubica[21] Összes
Németország BMW Team RMG[22] 11 Németország Marco Wittmann[23] Összes
16 Németország Timo Glock[23] Összes
Belgium BMW Team RMR[22] 22 Ausztria Lucas Auer[23] Összes
27 Dél-afrikai Köztársaság Jonathan Aberdein[24] Összes
Belgium BMW Team RBM[22] 25 Ausztria Philipp Eng[23] Összes
31 Dél-afrikai Köztársaság Sheldon van der Linde[23] Összes

Átigazolások

[szerkesztés]

Csapatváltások

[szerkesztés]

Újonc pilóták

[szerkesztés]

Visszatérő pilóták

[szerkesztés]

Távozó pilóták

[szerkesztés]

Újonc csapatok

[szerkesztés]

Távozó csapatok

[szerkesztés]

Távozó márkák

[szerkesztés]

Év közbeni versenyzőcserék

[szerkesztés]

Versenynaptár

[szerkesztés]

Az eredeti előzetes versenynaptárat 2019. szeptember 19-én tették közzé,[36] majd nem sokkal később véglegesítették is.[37] 2020. március 27-én bejelentették, hogy a világban gondokat okozó koronavírus-járvány miatt több mindent módosítani kellett rajta, így majdnem egy teljesen új versenynaptárt hoztak nyilvánosságra:[38]

Forduló Helyszín 1. verseny 2. verseny Pályarajz
1 Belga Circuit de Spa-Francorchamps, Belgium augusztus 1. augusztus 2. Spa-Francorchamps
2 Német Eurospeedway Lausitz, Németország augusztus 15. augusztus 16. Lausitzring
3 augusztus 22. augusztus 23.
4 Holland TT Circuit Assen, Hollandia szeptember 5. szeptember 6. Assen
5 Német Nürburgring, Németország szeptember 12. szeptember 13. Nürburgring
6 szeptember 19. szeptember 20.
7 Belga Circuit Zolder, Belgium október 10. október 11. Zolder
8 október 17. október 18.
9 Német Hockenheimring, Németország november 7. november 8. Hockenheim
Törölt versenyek:
RUS Igora Drive, Oroszország május 30. május 31. Igora Drive
SWE Anderstorp Raceway, Svédország június 13. június 14. Anderstorp Raceway
Német Norisring, Németország július 11. július 12. Norisring
Brit Brands Hatch, Egyesült Királyság augusztus 22. augusztus 23. Brands Hatch
Olasz Autodromo Nazionale di Monza, Olaszország november 14. november 15. Monza

Eredmények

[szerkesztés]

Összefoglaló

[szerkesztés]
Forduló Helyszín Pole-pozíció Leggyorsabb kör Győztes Listavezető Előny Forrás
Versenyző Csapat Gyártó
1 1. BEL Circuit de Spa-Francorchamps NLD Robin Frijns CHE Nico Müller CHE Nico Müller DEU Audi Sport Team Abt Sportsline Audi CHE Nico Müller 7 [39]
2. DEU René Rast DEU René Rast CHE Nico Müller DEU Audi Sport Team Abt Sportsline Audi [40]
2 3. DEU Eurospeedway Lausitz NLD Robin Frijns CHE Nico Müller CHE Nico Müller DEU Audi Sport Team Abt Sportsline Audi 39 [41]
4. NLD Robin Frijns Egyesült Királyság Jamie Green DEU René Rast DEU Audi Sport Team Rosberg Audi [42]
3 5. DEU Eurospeedway Lausitz CHE Nico Müller CHE Nico Müller DEU René Rast DEU Audi Sport Team Rosberg Audi 34 [43]
6. NLD Robin Frijns Egyesült Királyság Jamie Green AUT Lucas Auer BEL BMW Team RMR BMW [44]
4 7. NLD TT Circuit Assen FRA Loïc Duval DEU Mike Rockenfeller NLD Robin Frijns DEU Audi Sport Team Abt Sportsline Audi 26 [45]
8. DEU René Rast FRA Loïc Duval RSA Sheldon van der Linde BEL BMW Team RBM BMW [46]
5 9. DEU Nürburgring CHE Nico Müller CHE Nico Müller CHE Nico Müller DEU Audi Sport Team Abt Sportsline Audi 29 [47]
10. CHE Nico Müller NLD Robin Frijns NLD Robin Frijns DEU Audi Sport Team Abt Sportsline Audi [48]
6 11. DEU Nürburgring DEU René Rast CHE Nico Müller NLD Robin Frijns DEU Audi Sport Team Abt Sportsline Audi 18 [49]
12. NLD Robin Frijns DEU René Rast CHE Nico Müller DEU Audi Sport Team Abt Sportsline Audi [50]
7 13. BEL Circuit Zolder DEU René Rast DEU René Rast DEU René Rast DEU Audi Sport Team Rosberg Audi 10 [51]
14. DEU Timo Glock GER Marco Wittmann DEU René Rast DEU Audi Sport Team Rosberg Audi [52]
8 15. BEL Circuit Zolder DEU René Rast DEU René Rast DEU René Rast DEU Audi Sport Team Rosberg Audi DEU René Rast 19 [53]
16. AUT Ferdinand Habsburg DEU René Rast DEU René Rast DEU Audi Sport Team Rosberg Audi [54]
9 17. DEU Hockenheimring DEU René Rast DEU René Rast CHE Nico Müller DEU Audi Sport Team Abt Sportsline Audi 23 [55]
18. DEU René Rast DEU René Rast DEU René Rast DEU Audi Sport Team Rosberg Audi [2]

