Sturmpanzer VI Sturmtiger

Az ötlet, hogy építsenek egy nehéz gyalogsági támogató járművet, amely alkalmas lerombolni erősen védett épületeket vagy megerősített területeket egyetlen lövéssel, az 1942-es sztálingrádi csata kemény városi harci tapasztalataiból származik. Ebben az időben a Wehrmacht számára csupán a Sturminfanteriegeschütz 33 állt rendelkezésre, ami képes volt lerombolni az épületeket, amely egy Sturmgeschütz III típus volt, 15 cm-es nehéz gyalogsági ágyúval felszerelve. Ebből 12 példány megsemmisült Sztálingrádban.

Ennek utódja lett a Sturmpanzer IV Brummbär, amit az 1943 elején a Pz IV alvázára építettek, de a Wehrmachtnak még mindig szüksége volt egy hasonló, de erősebben felfegyverzett és páncélozott járműre. Ezért döntés született: létrehoznak egy új járművet, ami a Tigris tankon alapul és egy 21 cm-es mozsárágyúval szerelnék fel.

A tervezett fegyver nem állt rendelkezésre ebben az időben, ezért helyettesítették egy 38 cm-es rakétavetővel, melyet a Kriegsmarine (a Harmadik Birodalom haditengerészete) használt, mint tengeralattjárók elleni mélyvízi-bombavetőt. A fegyver lövedékeinek hossza 1489 milliméter, tömegük – típustól függően – 345, illetve 351 kilogramm volt. A rakétavetőből kétféle gránátot lehetett kilőni: a 125 kilogramm robbanóanyaggal töltött, repesz-rombolóhatású Raketen Sprenggranate 4581-et, és a kumulatív töltetű Raketen Hohladungsgranate 4592-t, amely 2,5 méter vastag megerősített vasbetonon volt képes lyukat ütni. Mindössze 317 darab 38 centiméteres repesz-romboló lövedékek jutott el a csapatokhoz. A lövedékek kezdősebessége a cső elhagyásakor 45 m/s volt. A cső elhagyását követően gyulladt be a 45 kilogrammnyi rakéta-hajtóanyag, mely a hárommázsás lövedéket 250 m/s sebességre gyorsította. Az RW 61-es maximális lőtávolsága ezáltal elérte a 6000 métert.

1943 szeptemberében a Krupp céget bízták meg a Sturmtiger számára szánt páncéltestek legyártásával. A Tigris I testeket elküldték a Henschel céghez, ahol összehegesztették az alvázzal, eztán az Alketthez, ahol a felépítményt szerelték a járműre. Az első prototípust 1943 októberében bemutatták Adolf Hitlernek. A rendszerbeállítás 1943 decemberében történt, és az első három Sturmtiger 1944. február 20-án készült el az Alkett gyárban.

A késlekedések miatt a jármű gyártása 1944. április 14-éig vontatottan haladt; 12 felépítmény és fegyver elkészült, amelyek felújított Tigris I alvázakra kerültek. Hitler nagy fontosságot tulajdonított a speciális Sturmtiger alkalmazásának és úgy hitte, szükséges, hogy legalább 300 lövedéket gyártsanak havonta.

A Sturmtiger a Tiger I késői változatán alapult, megtartva annak testét és felfüggesztését. A Tiger felépítményének elejét eltávolították, hogy helyet csináljanak az új küzdőtérnek, ami befogadja a rakétavetőt. Ez közvetlenül a jármű elején helyezkedett el, szögletes megjelenést biztosítva.

 

A fő fegyverzet a 38 cm-es Raketenwerfer 61 L/5.4 volt, egy hátsó töltésű rakétavető, ami rövid hatótávolságú, rakétahajtású, szárnystabilizált lövedéket használt.

A nagy tömegű lövedékeket a – páncélos tetejére szerelt emelővel lehetett a járműbe emelni. A Sturmtiger főfegyverzetét vízszintesen 20-20 fokos, függőlegesen pedig 0-85 fokos szögtartományban lehetett kitéríteni. A fegyver elsütésekor mintegy 30-40 tonnás hátralökő erő keletkezett. A rakétavető hajtógázai a csövet körülvevő nyílásokon át távoztak, mivel a gázokat a cső és a béléscső közötti résbe terelték. Ezzel jelentősen csökkentették a hátrasiklást, de – a nagy hátralökő erő mellett – a kilométerekről is jól látható torkolattűz hátrányos volt.

