Han-dinasztia
A Han-dinasztia (i. e. 206 – i. sz. 220) Kína történelmében az első hosszú életű császári dinasztia volt.
| Han-dinasztia 汉朝/漢朝 Han csao () | |||
| történelmi | |||
| i. e. 206 – i. sz. 220 | |||
| |||
 | |||
| A Han-dinasztia i. e. 87-ben | |||
| Általános adatok | |||
| Fővárosa | Csang'an () és Lojang () | ||
| Népesség | kb. 57,671,400 (az időszámítás kezdete körül) fő | ||
| Hivatalos nyelvek | ókínai | ||
| Vallás | népi vallásosság, taoizmus | ||
| Kormányzat | |||
| Államforma | monarchia | ||
| Uralkodó | császár (ti ()) | ||
| Dinasztia | Han | ||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Han-dinasztia 汉朝/漢朝 Han csao () témájú médiaállományokat. | |||
Története
szerkesztésA Csin ()-dinasztia rövid ideig tartó uralmát egy felkeléssorozat söpörte el. A dinasztia bukását követő zűrzavarból két lázadó vezér, Hsziang Jü () és Liu Pang () emelkedett ki, akik közül i. e. 202-ben az utóbbi kerekedett felül, megalapítva a Han-dinasztiát. Liu Pang () kénytelen volt támogatóit, rokonait nagy földbirtokadományokkal jutalmazni, s a Csin ()-dinasztia bukásából okulva igyekezett minden tekintetben kompromisszumos politikát folytatni. A központi hatalom megerősödésére, a birodalom felvirágzására csak Liu Pang () dédunokája, Han Vu-ti () (ur. i. e. 141/140–87) alatt került sor. Wu () megfogadta egyik tanácsadója, Tung Csung-su () javaslatát, s az ország államideológiájává a konfucianizmust tette, amely ekkor már legista elemekkel keveredett.
Han Vu-ti () végleg felszámolta a helyi kiskirályok uralmát, a birodalmat tizenhárom tartományra osztotta, amelyet kinevezett hivatalnokok igazgattak. Bevezette a versenyvizsgákat. A birodalom határait évtizedek óta veszélyeztető hsziungnu ()kra sorozatos vereségeket mért, birodalma határait kiterjesztette, s biztosította a Közép-Ázsiába vezető kereskedelmi útvonalakat.
Han Vu-ti () uralkodásának vége felé, s különösen utódjai alatt a parasztok terhei növekedtek, fokozódott a földkoncentráció, ami az uralkodóház meggyengüléséhez vezetett. A tehetetlen császárok kezéből a tényleges hatalom a császárnéi családok kezébe csúszott át. Vang Mang (), az egyik császárné unokaöccse i. sz. 9-ben palotaforradalmat hajtott végre, s Hszin () néven saját dinasztiát alapított. A feszültségek enyhítése érdekében visszaállította a kútföldrendszert, az uralkodó tulajdonának nyilvánított minden földet, megtiltotta a rabszolgák adásvételét, a sólepárlást, a vasöntést és a szeszfőzést állami monopóliummá nyilvánította. A reformokat azonban képtelen volt következetesen végrehajtani, s az állandó bizonytalanság és a természeti csapások hatalmas felkelésekhez vezettek (i. az. 17-ben a Lülin- (Zölderdő) felkelés; i. sz. 18-ban a Cse-mej () (vörösszemöldökűek)). Vang Mang () uralmát a felkelők megdöntötték, s a trónra a Han-ház egyik tagja, Liu Hsziu () került (i. sz. 25), visszaállítva a Han-dinasztia uralmát.
Ettől fogva az i. e. 206/202-től i. sz. 9-ig tartó időszakot Nyugati (vagy Korai) Han-kornak, az i. sz. 25-től 220-ig tartó periódust pedig Keleti (vagy Kései) Han-kornak nevezik – a fővárosok, Csang’an () (a mai Hszi'an (), Senhszi () tartományban), illetve Lojang () (Honan () tartományban) elhelyezkedése alapján). Liu Hsziu () visszatért a Nyugati Han-kor elején alkalmazott parasztpártoló politikához, s sikerült dinasztiája hatalmát konszolidálnia. A megerősödött birodalom újra legyőzte a hsziungnu ()kat (73, 91), s megszilárdította Kína közép-ázsiai uralmát.
A 2. században azonban újra megindult a földkoncentráció, a parasztok elszegényedtek, miközben a trónon tehetetlen bábcsászárok követték egymást. 184-ben kitört egy taoista szekta által vezetett felkelés, a sárgaturbánosok felkelése, amely ugyan elbukott, de a dinasztia uralma végleg meggyengült, s a hatalom a helyi parancsnokok kezébe került. Ezek egyike 220-ban hivatalosan is véget vetett a Han-dinasztia uralmának. Ezzel a széttagoltság több évszázados korszaka vette kezdetét Kínában. A Han-kort közvetlenül a három királyság kora (220-280) követte.
A Han-kor Kína történetének egyik legfényesebb korszaka volt: megszilárdult az egységes, bürokratikusan kormányzott Kína eszméje, a kínai művészetek virágzásnak indultak, a konfucianizmus hivatalos állameszmévé vált, rögzült a hivatalnokvizsgák rendszere. A kínaiak a mai napig „han”-oknak nevezik magukat, nyelvüket pedig „a hanok nyelvének” (han-jü ()).
Források
szerkesztés- ↑ Blunden-Elvin 1995: C. Blunden - M. Elvin. A kínai világ atlasza. Budapest, Helikon 1995. ISBN 963 208 348 2
- ↑ Gernet 2001: Jacques Gernet. A kínai civilizáció története. Budapest, Osiris Kiadó 2001. ISBN 963 389 111 6
- ↑ Paludan 2009: Ann Paludan. Kínai császárok krónikája. Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó 2009. ISBN 978 963 11 8551 5
- ↑ Polonyi 1988: Polonyi Péter. Kína története. Budapest, Kozmosz könyvek, 1988. ISBN 963-11-5620-6