[go: up one dir, main page]
More Web Proxy on the site http://driver.im/Ugrás a tartalomhoz

2017-es sakkvilágkupa

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2017-es sakkvilágkupa a 2018-as sakkvilágbajnokság versenysorozatának egyik kvalifikációs versenye, amelyet 2017. szeptember 2–28. között rendeztek Grúzia fővárosában, Tbilisziben.[1] A zónaversenyekről továbbjutott, illetve más eredményeik alapján kiemelt 128 versenyző mérkőzött egyenes kieséses verseny formájában az első két helyért, amely a világbajnokjelöltek versenyére való továbbjutást jelentette.

Az eseményre a magyar sakkozók közül Erdős Viktor az Európa-bajnokságon elért eredményével kvalifikálta magát,[2] Rapport Richárd Élő-pontszáma alapján indulhatott el. Erdős Viktor a 2. fordulóig, Rapport Richárd a negyeddöntőig jutott. Mindketten életük eddigi legjobb világkupa eredményét érték el.

A győzelmet az örmény Levon Aronján szerezte meg, miután a döntőben a rájátszásban 4–2 arányú győzelmet aratott a kínai Ting Li-zsen ellen. Ők ketten jutottak tovább a világbajnokjelöltek versenyébe.

Előzmények

[szerkesztés]

A világkupán való részvételre kvalifikációt biztosító címek és versenyek:

  • Világbajnok (1 fő)
  • WC: a 2015-ös sakkvilágkupa elődöntősei (4 fő);[3]
  • WWC: a női sakkvilágbajnok (1 fő);[4]
  • J15 és J16: a 2015.[5] és a 2016. évi junior sakkvilágbajnok (2 fő);[6]
  • R: a 2016. február és 2017. január közötti átlag-Élő-pontszám alapján (18 fő);
  • E16 és E17: a 2016.[7] és a 2017. évi Európa-bajnokság alapján (23 és 22 fő);[8][9]
  • AM16 és AM17: a 2016. évi[10] és a 2017. évi amerikai kontinensbajnokság eredményei[11] alapján (4–4 fő)
  • AS16 és AS17: a 2016. évi[12] és a 2017. évi Ázsia-bajnokság[13] eredményei alapján (5–5 fő);
  • AF: a 2017. évi Afrika-bajnokság eredménye alapján (2 fő);
  • Z2.1 (USA bajnoksága) (5), Z2.2 (Kanada bajnoksága) (1), Z2.3 (2), Z2.4 (2), Z2.5 (2), Z3.1 (1), Z3.2 (1), Z3.3 (2), Z3.4 (2), Z3.5 (2), Z3.6 (Óceánia bajnoksága) (1), Z3.7 (1), Z4.1 (1), Z4.2 (1), Z4.3 (1), Z4.4 (1) zónaversenyek eredményei alapján;
  • ACP: a 2014. évi ACP Tour azon legjobb helyezést elért versenyzője, aki a fentebbi versenyeken nem kvalifikálta magát (1 fő);
  • PN: a FIDE-elnök szabadkártyája (5 fő);
  • ON: a szervező bizottság szabadkártyája (4 fő).

Kvalifikációt szerzett versenyzők

[szerkesztés]

A részvételre jogosultak közül egyedül Veszelin Topalov korábbi exvilágbajnok nem indult el. A világkupák történetében először fordult elő, hogy a regnáló világbajnok indult a versenyen.

Az első két helyezett szerezhetett jogot a nyolcfős világbajnokjelöltek versenyén való indulásra. Amennyiben a világbajnok Magnus Carlsen vagy a világbajnokjelöltek versenyén indulásra jogosult legutóbbi világbajnoki döntős Szergej Karjakin nyerte volna a világkupát, akkor a két elődöntős vesztes egymás ellen játszott volna a továbbjutást jelentő helyért. Ha Carlsen és Karjakin játszott volna a döntőben, akkor a két elődöntős szerzett volna kvalifikációt a világbajnokjelöltek közé.

A nevek mellett a zárójelben levő rövidítés az előzményekben felsorolt kvalifikáció típusát jelzi. A résztvevők nemzetközi nagymesterek, kivéve ha a nevük után IM (nemzetközi mester) vagy FM (FIDE-mester) szerepel. A FIDE által 2017. augusztus 1-én kiadott hivatalos lista.[14]

