Usain Bolt

2002-ben a kingstoni junior világbajnokságon minden idők legfiatalabb aranyérmese volt. 2004-ben ő volt az első junior, aki 20 másodpercen belül futotta a 200 métert. A felnőttek közé 2007-ben robbant be, először megdöntötte a 37 éve fennálló jamaicai rekordot, majd az oszakai világbajnokságon ezüstérmet szerzett 200 méteren Tyson Gay mögött. 2008. május 3-án 9,76 mp alatt futotta le a 100 métert egy jamaicai versenyen, akkor ez volt a világ második legjobb ideje ezen a távon, a honfitárs Asafa Powell után. 2008. május 31-én, élete ötödik felnőtt 100 méteres versenyén megdöntötte Powell világcsúcsát egy 9,72 másodperces idővel.^[2]

A pekingi olimpiára a 100 és a 200 méter fő favoritjaként érkezett. A 100 m-es döntőben 9,69-es idővel megdöntötte saját világcsúcsát,^[3] tette ezt úgy, hogy az utolsó métereket széttárt karokkal, kiengedve futotta le biztos győzelme tudatában, mindezt ráadásul kioldódott cipőfűzővel^[4] és hátszél nélkül. 200 méteren megdöntötte Michael Johnson atlantai világcsúcsát 19,30-as idővel, több mint fél másodpercet verve mindenkire. Ezzel ő lett az első atléta, aki egy olimpián világcsúccsal nyerte meg mindkét sprintszámot.

A 4 × 100-as váltóban Jamaica fölényesen győzött új világcsúcsot futva, miután a nagy rivális Amerikai Egyesült Államok elrontotta a váltást, és kiesett az elődöntőben.

Usain Bolt 9,58 mp-es, kimagasló világcsúccsal nyerte a férfi 100 méteres síkfutást a 2009-es berlini atlétikai világbajnokságon (a szintén általa tartott addigi rekordot több mint egy tized másodperccel megdöntve). Az amerikai Tyson Gay 9,71-dal lett második, a szintén jamaicai Asafa Powell 9,84-dal harmadik. A 200 méteres síkfutást is világcsúccsal nyerte, a korábbi rekordján 11 század másodpercet javítva, 19,19-es eredménnyel. A fölényét jelzi, hogy a 2. helyezett panamai Alonso Edward 62 századmásodperccel mögötte, 19,81-dal ért célba. A harmadik helyen az amerikai Wallace Spearmon végzett 19,85-dal.

A 2012-es londoni olimpián 9,63-as időeredménnyel első helyezett lett a 100 méteres síkfutásban. 200 méteren 19,32-es idővel szintén első helyen végzett, így ő az egyetlen, aki meg tudta védeni olimpiai bajnoki címét 100 és 200 méteren is. Honfitársaival, Yohan Blake-el, Nesta Carterrel és Michael Fraterrel világcsúccsal nyerték a férfi 4 × 100 m-es síkfutást.

A 2016-os rioi olimpián 9,81 mp-es idővel harmadik alkalommal nyert olimpiai aranyérmet a 100 m-es távon, amivel az egyetlen síkfutó a világon, aki három olimpiai győzelmet mondhat magának ebben a versenyszámban. A riói olimpián is triplázott és megnyerte a 200 méteres síkfutás döntőjét és a férfi 4x100 méteres váltófutás döntőjét is a jamaicai váltó (Asafa Powell, Yohan Blake, Nickel Ashmeade, Usain Bolt) tagjaként.^[5]

Bolt 2017. januárjában közölte, hogy visszaküldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a 4x100 méteren 2008-ban, Pekingben nyert olimpiai aranyérmét, amelytől csapattársa, Nesta Carter pozitív doppingtesztje miatt fosztották meg a jamaicai váltót. Így Bolt már "csak" nyolcszoros olimpiai bajnoknak vallhatja magát.^[6]

A 11-szeres világbajnok hazai búcsúfellépésén, a 2017. június 10-re kiírt kingstoni Racers Grand Prix-en, nem tudott részt venni, ehelyett a 2017-es londoni világbajnokságra összpontosított és ott tervezett méltó búcsút atlétikai karrierjének a közönségkedvenc sportember.^[7] Nem sikerült azonban úgy, ahogy tervezte, mert a vb-n 100 méteren bronzérmet szerzett, majd a 4x100 méteres váltóban utolsó emberként megsérült, így ott nem is ért célba.^[8]

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Usain Bolt témájú médiaállományokat.

• Usain Bolt hivatalos honlapja
• Profilja az IAAF honlapján
• Usain Bolt profilja az Olympedia oldalán (angolul) 
• Képes sport, 14. évfolyam, 43. szám.

• Többszörös olimpiai aranyérmesek listája

• Usain Bolt: A szélnél is sebesebben. Önéletrajz; közrem. Matt Allen, ford. Zsélyi Ferenc; Kanári Könyvek–Akadémiai, Bp., 2014