Wilhelm Keitel

Carl és Apollonia Keitel fia, vidéki iparoscsaládban nevelkedett. 1909-ben nősült meg, házasságából hat gyermeke született.

1901-ben lépett be a német hadseregbe. Az első világháborút hadnagyként szolgálta végig. A háború után a Reichswehr hivatásos tisztjeként szolgált tovább. A weimari köztársaság idején a szokott módon lépdelt előre a katonai ranglétrán. 1931-ben elérte az ezredesi rendfokozatot. Az egyre nagyobb hatalommal bíró nácikkal nem ápolt különösebb kapcsolatot. Az NSDAP-ba soha nem lépett be.

Keitel jó érzékkel kapcsolatokat keresett a nácikkal és hamarosan fő szószólójuk lett a Reichswehren belül. 1935-ben a hadügyminisztériumba hívták, hogy ott az alakuló Wehrmacht ügyeinek megbízottja legyen. 1937-től a tüzérség főparancsnoka. 1938. február 4-én a Wehrmacht főparancsnoki posztjára aspiráló két főtiszt (Blomberg és Fritsch) közötti konfliktus elfajulása vezetett oda, hogy Adolf Hitler végül Keitelt jelölte a tisztségre. 1939-ben (kívülmaradása ellenére) megkapta a náci párt arany pártjelvényét.

 

Keitel a főparancsnoki székben érte meg a háború kezdetét. Parancsnoki tevékenysége során Hitler utasításait gyorsan és vak engedelmességgel teljesítette. Az 1940-es nyári győzelmek után a Größter Feldherr aller Zeiten („Minden Idők Legnagyobb Hadura”) címmel tüntette ki Hitlert. Simulékonysága és Hitlerrel való jó viszonya miatt tiszttársai a „Lakeitel” (ném. Lakei = lakáj) gúnynévvel illették.

1940. június 22-én a compiègne-i erdőben ő írta alá a francia fegyverletételről szóló okmányt. Július 19-én a berlini Kroll Operaházban tartott ünnepségen Hitler vezértábornaggyá nevezte ki. A háború további részében alig hagyta el a Führer főhadiszállását. Két gyermekét elveszítette a Berlin elleni bombatámadások során. 1944. július 20-án Hitlerrel egy szobában tartózkodott, amikor az összeesküvők bombája felrobbant. A tudósítások szerint Keitel maga szabadította ki a csupán könnyebben megsebesült Führert a szoba romjai alól, és ő is vezette ki őt az égő épületből. 1945 tavaszára Berlinbe szorult vissza, tehetetlenül nézte végig a Wehrmacht és Németország végső haláltusáját.

1945. május 8-án szintén ő írta alá Berlinben – Hans-Georg von Friedeburg tengernaggyal (Generaladmiral) és Hans-Jürgen Stumpff vezérezredessel (Generaloberst) együtt – az addigra már szétvert Wehrmacht fegyverletételét a Vörös Hadsereg előtt. Keitel ezután Flensburgba szökött, hogy ott az új náci kormányt felállítani próbáló Karl Dönitz főtengernagyot támogassa. Itt esett május 13-án egy brit kommandó fogságába.

Hamarosan Nürnbergbe vitték, ahol több náci vezetővel együtt perbe fogták. Keitelnek bizonyított szerepe volt az európai államok elleni agresszió előkészítésében. Nevéhez fűződik hírhedt „komisszárparancs” kiadása, amelynek értelmében az elfogott politikai komisszárokra kivégzés várt. Keitelre a bíróság halálos ítéletet mondott ki 1946. október 2-án. Fellebbezését és a francia kegyelmi kérvényt (mely szerint katonaként golyó általi halált kellene halnia) elutasították. Wilhelm Keitelt 1946. október 16-án felakasztották. A nyakára a hurkot az amerikai Woods őrmester helyezte fel.

• Keitel vezértábornagy visszaemlékezései; szerk., előszó, tan., jegyz. Sipos Péter, ford. S. Nyirő József, Zalai Edvin; Kossuth, Bp., 1997
• Életem. Kötelességteljesítés a bukásig. Hitler vezértábornagyának és a Wehrmacht Főparancsnoksága főnökének önvallomásai; szerk. Werner Maser, ford., jegyz. Vitári Zsolt; Canissa, Nagykanizsa, 2001

• Burton C. Andrus: Nürnbergi huszonkettő; Kossuth Kiadó, Budapest, 1981 ISBN 963 091 6924; fordította Tellér Gyula
• Field Marshal Ceremony; az előléptetés forrása: Sandler, Stanley (2002). Ground Warfare: An International Encyclopedia, Bind 1. ABC-Clio ISBN 978-1576073445

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Wilhelm Keitel témájú médiaállományokat.

 

A témához kapcsolódó idézetek a Wikidézetben:

Idézetek Keiteltől

• Wehrmacht lexikon (németül)
• Német Történeti Múzeum (németül)
• Shoa.de:Wilhelm Keitel (németül)