Kockacukor

Feltalálója Jakob Christof Rad svájci születésű morvaországi iparos volt, aki a dačicei (német nevén Datschitz) cukorgyárban már 1840 körül kísérleteket folytatott a kockacukor előállítására, és 1843-ban privilégiumot jegyeztetett be a gépi előállítású kockacukorra. A dačicei kockacukor még ebben az évben kereskedelmi forgalomba került teacukor illetve kockacukor néven.

Magyarországon már a 19. század végén léteztek kockagyártó kapacitások, például az 1889-ben alapított szerencsi cukorgyár már működésének kezdetén, a selypi cukorgyár 1905-től kezdve gyártott kockacukrot. A második világháború előtt a kockacukrot faládákban forgalmazták, hogy megakadályozzák a törmelékesedést. Az 1950-es években ösztönözték a magas hozzáadott értékű termékek, így a kockacukor gyártását, azonban a ládahiány és a magas csomagolási költségek miatt papírzsákokat használtak. A papírzsákokban azonban a kockák összetörtek, így a kockagyártás visszaszorult. 1958-tól kezdve elsősorban kisméretű mokkacukor készült, amelynek a kereslete a feketekávé-fogyasztás elterjedésével párhuzamosan emelkedett.

A gyártásból kikerülő finomított kristálycukor egy rázóra kerül, ahonnan serleges felvonó viszi a kockaprés feletti elosztóra. Az elosztó előtt egy gombóctörő számolja fel a cukorban keletkezett csomókat. Az elosztóról a forgó présasztal rúd alakú mélyedéseibe töltődik a cukor, itt történik a cukorrudak préselése. Az asztalt és a présfejeket minden préselés után egy törlőberendezés tisztítja. A normál méretű rúd keresztmetszete 22×26 mm, a mokkacukorhoz 12,7×12,7 mm, a rudak hossza mindkét esetben 188 mm. A cukorrudak nedvességtartalma még 1-1,5%, ezért szárításukra van szükség. A megszárított rudakat vágógépekkel megfelelő nagyságú darabokra tördelik.

A kockacukor lényege, hogy egységnyi mennyiségű cukor álljon rendelkezésre, amivel mindenki ízlése szerint édesítheti a kávét vagy a teát, mivel ömlesztett kristálycukor esetén könnyű elvéteni az arányt, ezen kívül a lehulló cukor könnyen szét is szóródhat. A kockacukrot általában porcelánból vagy üvegből készült cukortartóban szokás szervírozni, amiből cukorcsipesszel illik kivenni a cukordarabokat.

• Bencze Géza-Koroknai Ákos: A selypi cukorgyár története. Selyp: Mátravidéki Cukorgyárak. 1989. ISBN 963-02-5780-7.
• M. Habacher: Rad Jakob Christof. In: Österreichisches Biographisches Lexikon 1815–1950. Band 8. Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften. 1983. 366–367. oldal. ISBN 3-7001-0187-2.
• Magyar Élelmiszerkönyv
• Nagy Józsefné: Darabos finomítvány gyártása. In: Szakágazati technológia: Cukoripar II. Budapest: Mezőgazdasági. 1978. 223-232. oldal
• Salánki István: A szerencsi cukorgyár 100 éve (1889-1989). Szerencs: Szeremcsi Cukorgyár. 1989. ISBN 963-02-6286-X.
• Salánky István–Vígh Albert: Cukoripar. In: A magyar élelmiszeripar története. Szerk. Kirsch János, Szabó Loránd, Tóth-Zsiga István. Budapest: Mezőgazdasági. 1986. 186–231. oldal. ISBN 963-232-213-4.
• Dr. Vígh Albert: Darabos finomítvány gyártása. In: Cukoripari technológia II. Budapest: Műszaki. 1968. 247-255. oldal.