Pontrendszer

[szerkesztés]

Pontot az első tíz helyen célba érő versenyző kap az alábbi sorrendben:

Helyezés  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8.   9.   10. 
Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1

Továbbá az időmérő első három helyezettje is kap pontokat:

Kvalifikációs helyezés  1.   2.   3. 
Pont 3 2 1

Versenyzők

[szerkesztés]
Helyezés Versenyző SPA
Belgium
LAU1
Németország
LAU2
Németország
ASS
Hollandia
NÜR1
Németország
NÜR2
Németország
ZOL1
Belgium
ZOL2
Belgium
HOC
Németország
Pont
1. GER René Rast 53 31 7 13 12 63 5 51 22 23 21 3 11 13 11 12 21 11 353
2. CHE Nico Müller 12 13 12 22 21 52 33 3 11 51 53 13 3 9 6 2 12 2 330
3. NLD Robin Frijns 91 22 31 41 33 31 12 23 53 12 12 21 23 Ki 23 Ki3 7 5 279
4. GER Mike Rockenfeller 4 5 11 5 6 11 4 11 4 3 9 7 8 2 Ki 6 5 42 139
5. GER Timo Glock 8 13 5 6 4 2 9 6 7 14 10 8 42 41 9 4 Hn 8 120
6. ZAF Sheldon van der Linde 15 6 2 15 9 10 7 1 8 6 8 4 6 102 13 7 10 9 108
7. FRA Loïc Duval 3 7 Ki3 8 7 8 21 42 9 4 Ki 9 10 13 4 6 108
8. GBR Jamie Green 2 4 8 Hn 10 4 Ki 12 13 7 14† 15† Ki 15 8 5 3 33 98
9. GER Marco Wittmann 11 10 4 3 5 9 14 8 3 9 3 5 15† 8 10 8 Ki 11 95
10. AUT Habsburg Ferdinánd Ni 15 6 10 11 14 8 7 11 15 7 62 7 7 32 101 11 14 68
11. ZAF Jonathan Aberdein 10 9 15 9 14 7 6 13 10 8 6 10 11 11 4 Ki 63 7 62
12. AUT Lucas Auer 7 8 12 14 12 1 11 10 12 11 12 13 12 3 11 Ki 12 16 51
13. AUT Philipp Eng 6 11 9 7 8 12 13 9 6 10 4 12 9 14 12 Ki 9 10 48
14. GBR Harrison Newey 13 Ki 10 12 15 13 12 15 14 13 11 11 5 6 7 9 Ki 13 27
15. POL Robert Kubica 14 14 13 13 16 16 10 14 16 12 13 Ki 14 12 Ki 3 8 15 20
16. CHE Fabio Scherer 12 12 14 11 13 15 15 Ki 15 16 Ki 14 13 5 5 Ki 13 12 20
17. FRA Benoît Tréluyer 14 Ki 0
Helyezés Versenyző SPA
Belgium
LAU1
Németország
LAU2
Németország
ASS
Hollandia
NÜR1
Németország
NÜR2
Németország
ZOL1
Belgium
ZOL2
Belgium
HOC
Németország
Pont
Forrás:[56]