  1.  Magnus Carlsen (NOR), 2822 (világbajnok)
  2.  Wesley So (USA), 2810 (R)
  3.  Fabiano Caruana (USA), 2807 (R)
  4.  Vlagyimir Kramnyik (RUS), 2803 (R)
  5.  Levon Aronján (ARM), 2799 (R)
  6.  Sahrijar Mamedjarov (AZE), 2797 (R)
  7.  Nakamura Hikaru (USA), 2792 (R)
  8.  Maxime Vachier-Lagrave (FRA), 2789 (R)
  9.  Alekszandr Griscsuk (RUS), 2783 (R)
  10.  Visuvanádan Ánand (IND), 2783 (R)
  11.  Ting Li-zsen (CHN), 2777 (R)
  12.  Szergej Karjakin (RUS), 2773 (WC)
  13.  Anish Giri (NED), 2772 (WC)
  14.  Vej Ji (CHN), 2753 (AS16)
  15.  Jan Nyepomnyascsij (RUS), 2751 (R)
  16.  Pjotr Szvidler (RUS), 2751 (WC)
  17.  Radosław Wojtaszek (POL), 2745 (E16)
  18.  Jü Jang-ji (CHN), 2744 (R)
  19.  Li Csao (CHN), 2744 (R)
  20.  Pendjála Harikrisna (IND), 2743 (R)
  21.  Tejmur Radzsabov (AZE), 2742 (ON)
  22.  Le Quang Liem (VIE), 2739 (AS16)
  23.  Michael Adams (ENG), 2738 (R)
  24.  David Navara (CZE), 2737 (E16)
  25.  Pavlo Eljanov (UKR), 2734 (WC)
  26.  Vlagyimir Fedoszejev (RUS), 2731 (E17)
  27.  Borisz Gelfand (ISR), 2729 (R)
  28.  Vaszil Ivancsuk (UKR), 2728 (ACP)
  29.  Makszim Matlakov (RUS), 2728 (E17)
  30.  Nyikita Vityugov (RUS), 2724 (E16)
  31.  Francisco Vallejo Pons (ESP), 2717 (E16)
  32.  Etienne Bacrot (FRA), 2715 (E17)
  33.  Pu Hsziang-cse (CHN), 2710 (AS17)
  34.  Jevgenyij Tomasevszkij (RUS), 2710 (R)
  35.  Jevgenyij Najer (RUS), 2707 (E16)
  36.  Jan-Krzysztof Duda (POL), 2707 (E17)
  37.  Dmitrij Andrejkin (RUS), 2706 (R)
  38.  Vang Hao (CHN), 2702 (AS17)
  39.  Ernyeszto Inarkiev (RUS), 2702 (E16)
  40.  David Howell (ENG), 2702 (E17)
  41.  Ivan Cseparinov (BUL), 2696 (E16)
  42.  Maxim Rodshtein (ISR), 2695 (E17)
  43.  Vidit Santosh Gujrathi (IND), 2693 (AS17)
  44.  Vlagyiszlav Artyemjev (RUS), 2692 (E17)
  45.  Ruszlan Ponomarjov (UKR), 2692 (PN)
  46.  Liviu Dieter Nisipeanu (GER), 2687 (E16)
  47.  Baadur Jobava (GEO), 2687 (E16)
  48.  Alexander Onischuk (USA), 2682 (Z2.1)
  49.  Bassem Amin (EGY), 2680 (AF)
  50.  Baskaran Adhiban (IND), 2677 (PN)
  51.  Alekszandr Motiljov (RUS), 2675 (E17)
  52.  Rapport Richárd (HUN), 2675 (R)
  53.  Danyiil Dubov (RUS), 2666 (E16)
  54.  Martin Kravciv (UKR), 2665 (E17)
  55.  Varuzhan Akobian (USA), 2662 (Z2.1)
  56.  Gawain Jones (ENG), 2660 (E17)
  57.  Borisz Gracsov (RUS), 2654 (E17)
  58.  David Anton Guijarro (ESP), 2654 (E16)
  59.  Jurij Kuzubov (UKR), 2652 (E17)
  60.  Hou Ji-fan (CHN), 2652 (PN)
  61.  Olekszandr Arescsenko (UKR), 2652 (E17)
  62.  Laurent Fressinet (FRA), 2650 (E16)
  63.  Sandro Mareco (ARG), 2650 (Z2.5)
  64.  Axel Bachmann (PAR), 2648 (AM17)
  65.  Alekszej Drejev (RUS), 2648 (E16)
  66.  Luka Lenic (SLO), 2646 (E17)
