Interurban
Az Interurban a villamos közeli rokona, ám ezek a járatok már nem csak egy nagyváros igényeit, hanem a városhoz tartozó kisebb települések személyforgalmát is ellátták. Az Interurbanok fő profilja a személyszállítás volt, de a vonalakon teherszállítást is végeztek.
Az Interurban elsősorban az USA-ban terjedt el, de Európában is épült néhány olyan vonal, mely ebbe a kategóriába esik. Amerikán kívül Japánban, Hollandiában, Belgiumban és Lengyelországban épültek ki nagyobb hálózatok.
Az Interurban társaságok a vágányaikat a városok utcáira fektették le, így a kocsik az utcákon futottak, akárcsak a villamosok. Fontos szempont volt még, hogy csak villamos üzemet engedélyeztek. A járművek sebessége és teljesítménye nagyobb volt, mint a korabeli villamosoké, ez lehetővé tette a meredekebb pályák építését is. A vasúti vágányok alá csak minimális kőzúzalékot raktak, ha raktak egyáltalán.
A városokon belül mint egy normál villamos vagy egy felszínen vezetett metró képét mutatta, a városhatárt átlépve viszont már egy HÉV-hez hasonlított.
A legtöbb Interurban Indiana, Ohio, Pennsylvania, Illinois, Iowa, Utah és Kalifornia államokban épült,[1] 1925-re a hálózatok hossza már meghaladta a 25 ezer km-et!
Amerikában, mikor az ágazat a csúcson járt, az ötödik legtöbb pénzt termelő szektor volt.[2][3] De aztán több történelmi esemény hatására az ágazat súlyos problémákkal került szembe. A nagy gazdasági világválság, a felelőtlen építkezések és túlzásba vitt terjeszkedés, a fedezetlen kötvények és részvények kibocsátása miatt több társaság is csődbe jutott. Ezzel párhuzamosan megindult a motorizáció, az autógyártás és az országos autópálya-hálózat kialakítása is. Az Interurbanok nagy része néhány év alatt csődbe ment majd nyomtalanul eltűnt.
Európában a müncheni villamos 25-ös járata és az innsbrucki villamos 6-os vonala (Innsbrucker Mittelgebirgsbahn) tartozik ebbe a kategóriába.
Források
szerkesztés- ↑ Rowsome & Maguire 1956, pp. 119–140
- ↑ Patch, David. „Toledo was hub of interurban 100 years ago”, Toledo Blade, 2007. május 27.. [2015. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. július 5.)
- ↑ Hilton, George W.; Due, John Fitzgerald (1960). The Electric Interurban Railways in America. Stanford, CA: Stanford University Press. ISBN 978-0-8047-4014-2. OCLC 237973.
Irodalom
szerkesztés- Bruce, Alfred W.. The Steam Locomotive in America. New York: Bonanza Books (1952). OCLC 1197341
- Bradley, George K.. Indiana Railroad: The Magic Interurban. Chicago: Central Electric Railfans' Association (1991). ISBN 0-9153-4828-4. OCLC 24942447
- Bureau of the Census. Street and Electric Railways, 1902: Special Reports. Washington, D.C.: GPO (1905). OCLC 6024669
- Grant, H. Roger (Spring 1980). „Arkansas's "Paper Interurbans"”. The Arkansas Historical Quarterly 39 (1). JSTOR 40023151.
- Grant, H. Roger. Electric Interurbans and the American People. Bloomington, Indiana: Indiana University Press (2016. november 28.). ISBN 978-0-253-02272-1
- Jensen, Oliver. American Heritage History of Railroads in America. New York: Bonanza Books (1993). ISBN 9780517362365. OCLC 27976092
- Keenan, Jack: The Fight for Survival: the C&LE and the Great Depression. Indiana Historical Society, 2001. [2012. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 30.)
- Trolley Car Treasury. New York: Bonanza Books (1956). OCLC 578061777
- From Small Town To Downtown: A History of the Jewett Car Company, 1893–1919. Bloomington, IN: Indiana University Press (2004). ISBN 0-253-34369-0
- Demoro, Harre W.. California's Electric Railways: An Illustrated Review. Glendale, CA: Interurban Press. ISBN 091-6374-742
- Due, John F.. The Intercity Electric Railway Industry in Canada. Toronto: University of Toronto Press (1966). OCLC 238045
- Lake Shore Electric Railway Story. Bloomington, IN: Indiana University Press (2000). ISBN 0-253-33797-6
- Keenan, Jack. Cincinnati & Lake Erie Railroad: Ohio's Great Interurban System. San Marino, CA: Golden West Books (1974). ISBN 0-8709-5055-X
- Kulp, Randolph L.. History of Lehigh Valley Transit Company. Allentown, PA: Lehigh Valley Chapter, National Railway Historical Society (1966). OCLC 4649131
- Marlette, Jerry. Electric Railroads of Indiana. Indianapolis: Hoosier Heritage Press [1959] (1980). OCLC 7364454
- Philadelphia Trolleys, Images of rail. Charleston, SC: Arcadia Publishing (2004). ISBN 0-7385-1226-5
- Middleton, William D.. Frank Julian Sprague: Electrical Inventor & Engineer. Bloomington, IN: Indiana University Press (2009). ISBN 0-253-35383-1
- When Eastern Michigan Rode the Rails. Glendale, CA: Interurban Press (1988–1994). ISBN 0-91637-465-3
- Springirth, Kenneth C.. Suburban Philadelphia Trolleys. Charleston, SC: Arcadia Publishing (2007). ISBN 978-0-7385-5043-5
- Trimble, Paul C.. Sacramento Northern Railway, Images of rail. Charleston, SC: Arcadia Publishing (2005). ISBN 073-8530-522
További információk
szerkesztés- Németh Zoltán Ádám: Made in USA (magyarul)
- Vonat az utca közepén (magyarul)
- Balogh Zsolt: Tömegközlekedési rendszerek a metrón túl (magyarul)
- Central Electric Railfans Association (angolul)
- Pacific Electric Railway Historical Society (angolul)
- East Penn Traction Association (angolul)