Csapatok

[szerkesztés]
Helyezés Csapat # SPA
Belgium
LAU1
Németország
LAU2
Németország
ASS
Hollandia
NÜR1
Németország
NÜR2
Németország
ZOL1
Belgium
ZOL2
Belgium
HOC
Németország
Pont
1. GER Audi Sport Team Abt Sportsline 4 91 22 31 41 33 31 12 23 53 12 12 21 23 Ki 23 Ki3 7 5 609
51 12 13 12 22 21 52 33 3 11 51 53 13 3 9 6 2 12 2
2. GER Audi Sport Team Rosberg 33 53 31 7 13 12 63 5 51 22 23 21 3 11 13 11 12 21 11 451
53 2 4 8 Hn 10 4 Ki 12 13 7 14† 15† Ki 15 8 5 3 33
3. GER Audi Sport Team Phoenix 19 14 Ki 247
28 3 7 Ki3 8 7 8 21 42 9 4 Ki 9 10 13 4 6
99 4 5 11 5 6 11 4 11 4 3 9 7 8 2 Ki 6 5 42
4. GER BMW Team RMG 11 11 10 4 3 5 9 14 8 3 9 3 5 15 8 10 8 Ki 11 215
16 8 13 5 6 4 2 9 6 7 14 10 8 42 41 9 4 Hn 8
5. BEL BMW Team RBM 25 6 11 9 7 8 12 13 9 6 10 4 12 9 14 12 Ki 9 10 156
31 15 6 2 15 9 10 7 1 8 6 8 4 6 102 13 7 10 9
6. BEL BMW Team RMR 22 7 8 12 14 12 1 11 10 12 11 12 13 12 3 11 Ki 12 16 113
27 10 9 15 9 14 7 6 13 10 8 6 10 11 11 4 Ki 63 7
7. BEL WRT Team Audi Sport 10 13 Ki 10 12 15 13 12 15 14 13 11 11 5 6 7 9 Ki 13 103
13 12 12 14 11 13 15 15 Ki 15 16 Ki 14 13 5 5 Ki 13 12
62 Ni 15 6 10 11 14 8 7 11 15 7 62 7 7 32 101 11 14
8. FRA Orlen Team ART 8 14 14 13 13 16 16 10 14 16 12 13 Ki 14 12 Ki 3 8 15 20
Helyezés Csapat # SPA
Belgium
LAU1
Németország
LAU2
Németország
ASS
Hollandia
NÜR1
Németország
NÜR2
Németország
ZOL1
Belgium
ZOL2
Belgium
HOC
Németország
Pont
Forrás:[56]