  67.  Matthias Bluebaum (GER), 2646 (E17)
  68.  Anton Demcsenko (RUS), 2645 (E16)
  69.  Kacper Piorun (POL), 2644 (E16)
  70.  Szjargej Zsigalka (BLR), 2644 (E16)
  71.  Lazaro Bruzon (CUB), 2643 (AM17)
  72.  Hrant Melkumyan (ARM), 2642 (E17)
  73.  Jorge Cori (PER), 2641 (Z2.4)
  74.  Anton Kovalyov (CAN), 2641 (AM16)
  75.  Igor Kovalenko (LAT), 2640 (E16)
  76.  Daniel Fridman (GER), 2640 (E17)
  77.  Jeffery Xiong (USA), 2633 (J16)
  78.  Emilio Cordova (PER), 2629 (AM16)
  79.  Nguyen Ngoc Truong Son (VIE), 2629 (Z3.3)
  80.  Erdős Viktor (HUN), 2628 (E17)
  81.  Yaroslav Zherebukh (USA), 2627 (Z2.1)
  82.  Ivan Salgado Lopez (ESP), 2627 (E16)
  83.  Samuel Sevian (USA), 2620 (AM17)
  84.  S.P. Sethuraman (IND), 2618 (AS16)
  85.  Benjamin Bok (NED), 2615 (E17)
  86.  Neuris Delgado Ramirez (PAR), 2614 (AM17)
  87.  Robert Hovhannisyan (ARM), 2606 (E16)
  88.  Dimitrios Mastrovasilis (GRE), 2596 (E17)
  89.  Aryan Tari (NOR), 2591 (E16)
  90.  Mikheil Mchedlishvili (GEO), 2590 (ON)
  91.  Deep Sengupta (IND), 2589 (AS16)
  92.  Alekszej Goganov (RUS), 2586 (E16)
  93.  Levan Pantsulaia (GEO), 2585 (ON)
  94.  Alekszej Alekszandrov (BLR), 2580 (E17)
  95.  Mihail Antipov (RUS), 2580 (J15)
  96.  Diego Flores (ARG), 2580 (AM16)
  97.  Alexandr Fier (BRA), 2579 (AM17)
  98.  Murali Karthikeyan (IND), 2579 (Z3.7)
  99.  Kaido Kulaots (EST), 2577 (PN)
  100.  Murtas Kazhgaleyev (KAZ), 2576 (AS16)
  101.  Julio Sadorra (PHI), 2575 (AS17)
  102.  Kirill Stupak (BLR), 2573 (E16)
  103.  Yusnel Bacallao Alonso (CUB), 2573 (AM17)
  104.  Aleksandr Lenderman (USA), 2565 (AM16)
  105.  Jóhann Hjartarson (ISL), 2556 (N)
  106.  Tsegmed Batchuluun (MGL), 2555 (AS17)
  107.  Vitaly Kunin (GER), 2551 (E17)
  108.  Helgi Dam Ziska (FRO), 2545 (PN)
  109.  Yuri Gonzalez Vidal (CUB), 2543 (Z2.3)
  110.  Leandro Krysa (ARG), 2537 (Z2.5)
  111.  Amirreza Pourramezanali (IRI), 2533 (Z3.1)
  112.  Felipe El Debs (BRA), 2531 (Z2.4)
  113.  Jahongir Vakhidov (UZB), 2529 (Z3.4)
  114.  Mladen Palac (CRO), 2525 (E16)
  115.  Bator Sambuev (CAN), 2522 (Z2.2)
  116.  Nana Dzagnidze (GEO), 2519 (ON)
  117.  Anton Smirnov, IM (AUS), 2508 (Z3.6)
  118.  Mohamed Haddouche (ALG), 2487 (Z4.1)
  119.  Yeoh Li Tian, IM (MAS), 2478 (Z3.3)
  120.  Essam El-Gindy (EGY), 2455 (Z4.2)
  121.  Muhammad Khusenkhojaev, IM (TJK), 2455 (Z3.4)
  122.  Abdullah Al-Rakib (BAN), 2454 (Z3.2)
  123.  Liu Kuan-csu, IM (CHN), 2451 (Z3.5)
  124.  Daniel Cawdery, IM (RSA), 2449 (AF)
  125.  Taj Csang-zsen, cím nélküli (CHN), 2427 (Z3.5)
  126.  Kenny Solomon (RSA), 2398 (Z4.3)
  127.  Joshua Daniel Ruiz Castillo, IM (COL), 2377 (Z2.3)
  128.  Oluwafemi Balogun, FM (NGR), 2255 (Z4.4)

