1950-es sakkolimpia
9. sakkolimpia (1950) (9th Chess Olympiad) | |||
Adatok | |||
Rendező | Jugoszlávia | ||
Dátum | augusztus 20. – szeptember 11. | ||
Csapatok | 16 csapat 84 versenyző | ||
Helyszínek | Gallery Unietka (Dubrovnik rendező városban) | ||
Honlap | OlimpBase honlap | ||
Címvédő | Németország | ||
Győztes | Jugoszlávia | ||
|
A 9. sakkolimpia 1950. augusztus 20. és szeptember 11. között Jugoszláviában, Dubrovnikban (ma Horvátország) került megrendezésre. Ez volt az első sakkolimpia a II. világháborút követően, és ez volt az első „nyílt” sakkolimpia, amelyen először játszott a férfiak között női játékos a francia Chaudé de Silans személyében.
A résztvevők
[szerkesztés]A jugoszláv pártvezetéssel fennálló politikai nézetkülönbségek miatt a Szovjetunió és a szocialista országok – köztük Magyarország – bojkottálták a rendezvényt, így azon csak 16 ország vett részt. A csapatok 6 főt nevezhettek, akik közül egyidejűleg négy játszott. Meg kellett adni a játékosok közötti erősorrendet, és az egyes fordulókban ennek megfelelően ülhettek le a táblákhoz. Ez lehetővé tette, hogy táblánként állapítsák meg és hirdessék ki a legjobb egyéni eredményt elérőket.
Több csapat is eséllyel pályázott az olimpiai bajnoki címre. A hazai pálya előnyét is élvező jugoszláv csapat nagyon erős volt. Az amerikai válogatottat olyan nevek fémjelezték, mint Samuel Reshevsky és Horowitz, az argentinok csapatában a legutóbbi, 1939-es sakkolimpiát követően az országban maradt lengyel Miguel Najdorf és a német Pilnik játszott, a holland válogatottat Max Euwe egykori világbajnok vezette az első táblán.
Ez volt az első sakkolimpia, amelyen az 1950 óta odaítélt nemzetközi nagymesteri és nemzetközi mesteri címek már megjelentek a nevek mellett. A versenyen négy nemzetközi nagymester (Max Euwe, Samuel Reshevsky, Miguel Najdorf, Ksawery Tartakower) és 23 nemzetközi mester, köztük olyan nevek, mint a jugoszláv Svetozar Gligorić, a nyugat-német Unzicker és az argentin Bolbochán, ült asztalhoz.[1]
A verseny lefolyása
[szerkesztés]A verseny körmérkőzéses formában került megrendezésre. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén vették csak figyelembe a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. A játszmákban 2 óra 30 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, majd további óránként 16 lépést kellett megtenni.
A versenyt végül a hazai pálya előnyét is élvező, hat nemzetközi mesterrel felálló jugoszláv csapat nyerte az argentin válogatott előtt. Meglepetésre a fiatal nyugat-német csapat szerezte meg a bronzérmet.
