Olivier Panis

1989-ben megnyerte a francia Formula–Renault sorozatot. Ezt követően két évig Formula–3-as versenyeken indult. Leginkább a francia bajnokságban szerepelt, de részt vett a makaói, valamint a monacói nagydíjakon is ez idő alatt. 1990-ben negyedik lett a francia sorozatban, az 1991-es szezont pedig másodikként zárta. Olivier öt futamgyőzelmet szerzett az évben, és mindössze tizenhét ponttal maradt alul a bajnok Christophe Bouchut-val szemben.^[1]

1992-ben és 1993-ban a nemzetközi Formula 3000-es széria futamain indult. Első évében kétszer állt dobogóra, ezt leszámítva viszont egyszer sem volt pontszerző; tizedik lett az összetettben. 1993-ban Franck Lagorce csapattársa volt a DAMS-istállónál. Az év során Pedro Lamy-val, és David Coulthardal küzdött a bajnoki címért. Olivier három futamon ért célba elsőként. Végül megnyerte a bajnoki címet, egy ponttal Lamy héttel Coulthard előtt.^[2]

 

1994-ben, 27 évesen debütált a Formula–1-es világbajnokságon. Első évében a francia Ligier csapatánál versenyzett. A német nagydíjon másodikként ért célba Gerhard Berger mögött, ezentúl pedig még összesen két futamon ért be pontszerző helyen. A francia nagydíjat leszámítva a szezon összes futamát teljesítette; a portugál nagydíjon kilencedik volt, később azonban kizárták. A bajnokságban a tizenegyedik helyet szerezte meg.

A következő két évben maradt a Ligiernél. Az 1995-ös szezonban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, a futamok nagy részét az első tíz között zárta. Egy alkalommal újfent dobogóra állt. A szezonzáró ausztrál versenyen a tizenkettedik helyről rajtolva végül második lett Damon Hill mögött. Tizenhat pontjával nyolcadik volt a pontversenyben az év végén.

1996-ban, Monte Carloban megszerezte egyetlen futamgyőzelmét a sorozatban, ő volt az utolsó francia futamgyőztes 2020-ig, mert az Alpha Tauris Pierre Gasly megnyerte az olasz nagydíjat. Olivier csak a tizennegyedik helyről rajtolt a futamon, azonban a mezőny tagjai sorra hibáztak a nehéz körülmények miatt. Panis egy jól taktikázott kerékcsere után jutott nagy előnyhöz a többiekkel szemben. Az első helyen többször váltották egymást a pilóták. Michael Schumacher már az első körben kipördült a nedves pályán. Ezután sokáig Damon Hill vezette a versenyt, míg a 40. körben motorhiba miatt ki nem esett. Jean Alesi a hatvanadik körben esett ki az élről, és ekkor vette át Panis a vezető pozíciót. A célig megtartotta helyét, és megszerezte a győzelmet. A futam a egyébiránt a tervezett 78 kör helyett, csak 75 körös lett, mivel a verseny időtartama túllépte a két órás limitet.^[3] Panis-nak nem volt más kiemelkedő eredménye a szezonban, kilencedik lett a végelszámolásnál.

 

A Ligier-istállóból Prost Grand Prix lett 1997-re, miután a négyszeres világbajnok Alain Prost felvásárolta a csapatot. Panis továbbra is maradt az alakulatnál. Már a brazil nagydíjon dobogóra állt, és ezt a teljesítményét megismételte a spanyol futamon is. A szezon hetedik versenyén, Kanadában egy baleset következtében eltörte a lábát,^[4] és hét versenyt ki kellett hagynia. A szezon utolsó három versenyére tért vissza, ekkor azonban már csak egyszer tudott pontszerzőként végezni. A következő két évben is a Prost-istálló pilótája volt. Az 1998-as és az 1999-es szezonban nem ért el nagyobb sikereket. A 98-as idényben még csak pontot sem szerzett, 1999-ben pedig két hatodik pozíció volt a legjobb eredménye.

 

2000-ben a McLaren csapat tesztpilótája volt, majd 2001-re leszerződtette őt a BAR-Honda csapata a 2000-ben gyengén teljesítő Ricardo Zonta helyére. Panis több pontot is szerzett, teljesítménye azonban így is alulmaradt csapattársával, Jacques Villeneuve-vel szemben. 2002-ben sem volt sikeresebb, és 2003-ra újfent csapatot váltott. Két évet töltött a Toyota csapatánál, ám itt sem tudott jobb eredményeket elérni. Utolsó versenyén, a 2004-es japán nagydíjon 37 éves volt, amivel magasan ő volt a mezőny legidősebb pilótája.

2005-ben és 2006-ban, mint tesztpilóta a Toyotánál maradt.

 

2008 óta különböző túraautó-versenyeken, valamint megbízhatósági futamokon indul, ezentúl az Andros Trophée nevezetű sorozatban is részt vesz.

Az Oreca csapatával rendszeresen rajthoz áll a Le Mans-i 24 órás viadalokon. A 2009-es futamon két honfitársával, Nicolas Lapierre-el és Soheil Ayarival az ötödik helyen értek célba.

Rendszeres résztvevője a Le Mans-széria futamainak is, ezeken két győzelmet is jegyez; 2009-ben a silverstone-i 1000 kilométeres, 2010-ben pedig a d'Algarve-i 1000 kilométeres versenyt nyerte meg. Mind a két futamot Nicolas Lapierre váltótársaként teljesítette.

Teljes eredménysorozata a nemzetközi Formula–3000-es szériában

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Le Mans-i 24 órás autóverseny

Év	Csapat	Autó	Csapattárs	Csapattárs	Helyezés	Kiesés oka
2008	Team ORECA Matmut	Courage-ORECA LC70	Marcel Fässler	Simon Pagenaud	Kiesett	Baleset
2009	Team ORECA Matmut	ORECA 01	Nicolas Lapierre	Soheil Ayari	5.
2010	Team ORECA Matmut	Peugeot 908 HDi FAP	Nicolas Lapierre	Loïc Duval	Kiesett	Motorhiba
2011	Team ORECA Matmut	Peugeot 908 HDi FAP	Nicolas Lapierre	Loïc Duval	5.

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Olivier Panis című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Olivier Panis témájú médiaállományokat.

• Hivatalos honlapja (franciául)
• Profilja a grandprix.com honlapon (angolul)
• Profilja a statsf1.com honlapon (angolul)
• Profilja a driverdatabase.com honlapon (angolul)