A verseny szabályai

[szerkesztés]

A mérkőzések két játszmából álltak (kivéve a döntőt, amely négy játszmából). A versenyzőknek 90 perc és még 30 perc állt rendelkezésre a játszma befejezésére, és az első lépéstől kezdve lépésenként 30 másodperc többletidőt kaptak. Egyenlőség esetén két rapidjátszma következett 25 perc gondolkodási idővel és lépésenként 10 másodperc többletidővel. Ha még ekkor sem született döntés, akkor két rövidített rapidjátszmára került sor 10 perc gondolkodási idővel és lépésenként 10 másodperc többletidővel. Ha továbbra is egyenlőség állt fenn, akkor két villámjátszma következett 5 perc gondolkodási idővel és lépésenként 3 másodperc többletidővel. Ha még a villámjátszmák után is egyenlő volt az állás, akkor egy armageddonjáték következett, amelyben világosnak 5 perc, sötétnek 4 perc állt rendelkezésre, amelyben a 61. lépéstől 3 másodperc többletidőt kaptak, és döntetlen esetén sötét lett győztesnek kihirdetve.

Az öltözködési szabályzat megsértésével összefüggő botrány

[szerkesztés]

A 3. forduló előtt a kanadai Anton Kovalyovot az öltözködési szabályzat megsértése miatt zárták ki. Kovalyov térdet takaró kockás rövidnadrágban (shortban) jelent meg, amely a versenybírók szerint nem felelt meg a világkupa versenyére előírt „méltóságteljes megjelenés” feltételeinek.[15] (A hivatkozott szabályzat egyébként nem tesz említést rövidnadrágról, ott az ujatlan póló, a papucs, valamint a zsíros haj és a szakadt vagy koszos farmerek vannak konkrétan nevesítve.) Kovalyov azzal védekezett, hogy már az első két fordulóban, sőt a két évvel azelőtti világkupán is abban a nadrágban játszott, és senkinek nem volt ez ellen kifogása. A versenybírók felszólították, hogy cseréljen nadrágot. Kérdésére, hogy "Miért?" Zurab Azmaiparashvili, a világkupa szervezőbizottságának tagja azt válaszolta: "Mert ebben úgy néz ki, mint egy cigány." Kovalyov nagymester feldúltan elhagyta a termet, és miután 15 perccel a versenyórák megindítása után sem jelent meg a táblánál, vesztesnek nyilvánították. Két órával később látták, amint a szállodából kijelentkezett, és azonnal hazautazott Kanadába. Későbbi nyilatkozata szerint Zurab Azmaiparashvili megnyilvánulását sértőnek és rasszistának érezte, ezért a Nemzetközi Sakkszövetséghez fordul.[16] Az esettel kapcsolatban a Professzionális Sakkozók Egyesülete (Association of Chess Professionals, ACP) petíciót fogalmazott meg. A petícióban általánosan fogalmazták meg annak az elvnek az érvényesítését a sakkversenyeken, hogy a játékosokat ne másodlagos lényeknek tekintsék, és a versenybírók tartózkodjanak a sértő és megalázó helyzetek előidézésétől.[17] Kanada Sakkszövetsége hivatalosan panaszt tett az esettel kapcsolatban.[18]

A díjazás

[szerkesztés]
Forduló Díj (US $) Összesen (US $)
1. ford. 64 × 6 000 384 000
2. ford. 32 × 10 000 320 000
3. ford. 16 × 16 000 256 000
4. ford. 8 × 25 000 200 000
5. ford. 4 × 35 000 140 000
6. ford. 2 × 50 000 100 000
Döntős 80 000 80 000
Győztes 120 000 120 000
Összesen 1 600 000[19]

A versenynapok

[szerkesztés]

Az 1–6. fordulókra fordulónként három-három nap alatt került sor. Az első két nap a két klasszikus időbeosztású játszmára, a harmadik napon az esetleges rájátszás játszmáira került sor. A döntő öt napos volt, amelynél az első négy a klasszikus időbeosztású játszmákra, az ötödik a rájátszás játszmái számára volt fenntartva.

  • 1. forduló: szeptember 3-5.
  • 2. forduló: szeptember 6-8.
  • 3. forduló: szeptember 9-11.
  • 4. forduló: szeptember 12-14.
  • 5. forduló (negyeddöntő): szeptember 15-17.
  • Pihenőnap: szeptember 18.
  • 6. forduló (elődöntő): szeptember 19-21.
  • Pihenőnap: szeptember 22.
  • Döntő: szeptember 23-27.

Minden forduló helyi idő szerint 15.00 órakor kezdődött.

1–4. fordulók

[szerkesztés]

Az 1. fordulóban nagy meglepetésre kiesett a FIDE-exvilágbajnok ukrán Ruszlan Ponomarjov, valamint a kétszeres olimpiai bajnok Pavlo Eljanov. A magyarok közül Rapport Richárd biztosan, 2–0 arányban győzött perui ellenfele ellen, Erdős Viktor a két klasszikus időbeosztású játszmában két döntetlent ért el magasabban rangsorolt ellenfele ellen,[20] a két 25 perces rapidjátszma is döntetlenekkel zárult, majd a két 10 perces rapidjátszma közül az egyiket megnyerte, ezzel ő is továbbjutott a 2. fordulóba.

