Formula–1 brit nagydíj
A brit nagydíjat 1950 óta évente megszakítás nélkül rendezik az Egyesült Királyságban. Az olasz nagydíj mellett az egyetlen, melyet a Formula–1 alapítása óta megszakítás nélkül rendeznek. 1950-től 1954-ig a Silverstone-i pályán rendezték meg a versenyeket. 1955 és 1963 között a Liverpool melletti Aintree Racecourse adott otthont felváltva Silverstone-nal az szigetország nagydíjának. 1964 és 1986 között a Londontól nem messze fekvő Brands Hatchben került szintén Silverstone-nal felváltva megrendezésre a brit nagydíj. 1987 óta rendezik ismét a futamokat Silverstone-ban. 2008. július 4-én Bernie Ecclestone és Max Mosley (az FIA elnöke) bejelentette, hogy 2010-től Donington Park rendezi meg a brit nagydíjat,[1] de a verseny maradt a modernizált silverstone-i pályán. 2020-ban a COVID-19 világjárvány miatt zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendezték meg a versenyhétvégét,[2] továbbá ebben az évben a felforgatott versenynaptár miatt egy második futamot is rendeztek ugyanitt egy héttel az első után 70. évforduló nagydíj néven, megünnepelvén a Formula–1 70 éves fennállását.
brit nagydíj | |
Megrendezve | 1950– |
Versenypályák | Silverstone Circuit, Aintree Racecourse, Brands Hatch |
Körök száma | 52 |
Legtöbb győzelem | Lewis Hamilton (8) |
A(z) brit nagydíj weboldala |
Szponzorok
szerkesztés- RAC British Grand Prix 1950–1971, 1994–1999
- John Player British Grand Prix 1972–1978
- Marlboro British Grand Prix 1979–1985
- Shell Oils British Grand Prix 1986–1989
- Fosters British Grand Prix 1990–1993, 2000–2006
- Santander British Grand Prix 2007–2014
- Rolex British Grand Prix 2018–2019
- Pirelli British Grand Prix 2020–2021
- Lenovo British Grand Prix 2022
- Aramco British Grand Prix 2023
Győztesei
szerkesztésLegsikeresebb versenyzők
szerkesztésGyőzelmek | Versenyző | Győztes évek |
---|---|---|
8 | Lewis Hamilton | 2008, 2014, 2015, 2016, 2017, 2019, 2020, 2021 |
5 | Jim Clark | 1962, 1963, 1964, 1965, 1967 |
Alain Prost | 1983, 1985, 1989, 1990, 1993 | |
4 | Nigel Mansell | 1986, 1987, 1991, 1992 |
3 | Jack Brabham | 1959, 1960, 1966 |
Niki Lauda | 1976, 1982, 1984 | |
Michael Schumacher | 1998, 2002, 2004 | |
2 | José Froilán González | 1951, 1954 |
Alberto Ascari | 1952, 1953 | |
Stirling Moss | 1955, 1957 | |
Jackie Stewart | 1969, 1971 | |
Emerson Fittipaldi | 1972, 1975 | |
Jacques Villeneuve | 1996, 1997 | |
David Coulthard | 1999, 2000 | |
Fernando Alonso | 2006, 2011 | |
Sebastian Vettel | 2009, 2018 | |
Mark Webber | 2010, 2012 |
Megjegyzés:
- ↑ 1: — 2020-ban két brit nagydíjat rendeztek két egymást követő hétvégén a koronavírus-járvány miatt törölt futamok pótlása végett. A második futam a 70. évforduló nagydíja néven szerepelt a versenynaptárban.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ www.f1hirek.hu. [2008. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 4.)
- ↑ Silverstone megerősítette, közönség nélkül rendeznék meg a Brit Nagydíjat a Forma-1-ben (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. április 27.)