A nagy fegyverzet legnagyobb hátránya az volt, hogy maximálisan 14 lőszert tudtak hozzá szállítani a jármű belsejében. A Sturmtiger belső lőszertartóiba 12 darab 38 centiméteres rakétagránát fért. Ezt lehetett növelni azáltal, hogy plusz egyet még csőre töltöttek, egyet pedig a töltőállványra helyeztek. Ez utóbbi megoldást azonban csak ritkán alkalmazták, így a legtöbb – tigris 13 rakétával indult bevetésre. A Sturmtigert a rakétavető mellett felszerelték önvédelmi fegyverzettel is: a homlokpáncélzatba, a rakétavetőtől jobbra egy MG 34 típusú géppuskát építettek. A jármű oldalpáncélzatán is kialakítottak egy-egy lőrést, hogy szükség esetén a személyzet tagjai (általában MP 40 típusú) géppisztolyaikkal vagy más gyalogsági fegyverekkel kilőhessenek a járműből.

A többi – löveghez hasonló, kissé döntött páncélzatú felépítményét hengerelt, tömör nikkelacél lemezekből készítették.

A Sturmtigert eredetileg nehéz gyalogsági tűztámogató járműnek szánták, hogy segítse a támadást az erősen védett területek ellen. Az idő haladtával viszont Németország helyzete rosszra fordult, és a Wehrmacht kizárólag védekezésre használta, nem pedig támadásra.

A – tigriseket úgynevezett Panzer Sturmmörser Kompanienekbe (Pz.Stu.Mr.Kp. – „páncélos rohammozsár század”) szervezték. Ezekből összesen hármat állítottak fel: 1000., 1001. és 1002. Pz.Stu.Mr.Kp. Eredetileg minden ilyen egységet 12 darab Sturmtigerrel kívántak felszerelni, de a járművek alacsony száma miatt ezt századonkénti 4 járműre csökkentették. 1944. augusztus 13-án állították fel az 1000. Pz.Stu.Mr.Kp.-t, szeptemberben az 1001-et végül decemberben az 1002-et.

A Rohamtigrisek első bevetésére Varsóban került sor, ahol részt vettek az 1944. augusztus 1-jén kitört felkelés leverésében. Ekkor alkalmazták a Sturmtigert először és egyben utoljára arra, amire tervezték és amire legalkalmasabb volt: utcai harcra és épületek lerombolásra.

A Sturmtigereket ezt követően a nyugati frontra irányították. Az 1000. és az 1001. Pz.Stu.Mr.Kp. hét Rohamtigrisből álló állományukkal részt vett az ardenneki offenzívában. A hadműveletet túlélő járművek továbbra is részt vettek a Németország nyugati felében folyó védekező harcokban. Az egyik ilyen ütközetben (1945 januárjában) egy harctéri jelentés szerint egy Sturmtiger egyetlen lövéssel három Sherman harckocsit semmisített meg.

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Sturmtiger című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Chamberlain, Peter, and Hilary L. Doyle. Thomas L. Jentz (Technical Editor). Encyclopedia of German Tanks of World War Two: A Complete Illustrated Directory of German Battle Tanks, Armoured Cars, Self-propelled Guns, and Semi-tracked Vehicles, 1933–1945. London: Arms and Armour Press, 1978 (revised edition 1993). ISBN 1-85409-214-6
• Jentz, Thomas L., Panzer Tracts No. 8 "Sturmgeschuetz – s.Pak to Sturmmoerser", Darlington Productions, Inc, 1999, ISBN 1-892848-04-X
• Livesey, Jack. Armoured Fighting Vehicles of World Wars I and II. Southwater (2007). ISBN 9781844763702 
• Trojca, Waldemar and Jaugitz, Markus. Sturmtiger and Sturmpanzer in Combat. Katowice, Poland: Model Hobby, 2008 ISBN 978-83-60041-29-1

Folyóiratcikkek

• A Haditechnika c. folyóirat cikkei:
  • Schmidt László: A német Sturmtiger (Rohamtigris) páncélos. In: Haditechnika 2002/2, 85–90.

• panzerkeil.dre
• Information about the Panzersturmmörser (also known as Sturmtiger) Panzerworld
• Sturmmörser Tiger Archiválva 2007. március 10-i dátummal a Wayback Machine-ben Achtung Panzer!
• OnWar Archiválva 2007. szeptember 30-i dátummal a Wayback Machine-ben
• WWII Vehicles
• Surviving Tiger tanks – Egy PDF fájl, amely fényképeket mutat be a Tiger harckocsikról (Tiger I, Kingtiger, Jagdtiger and Sturmtiger), melyek még mindig léteznek a világban.