A 2. forduló legnagyobb meglepetése volt, hogy a kanadai Anton Kovalyov legyőzte az exvilágbajnok indiai Visuvanádan Ánandot. Meglepetésnek tekinthető az is, hogy Danyiil Dubov továbbjutott a címvédő, és a legutóbbi világbajnoki döntőn szereplő Szergej Karjakinnal szemben.[21] Rapport Richárd legyőzte magasabban rangsorolt kínai ellenfelét, Ji Vejt, és továbbjutott a harmadik fordulóba. Erdős Viktor alulmaradt a 2011-es világkupa-győztes, az előző világkupa ezüstérmese, ötszörös olimpiai bajnok Pjotr Szvidlerrel szemben.[22]

A 3. forduló több esélyes számára végzetesnek bizonyult. A legnagyobb meglepetést a világbajnok Magnus Carlsen kiesése jelentette, de váratlan volt az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, a 3. kiemelt Fabiano Caruana és a 7. kiemelt Nakamura Hikaru kiesése is. Ebben a fordulóban esett ki a korábbi rapid világbajnok azeri Sahrijar Mamedjarov is. Rapport Richárd újabb győzelmével már a legjobb 16 közé jutott. Az exvilágbajnok Visuvanádan Ánandot kiverő kanadai Anton Kovalyovot a világkupára előírt öltözködési szabályzat (dress code) megsértése miatt a 3. forduló előtt kizárták.[23]

A 4. forduló – magyar szempontból – kiemelkedő jelentőségű eseménye volt, hogy Rapport Richárd legyőzte a 2015-ös Európa-bajnok orosz Jevgenyij Najert, és bejutott a negyeddöntőbe. A fordulóban kiesett az előzőleg Magnus Carlsent verő kínai Pu Hsziang-cse, és Anish Giri is.[24]

1. szekció

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
1  Magnus Carlsen (NOR) 2
128  Oluwafemi Balogun (NGR) 0
1  Magnus Carlsen (NOR) 2
64  Alekszej Drejev (RUS) 0
64  Alekszej Drejev (RUS) 2
65  Axel Bachmann (PAR) 0
1  Magnus Carlsen (NOR) ½
33  Pu Hsziang-cse (CHN)
32  Etienne Bacrot (FRA)
97  Alexandr Fier (BRA)
32  Étienne Bacrot (FRA)
33  Pu Hsziang-cse (CHN)
33  Pu Hsziang-cse (CHN) 2
96  Diego Flores (ARG) 0
33  Pu Hsziang-cse (CHN) 1
16  Pjotr Szvidler (RUS) 3
16  Pjotr Szvidler (RUS) 2
113  Jahongir Vakhidov (UZB) 0
16  Pjotr Szvidler (RUS)
80  Erdős Viktor (HUN)
49  Bassem Amin (EGY)
80  Erdős Viktor (HUN)
16  Pjotr Szvidler (RUS)
48  Alexander Onischuk (USA) ½
17  Radosław Wojtaszek (POL)
112  Felipe El Debs (BRA) ½
17  Radosław Wojtaszek (POL)
48  Alexander Onischuk (USA)
48  Alexander Onischuk (USA) jn
81  Yaroslav Zherebukh (USA)

2. szekció

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
8  Maxime Vachier-Lagrave (FRA)
121  Muhammad Khusenkhojaev (TJK) ½
8  Maxime Vachier-Lagrave (FRA)
57  Borisz Gracsov (RUS) ½
57  Borisz Gracsov (RUS)
72  Hrant Melkumyan (ARM)
8  Maxime Vachier-Lagrave (FRA)
104  Aleksandr Lenderman (USA)
25  Pavlo Eljanov (UKR) 0
104  Aleksandr Lenderman (USA) 2
104  Aleksandr Lenderman (USA)
89  Aryan Tari (NOR) ½
40  David Howell (ENG)
89  Aryan Tari (NOR)
8  Maxime Vachier-Lagrave (FRA)
9  Alekszandr Griscsuk (RUS)
9  Alekszandr Griscsuk (RUS) 2
120  Essam El-Gindy (EGY) 0
9  Alekszandr Griscsuk (RUS)
73  Jorge Cori (PER)
56  Gawain Jones (ENG) ½
73  Jorge Cori (PER)
9  Alekszandr Griscsuk (RUS)
24  David Navara (CZE)
24  David Navara (CZE) 2
105  Jóhann Hjartarson (ISL) 0
24  David Navara (CZE) 3
41  Ivan Cheparinov (BUL) 1
41  Ivan Cseparinov (BUL)
88  Dimitrios Mastrovasilis (GRE) ½