A verseny végeredménye
[szerkesztés]H. Ország O.kód 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 P MP + = - 1 Jugoszlávia YUG ● 1½ 3 2 2½ 3 2 2 3½ 3 3 4 4 4 4 4 45½ 25 11 3 1 2 Argentína ARG 2½ ● 2 1½ 1½ 4 3 3 2½ 2½ 3½ 3½ 4 3½ 3½ 3 43½ 25 12 1 2 3 NSZK GER 1 2 ● 1½ 3 2½ 2½ 2½ 3 3 4 3 3 2 3½ 4 40½ 24 11 2 2 4 Amerikai Egyesült Államok USA 2 2½ 2½ ● 2 2½ 2 3½ 2 2½ 2½ 3 3 2½ 4 3½ 40 26 11 4 0 5 Hollandia NED 1½ 2½ 1 2 ● 1½ 2½ 2½ 2 2 2 3½ 3½ 2½ 4 4 37 20 8 4 3 6 Belgium BEL 1 0 1½ 1½ 2½ ● 2½ 2 2 3 3½ 1½ 3½ 3 1½ 3 32 16 7 2 6 7 Ausztria AUT 2 1 1½ 2 1½ 1½ ● 2½ 2 1½ 2½ 1½ 2 3 3½ 3½ 31½ 14 5 4 6 8 Chile CHI 2 1 1½ ½ 1½ 2 1½ ● 2 2½ 2 3 2½ 2½ 4 2 30½ 15 5 5 5 9 Franciaország FRA ½ 1½ 1 2 2 2 2 2 ● ½ 1 2½ 2½ 2 3½ 3½ 28½ 14 4 6 5 10 Finnország FIN 1 1½ 1 1½ 2 1 2½ 1½ 3½ ● ½ 3 1½ 2 3 2½ 28 12 5 2 8 11 Svédország SWE 1 ½ 0 1½ 2 ½ 1½ 2 3 3½ ● 1½ 2 3 2 3½ 27½ 12 4 4 7 12 Olaszország ITA 0 ½ 1 1 ½ 2½ 2½ 1 1½ 1 2½ ● 3 3½ 2 2½ 25 13 6 1 8 13 Dánia DEN 0 0 1 1 ½ ½ 2 1½ 1½ 2½ 2 1 ● 2 3 3½ 22 9 3 3 9 14 Peru PER 0 ½ 2 1½ 1½ 1 1 1½ 2 2 1 ½ 2 ● 3 2 21½ 7 1 5 9 15 Norvégia NOR 0 ½ ½ 0 0 2½ ½ 0 ½ 1 2 2 1 1 ● 3½ 15 6 2 2 11 16 Görögország GRE 0 1 0 ½ 0 1 ½ 2 ½ 1½ ½ 1½ ½ 2 ½ ● 12 2 0 2 13
Az egyéni legjobb pontszerzők
[szerkesztés]Táblánként az első három legjobb százalékos arányt elérő versenyzőt díjazták éremmel a döntőben elért eredmények alapján. A 2. tartalékok között csak két olyan játékos volt, aki legalább a fordulók felének megfelelő, azaz minimum nyolc játszmát játszott.
H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék 1. tábla Wolfgang Unzicker NSZK 11 14 78,6 Miguel Najdorf Argentína 11 14 78,6 Samuel Reshevsky Amerikai Egyesült Államok 8½ 11 77,3
H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék 2. tábla Julio Bolbochán Argentína 11½ 14 82,1 Lothar Schmid NSZK 9 12 75 Nicolas Rossolimo Franciaország 9 12 75
H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék 3. tábla Petar Trifunović Jugoszlávia 10 13 76,9 Lodewijk Prins Hollandia 6½ 10 65 Gerhard Pfeiffer NSZK 7 11 63,6
H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék 4. tábla Braslav Rabar Jugoszlávia 9 10 90 Nicolaas Cortlever Hollandia 8½ 11 77,3 Nils Bergquist Svédország 7½ 12 62,5 Héctor Decio Rossetto Argentína 7½ 12 62,5
H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék 5. játékos (1. tartalék) Herman Pilnik Argentína 7½ 10 75 Hans Lambert Ausztria 8 12 66,7 George Kramer Amerikai Egyesült Államok 7½ 12 62,5 Hans-Hilmar Staudte NSZK 7½ 12 62,5
H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék 6. játékos (2. tartalék) Larry Melvyn Evans Amerikai Egyesült Államok 9 10 90 Jan Donner Hollandia 4½ 8 56,3
A dobogón végzett csapatok tagjainak egyéni eredményei
[szerkesztés]
Югославия
|
Argentína
|
Német Szövetségi Köztársaság
|
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Tournament Review (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2014. október 21.)
Források
[szerkesztés]- OlimpBase
- Krzysztof Puszczewicz: IX Olimpiada Szachowa - Dubrownik 1950. ISBN 978-83-63647-20-9
- Шахматные олимпиады / Ю. Авербах, Б. Туров. Москва : Физкультура и спорт, 1974.
- Всемирные шахматные Олимпиады. 1927-2006 / Ханамирян Г. Ереван: 2006, стр. 12-14