Gyártók

[szerkesztés]
Helyezés Gyártó SPA
Belgium
LAU1
Németország
LAU2
Németország
ASS
Hollandia
NÜR1
Németország
NÜR2
Németország
ZOL1
Belgium
ZOL2
Belgium
HOC
Németország
Pont
1. Németország Audi 76 76 60 71 72 51 76 61 71 76 65 72 72 62 74 67 75 76 1253
2. Németország BMW 19 15 42 31 28 51 17 39 33 15 39 27 24 37 15 37 16 13 500
Helyezés Gyártó SPA
Belgium
LAU1
Németország
LAU2
Németország
ASS
Hollandia
NÜR1
Németország
NÜR2
Németország
ZOL1
Belgium
ZOL2
Belgium
HOC
Németország
Pont
Forrás:[56]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. René Rast másodszor lett DTM-bajnok (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2019. november 10.)
  2. a b Harmadszor is René Rast a DTM bajnoka (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. november 9.)
  3. DTM and Super GT confirm Class One regulations and joint races for 2019 (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2018. június 23. (Hozzáférés: 2019. november 10.)
  4. Péter, Vámosi: Hivatalos a crossover a DTM és a Super GT között • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. március 29. (Hozzáférés: 2019. november 10.)
  5. Seven DTM cars confirmed for Super GT grid at Fuji (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2019. szeptember 23. (Hozzáférés: 2019. november 10.)
  6. Monza to host pre-season DTM testing in 2020. https://www.motorsport.com/.+[2019. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 7.)
  7. Nürburgring to host DTM pre-season test. https://www.touringcartimes.com
  8. Philipp Eng leads the times in day one of DTM test. https://www.touringcars.net
  9. Habsburg tops timesheets in second DTM test day at Nurburgring. https://www.autosport.com
  10. Habsburg leads Audi-1-2-3 on Day 3 of DTM testing. https://www.motorsport.com
  11. René Rast tops final day of DTM testing. https://www.touringcars.net
  12. a b c d Csaba, Czuth: Az Audi változatlan felállással vág neki 2020-as DTM évadnak (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. január 31. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  13. Nico Müller retains Audi drive for 2020”, touringcartimes.com, 2019. október 12. (Hozzáférés: 2019. október 12.) 
  14. a b Treluyer set to replace Duval in second Zolder DTM race (angol nyelven). www.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. október 21.)
  15. Jamie Green confirmed to continue for Audi in the DTM”, touringcartimes.com, 2019. október 6. (Hozzáférés: 2019. október 12.) 
  16. Fabio Scherer, Ed Jones secure WRT seats for 2020 (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2019. december 11. (Hozzáférés: 2019. december 11.)
  17. a b Audi-előny, Habsburg a leggyorsabb a DTM négynapos tesztjén. https://formula.hu. „Harrison Newey beugróként vezette a WRT-t, miután a szezonra leigazolt versenyző, Ed Jones utazási korlátozások miatt nem tudott Dubajból Németországba jutni.”
  18. a b DTM: Lecserélte versenyzőit az Audi privát csapata. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2019. december 12.)
  19. Péter, Vámosi: A WRT Audijával indul idén Habsburg Ferdinánd a DTM-ben! (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  20. BMW confirm six works cars for 2020 with possibility for customer teams”, ouringcartimes.com, 2019. október 10. (Hozzáférés: 2019. október 12.) 
  21. a b Hivatalos: Kubica idén a DTM-ben versenyez (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. február 13.)
  22. a b c BMW gibt Teameinteilung bekannt: So fährt man in der DTM-Saison 2020”, https://www.motorsport-total.com/ 
  23. a b c d e Lucas Auer rejoins DTM grid in 2020 BMW line-up (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2019. december 18. (Hozzáférés: 2019. december 18.)
  24. a b Az utolsó ülés is elkelt a DTM-ben. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. február 7.)
  25. WRT add third car for Ferdinand Habsburg (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  26. Lucas Auer rejoins DTM grid in 2020 BMW line-up (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2019. december 18. (Hozzáférés: 2019. december 18.)
  27. F1: Két tartalékversenyzőt is bejelentett a Haas. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. augusztus 4.)
  28. 15 év után kiszáll a DTM-ből a kanadai bajnok (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2019. december 19.)
  29. Dagys, John: BMW Moves Spengler to Full-Time IMSA Program – Sportscar365 (amerikai angol nyelven). sportscar365.com. (Hozzáférés: 2019. december 19.)
  30. Schubert Motorsport: comeback with two BMW M6 GT3s - ADAC GT Masters (angol nyelven). ADAC Motorsport. (Hozzáférés: 2020. március 27.)
  31. Kilshaw, Jake: Di Resta Completes United Lineup for Le Mans, WEC – Sportscar365 (amerikai angol nyelven). sportscar365.com. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  32. a b Lloyd, Daniel: R-Motorsport Confirms Aston Lineups, Partial IGTC Season – Sportscar365 (amerikai angol nyelven). sportscar365.com. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
  33. Tajthi Andrea: Hivatalos: Kubica az ART Grand Prix-nél versenyez idén a DTM-ben! (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. február 13. (Hozzáférés: 2020. október 21.)
  34. R-Motorsport calls time on DTM programme after single season (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2020. január 24. (Hozzáférés: 2020. január 25.)
  35. Itt a vége, egy év után fuccsba ment az Aston Martin DTM-programja. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. január 27.)
  36. Expanded schedule for 2020 DTM season. TouringCarTimes.com, 2019. október 7. (Hozzáférés: 2019. október 7.)
  37. RallyFans.hu-Babor: Itt a DTM 2020-as versenynaptára (magyar nyelven). RallyFans.hu, 2019. szeptember 19. (Hozzáférés: 2019. október 13.)
  38. Teljesen felforgatta naptárát, júliusi kezdéssel számol a DTM (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. március 27.)
  39. DTM: Müller nyerte, az Audi dominálta a szezonnyitót (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  40. DTM: Szoros csatában nyert Rast Spában (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  41. DTM: Müllernek háromból három, először dobogón a BMW (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  42. DTM: Müllernek 89 ezreden múlt a 4/4 győzelem (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  43. DTM: Rast győzött a száradó pályán (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  44. DTM: Auer utolsó körös előzéssel nyerte az őrült befutót (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  45. DTM: Frijns először győzött, Kubica a top 10-ben (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  46. DTM: Asseni esőkatyvasz, dél-afrikai meglepetés (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  47. Sima Müller-siker, akció a második helyen (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  48. DTM: Frijns nyert, Müller lelassult (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  49. Frijns nyert, Müller előnye megcsappant (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)
  50. Frijns tehetetlen volt, Müller győzelemmel szépített a hétvégéjén (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 21.)
  51. Rast dominált, Newey remekelt Zolderben (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  52. DTM: Rast duplája, Frijns kínos kiesése (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  53. Rast újra győzött és az élre állt, Habsburg először dobogón (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  54. DTM: Rast negyedszer is nyert, Kubica dobogón Zolderben (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  55. DTM: Müller életben tartotta bajnoki esélyét (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. november 9.)
  56. a b c DTM Standings. www.dtm.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)

További információk

[szerkesztés]