3. szekció

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
4  Vlagyimir Kramnyik (RUS)
125  Taj Csang-zsen (CHN) ½
4  Vlagyimir Kramnyik (RUS)
68  Anton Demcsenko (RUS) ½
61  Olekszandr Arescsenko (UKR) 2
68  Anton Demcsenko (RUS) 4
4  Vlagyimir Kramnyik (RUS) ½
29  Vaszil Ivancsuk (UKR)
29  Vaszil Ivancsuk (UKR) 3
100  Murtas Kazhgaleyev (KAZ) 1
29  Vaszil Ivancsuk (UKR)
36  Jan-Krzysztof Duda (POL)
36  Jan-Krzysztof Duda (POL) 2
93  Levan Pantsulaia (GEO) 0
29  Vaszil Ivancsuk (UKR)
13  Anish Giri (NED) ½
13  Anish Giri (NED)
116  Nana Dzagnidze (GEO) ½
13  Anish Giri (NED) 4
52  Alekszandr Motiljov (RUS) 2
52  Alekszandr Motiljov (RUS)
77  Jeffery Xiong (USA) ½
13  Anish Giri (NED) 4
84  S.P. Sethuraman (IND) 2
20  Pendjála Harikrisna (IND)
109  Yuri Gonzalez Vidal (CUB)
20  Pendjála Harikrisna (IND)
84  S.P. Sethuraman (IND)
45  Ruszlan Ponomarjov (UKR) ½
84  S.P. Sethuraman (IND)

4. szekció

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
5  Levon Aronján (ARM) 2
124  Daniel Cawdery (RSA) 0
5  Levon Aronján (ARM) 4
60  Hou Ji-fan (CHN) 2
60  Hou Ji-fan (CHN)
69  Kacper Piorun (POL) ½
5  Levon Aronján (ARM)
28  Makszim Matlakov (RUS)
28  Makszim Matlakov (RUS)
101  Julio Sadorra (PHI) ½
28  Makszim Matlakov (RUS) 5
37  Dmitrij Andrejkin (RUS) 3
37  Dmitrij Andrejkin (RUS) 3
92  Alekszej Goganov (RUS) 1
5  Levon Aronján (ARM)
53  Danyiil Dubov (RUS) ½
12  Szergej Karjakin (RUS) 3
117  Anton Smirnov (AUS) 1
12  Szergej Karjakin (RUS) ½
53  Danyiil Dubov (RUS)
53  Danyiil Dubov (RUS)
76  Daniel Fridman (GER)
53  Danyiil Dubov (RUS)
44  Vlagyiszlav Artyemjev (RUS) ½
21  Tejmur Radzsabov (AZE)
108  Helgi Dam Ziska (FRO) ½
21  Tejmur Radzsabov (AZE)
44  Vlagyiszlav Artyemjev (RUS)
44  Vlagyiszlav Artyemjev (RUS)
85  Benjamin Bok (NED) ½

5. szekció

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
2  Wesley So (USA)
127  Joshua Daniel Ruiz Castillo (COL) ½
2  Wesley So (USA) 4
66  Matthias Bluebaum (GER) 2
63  Sandro Mareco (ARG) ½
66  Matthias Bluebaum (GER)
2  Wesley So (USA)
31  Francisco Vallejo Pons (ESP) ½
31  Francisco Vallejo Pons (ESP)
98  Murali Karthikeyan (IND)
31  Francisco Vallejo Pons (ESP)
34  Jevgenyij Tomasevszkij (RUS) ½
34  Jevgenyij Tomasevszkij (RUS)
95  Mihail Antipov (RUS)
2  Wesley So (USA)
47  Baadur Jobava (GEO)
15  Jan Nyepomnyascsij (RUS)
114  Mladen Palac (CRO)
15  Jan Nyepomnyascsij (RUS)
50  Baskaran Adhiban (IND)
50  Baskaran Adhiban (IND)
79  Nguyen Ngoc Truong Son (VIE)
15  Jan Nyepomnyascsij (RUS)
47  Baadur Jobava (GEO)
18  Jü Jang-ji (CHN) 3
111  Amirreza Pourramezanali (IRI) 1
18  Jü Jang-ji (CHN) 2
47  Baadur Jobava (GEO) 4
47  Baadur Jobava (GEO)
82  Ivan Salgado Lopez (ESP)

6. szekció

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
7  Nakamura Hikaru (USA) 2
122  Abdullah Al-Rakib (BAN) 0
7  Nakamura Hikaru (USA)
71  Lazaro Bruzon (CUB)
58  David Anton Guijarro (ESP) ½
71  Lazaro Bruzon (CUB)
7  Nakamura Hikaru (USA) ½
26  Vlagyimir Fedoszejev (RUS)
26  Vlagyimir Fedoszejev (RUS) 3
103  Yusnel Bacallao Alonso (CUB) 1
26  Vlagyimir Fedoszejev (RUS)
39  Ernyeszto Inarkiev (RUS) ½
39  Ernyeszto Inarkiev (RUS)
90  Mikheil Mchedlishvili (GEO) ½
26  Vlagyimir Fedoszejev (RUS) 3
42  Maxim Rodshtein (ISR) 1
10  Visuvanádan Ánand (IND)
119  Yeoh Li Tian (MAS) ½
10  Visuvanádan Ánand (IND) ½
74  Anton Kovalyov (CAN)
55  Varuzhan Akobian (USA) ½
74  Anton Kovalyov (CAN)
74  Anton Kovalyov (CAN)
42  Maxim Rodshtein (ISR) jn
23  Michael Adams (ENG)
106  Tsegmed Batchuluun (MGL)
23  Michael Adams (ENG) ½
42  Maxim Rodshtein (ISR)
42  Maxim Rodshtein (ISR)
87  Robert Hovhannisyan (ARM)

7. szekció

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
3  Fabiano Caruana (USA) 2
126  Kenny Solomon (RSA) 0
3  Fabiano Caruana (USA) 4
67  Luka Lenič (SLO) 2
62  Laurent Fressinet (FRA) 2
67  Luka Lenic (SLO) 4
3  Fabiano Caruana (USA)
35  Jevgenyij Najer (RUS)
30  Nyikita Vityugov (RUS)
99  Kaido Kulaots (EST) ½
30  Nyikita Vityugov (RUS) 1
35  Jevgenyij Najer (RUS) 3
35  Jevgenyij Najer (RUS)
94  Alekszej Alekszandrov (BLR) ½
35  Jevgenyij Najer (RUS)
51  Rapport Richárd (HUN)
14  Vej Ji (CHN)
115  Bator Sambuev (CAN)
14  Vej Ji (CHN)
51  Rapport Richárd (HUN)
51  Rapport Richárd (HUN) 2
78  Emilio Cordova (PER) 0
51  Rapport Richárd (HUN)
19  Li Csao (CHN)
19  Li Csao (CHN)
110  Leandro Krysa (ARG) ½
19  Li Csao (CHN)
83  Samuel Sevian (USA)
46  Liviu Dieter Nisipeanu (GER)
83  Samuel Sevian (USA)

8. szekció

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
            
6  Sahrijar Mamedjarov (AZE)
123  Liu Kuan-csu (CHN) ½
6  Sahrijar Mamedjarov (AZE) 1
59  Jurij Kuzubov (UKR) 3
59  Jurij Kuzubov (UKR)
70  Szjargej Zsigalka (BLR) ½
59  Jurij Kuzubov (UKR) ½
38  Vang Hao (CHN)
27  Borisz Gelfand (ISR)
102  Kirill Stupak (BLR) ½
27  Borisz Gelfand (ISR)
38  Vang Hao (CHN)
38  Vang Hao (CHN)
91  Deep Sengupta (IND) ½
38  Vang Hao (CHN) ½
11  Ting Li-zsen (CHN)
11  Ting Li-zsen (CHN)
118  Mohamed Haddouche (ALG) ½
11  Ting Li-zsen (CHN)
54  Martin Kravciv (UKR)
54  Martin Kravciv (UKR)
75  Igor Kovalenko (LAT) ½
11  Ting Li-zsen (CHN)
43  Vidit Santosh Gujrathi (IND)
22  Le Quang Liem (VIE)
107  Vitaly Kunin (GER) ½
22  Le Quang Liem (VIE) ½
43  Vidit Santosh Gujrathi (IND)
43  Vidit Santosh Gujrathi (IND)
86  Neuris Delgado Ramirez (PAR) ½

5–7. forduló (a döntők)

[szerkesztés]

Rapport Richárd menetelését a negyeddöntőben a legmagasabban rangsorolt kínai Ting Li-zsen állította meg, aki később a döntőbe jutott. Rapport ezzel a szereplésével élete eddigi legjobb eredményét érte el, és a világkupák történetében a második magyar sakkozó Polgár Judit után, aki a negyeddöntőbe jutott.[25] Ezúttal nem született meglepetés, mind a négy mérkőzésen a magasabb Élő-pontszámmal rendelkező versenyző szerezte meg a győzelmet.

Az elődöntőkben Levon Aronján többszöri rájátszás után 5–4 arányban győzött a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen, míg a másik ágon a kínai Ting Li-zsen némi meglepetésre 3,5–2,5 arányú győzelmet aratott Wesley So ellen.

A döntő négy játszmából álló alapszakasza Levon Aronján és Ting Li-zsen között négy döntetlent eredményezett. A második játszmában Aronjan több alkalommal is nyerést hagyott ki. A rájátszás mindkét játszmáját Levon Aronján nyerte, így másodszor lett a világkupa győztese. A két döntős kvalifikálta magát a 2018-as sakkvilágbajnokság világbajnokjelöltek versenyére.

Negyeddöntők Elődöntők Döntő
         
16 RUS Pjotr Szvidler
8 FRA Maxime Vachier-Lagrave
8 FRA Maxime Vachier-Lagrave 4
5 ARM Levon Aronján 5
29 UKR Vaszil Ivancsuk ½
5 ARM Levon Aronján
5 ARM Levon Aronján 4
11 CHN Ting Li-zsen 2
2 USA Wesley So
26 RUS Vlagyimir Fedoszejev ½
2 USA Wesley So
11 CHN Ting Li-zsen
51 HUN Rapport Richárd ½
11 CHN Ting Li-zsen

A döntő

[szerkesztés]
Kiem. Név Élő-p. 1 2 3 4 R1 R2 Össz
5  Levon Aronján (ARM) 2799 ½ ½ ½ ½ 1 1 4
11  Ting Li-zsen (CHN) 2777 ½ ½ ½ ½ 0 0 2

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. World Cup 2017 (angol nyelven). FIDE. (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  2. Sakk Eb: Erdős mehet a világkupára, Lékó csak a 90. lett. nemzetisport.hu, 2017. június 10. (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  3. World Chess Championship 2015 World Cup (angol nyelven). mark-weeks.com. [2017. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  4. World Chess Championship (Women) 2017 FIDE Knock-out Matches (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  5. Khanty Mansiysk 2015 54° Campeonato Mundial Juvenil (angol nyelven). BrasilBase. (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  6. Bhubaneswar 2016 55° Campeonato Mundial Juvenil (angol nyelven). BrasilBase. (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  7. European Individual Chess Championship 2014 (angol nyelven). eicc2014.am. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  8. 17th European Individual Chess Championship 2016 (angol nyelven). Heinz Herzog (chess-results.com). (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  9. European Individual Chess Championship 2017 (angol nyelven). Heinz Herzog (chess-results.com). (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  10. XI Campeonato Continental Absoluto El Salvador 2016 (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  11. XII Campeonato Continental Absoluto de Ajedrez de las Americas Medellin 2017 (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  12. Asian Individual Men Chess Championship 2016 (angol nyelven). Chess-results.com. (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  13. "Sichuan Airlines Cup"2017 Asian Continental Chess Championship Open (angol nyelven). Heinz Herzog (chess-results.com). (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  14. PARTICIPANTS of the WORLD CUP 2017. FIDE. (Hozzáférés: 2017. augusztus 7.)
  15. Lásd Világkupa Szabályzat 3. 13. 4. pont.
  16. Peter Doggers: Dress Code Incident At World Cup: Kovalyov Forfeits (angol nyelven). chess.com, 2017. szeptember 9. (Hozzáférés: 2017. szeptember 11.)
  17. ACP Protests (angol nyelven). Association of Chess Professionals, 2017. szeptember 10. (Hozzáférés: 2017. szeptember 11.)
  18. Sidhartha Banerjee: Chess federation fuming over treatment of Canadian grandmaster who was berated over wearing shorts at tournament (angol nyelven). thestar.com, 2017. szeptember 11. (Hozzáférés: 2017. szeptember 14.)
  19. Regulations for the FIDE World Chess Cup 2017 3.9. pont (angol nyelven). FIDE. (Hozzáférés: 2017. június 11.)
  20. Verőci Zsuzsa: Rapport kettős győzelemmel jutott tovább, Erdős a pattmotívumnak köszönhetően rapidozhat. sakkblog.reblog.hu, 2017. szeptember 4. (Hozzáférés: 2017. szeptember 4.)
  21. Verőci Zsuzsa: Rapport és Erdős is gyorsan remizett, rájátszás dönti el párharcaikat. sakkblog.reblog.hu, 2017. szeptember 7. (Hozzáférés: 2017. szeptember 8.)
  22. Sakk: Rapport továbbjutott, Erdős kiesett a világkupán. nemzetisport.hu, 2017. szeptember 8. (Hozzáférés: 2017. szeptember 8.)
  23. Verőci Zsuzsa: MEGLEPETÉSEK VILÁGKUPÁJA, RAPPORT NYOLCADDÖNTŐS. origo.hu, 2017. szeptember 11. (Hozzáférés: 2017. szeptember 11.)
  24. Sakk: Rapport bejutott a negyeddöntőbe a világkupán!. nemzetisport.hu, 2017. szeptember 14. (Hozzáférés: 2017. szeptember 14.)
  25. Verőci Zsuzsa: RAPPORT RICHÁRD A NEGYEDDÖNTŐBEN BÚCSÚZOTT A VILÁGKUPÁTÓL. nemzetisport.hu, 2017. szeptember 16. (Hozzáférés: 2017. szeptember 16.)

Források

[szerkesztés]
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap