[go: up one dir, main page]
More Web Proxy on the site http://driver.im/

A Campos Racing egy spanyol autóversenyző csapat, amely az elmúlt évben indított versenyzőket a WTCC-ben, a GP2-ben és GP3-ban.

Campos Racing
SzékhelyESP Valencia, Spanyolország
AlapítóAdrián Campos

Története

szerkesztés

Miután Adrián Campos visszavonult, 1997-ben megalapította saját csapatát, a Campos Motorsportot. 1998-tól több kategóriában is képviseltette magát. Többek között Marc Gené és Fernando Alonso is a csapat pilótájának mondhatta magát.

2005-ben a csapat Campos Racing néven folytatta tovább a GP2-ben. Itt 2008-ban megnyerte a konstruktőri világbajnokságot. A 2008-as szezon után Campos átadta az irányítást Alejandro Agag-nak, aki átnevezte a csapatot Addax Team-nek.

Formula–1

szerkesztés

2010-ben Campos esélyt kapott rá, hogy csapata a Formula–1-ben szerepeljen. Először Campos Grand Prix, majd később Campos Meta néven szerette volna megkezdeni a szezont. Mikor 2010 februárjában José Ramón Carabante megvette a csapat részvényeinek többségét, aki Hispania Racing-re keresztelte át a csapatot.

Campos 2014-ben átvette az Addax Team-et. A csapat pilótái Arthur Pic és Szató Kimija voltak. Szatót a szezon felénél Alexander Rossi váltotta. A következő szezonra megtartották Pic-et, továbbá leszerződtették Rio Haryanto-t, aki az év végén az összesített 4. helyen végzett.

Jelenlegi sorozatok

szerkesztés
Jelenlegi bajnokságok
FIA Formula–2 bajnokság 2017–
FIA Formula–3 bajnokság 2019–
Spanyol Formula–4-es bajnokság 2021–
Korábbi bajnokságok
World Series by Nissan 1998–2003
Spanyol Formula–3-as bajnokság 2004–2008, 2014–2018
Formula–3 Open Európa-bajnokság 2009–2013
GP2 Asia Series 2008–2009
Superstars Series 2011
Auto GP 2011–2012
WTCC 2012–2017
GP2 2014–2016
GP3 2015–2018
WTCR 2018
Formula–E[A] 2014–2018
Euroformula Open 2014–2018

FIA Formula–2 bajnokság

szerkesztés
Év Autó Versenyzők Versenyek Győzelmek Pole-pozíciók Leggyorsabb körök Pont Helyezés
(Versenyzők)
Helyezés
(Csapat)
2017 Dallara GP2/11-Mecachrome SUI  Ralph Boschung 20 0 0 0 11 19. 9.
ROM  Robert Vișoiu 14 0 0 0 1 24.
ESP  Roberto Merhi 8 0 0 0 16 18.†
ESP  Álex Palou 4 0 0 0 5 21.
GBR  Lando Norris 2 0 0 0 0 25.
MCO  Stefano Coletti 2 0 0 0 0 27.
2018 Dallara F2 2018-Mecachrome ITA  Luca Ghiotto 24 0 0 2 111 8. 7.
ISR  Roy Nissany 20 0 0 0 1 22.
ESP  Roberto Merhi 4 0 0 0 61 12.†
2019 Dallara F2 2018-Mecachrome GBR  Jack Aitken 20 3 0 2 159 5. 5.
FRA  Dorian Boccolacci 10 0 0 0 30 14.
IND  Arjun Maini 6 0 0 0 0 23.
JPN  Szató Marino 4 0 0 0 0 21.
2020 Dallara F2 2018-Mecachrome GBR  Jack Aitken 22 0 0 1 48 14. 9.
CHE  Ralph Boschung 2 0 0 0 0 25.
BRA  Guilherme Samaia 24 0 0 0 0 24.
2021 Dallara F2 2018-Mecachrome BRA  Gianluca Petecof 6 0 0 0 0 27. 7.
ITA  Matteo Nannini 5 0 0 0 1 22.
GER  David Beckmann 5 0 0 0 32 15.
GBR  Olli Caldwell 6 0 0 1 0 26.
CHE  Ralph Boschung 23 0 0 1 59,5 10.

* A szezon jelenleg is zajlik.
† Megosztott eredmények más csapatokkal

Év Versenyző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés
(csapat)
Pont
2017 BHR
BHR 
SPA
SPA 
MON
MON 
AZE
AZE 
AUT
AUT 
GBR
GBR 
HUN
HUN 
BEL
BEL 
ITA
ITA 
JER
SPA 
UAE
UAE 
9. 17
CHE  Ralph Boschung 12 Ki 12 17 12 Ki 8 8 7 Ki 11 Ki 11 16 13 13 15 13 Ki 19
GBR  Lando Norris Ki 13
MON  Stefano Coletti 16 15
ESP  Roberto Merhi 19 12
ROM  Robert Vișoiu Ki 15 15 11 11 17 17 11 Ki Ki 10 16 16 19
JPN  Álex Palou 8 8 12 12
2018 BHR
BHR 
AZE
AZE 
SPA
SPA 
MON
MON 
FRA
FRA 
AUT
AUT 
GBR
GBR 
HUN
HUN 
BEL
BEL 
ITA
ITA 
RUS
RUS 
UAE
UAE 
7. 132
ITA  Luca Ghiotto 12 6 Ki 14 4 5 Ki 10 3 3 12 13 5 10 6 2 7 6 10 6 Ki 14 3 9
ISR  Roy Nissany 16 15 Ki Ki 12 14 12 Ki 15 10 Ki 17 15 14 15 15 10 14 16 15
ESP  Roberto Merhi 9 6 8 3
2019 BHR
BHR 
AZE
AZE 
SPA
SPA 
MON
MON 
FRA
FRA 
AUT
AUT 
GBR
GBR 
HUN
HUN 
BEL
BEL 
ITA
ITA 
RUS
RUS 
UAE
UAE 
5. 189
FRA  Dorian Boccolacci 15 17 5 7 14 18 4 5 Ki 13
IND  Arjun Maini Kiz 15 13 13 Ki 16
JPN  Szató Marino T T 12 11 16 15 18 16
GBR  Jack Aitken 7 11 1 3 2 8 17 13 3 4 10 18 5 1 3 5 T T 8 1 7 11 11 10
2020 AUT1
AUT 
AUT2
AUT 
HUN
HUN 
GBR1
GBR 
GBR2
GBR 
SPA
SPA 
BEL
BEL 
ITA1
ITA 
MUG
ITA 
RUS‡
RUS 
BHR1
BHR 
BHR2
BHR 
9. 48
GBR  Jack Aitken 15 8 9 6 13 19 13 8 3 3 18 18 13 17 13 7 Ki 13 6 4 10 17
SUI  Ralph Boschung 14 Ki
BRA  Guilherme Samaia 16 15 20 17 15 21 21 15 20 19 16 20 Ki 15 21 14 18 16 16 Ki 21 18 22 19
2021 BHR
BHR 
MON
MON 
AZE
AZE 
GBR
GBR 
ITA
ITA 
RUS
RUS 
KSA‡
KSA 
UAE
UAE 
7. 66,5
BRA  Gianluca Petecof 17 13 Ki Ki Ki 16
ITA  Matteo Nannini 15 11 Ni 15 14 18
DEU  David Beckmann 10 5 16 15 T 10
GBR  Olli Caldwell 18 12 16 20 15 18
SUI  Ralph Boschung Ki 17 15 4 5 6 6 Ki 5 14 Ki 14 14 9 14 6 T 19 15 9 3 9 3 9

Megjegyzések:

  • † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
  • ‡ – A 2020-as orosz nagydíj sprintversenyét és a 2021-es szaúd-arábiai nagydíj főversenyét félbe kellett szakítani. A mezőny nem teljesítette a versenytáv 75%-át, így mindössze fél pontokat osztottak ki.

FIA Formula–3 bajnokság

szerkesztés
Év Autó Versenyzők Versenyek Győzelmek Pole-pozíciók Leggyorsabb körök Pont Helyezés
(Versenyzők)
Helyezés
(Csapat)
2019 Dallara F3 2019-Mecachrome AUS  Alex Peroni 13 0 0 0 5 20. 10.
ESP  Sebastián Fernández 16 0 0 0 0 27.
ITA  Alessio Deledda 16 0 0 0 0 29.
GER  David Schumacher 2 0 0 0 0 32.
2020 Dallara F3 2019-Mecachrome AUS  Alex Peroni 18 0 0 2 64 10. 7.
ITA  Alessio Deledda 18 0 0 0 0 34.
DEU  Sophia Flörsch 16 0 0 0 0 29.
DEU  Andreas Estner 2 0 0 0 0 35.
2021 Dallara F3 2019-Mecachrome HUN  Tóth László 17 0 0 0 0 32. 8.
FRA  Pierre-Louis Chovet 3 0 0 0 0 30.
ITA  Lorenzo Colombo 20 1 0 2 32 15.
BEL  Amaury Cordeel 20 0 0 0 0 23.

* A szezon jelenleg is zajlik.

Év Versenyző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Helyezés
(csapat)
Pont
2019 SPA
SPA 
SPA
FRA 
SPA
AUT 
SPA
GBR 
SPA
HUN 
BEL
BEL 
ITA
ITA 
RUS
RUS 
10. 5
AUS  Alex Peroni 12 24 8 14 21 Ki 10 Ki 26 16 Ki 15 Ki Ni
DEU  David Schumacher 22 20
ITA  Alessio Deledda Ki 23 16 23 25 24 Ki 25 24 26 28 20 23 25 21 22
ESP  Sebastián Fernández 16 12 Ki Ki 24 Ki 20 14 13 23 25 13 18 26 16 24
2020 AUT1
AUT 
AUT2
AUT 
HUN
HUN 
GBR1
GBR 
GBR2
GBR 
SPA
SPA 
BEL
BEL 
ITA1
ITA 
MUG
ITA 
7. 64
AUS  Alex Peroni 3 Ki 11 11 7 10 6 3 14 24 8 2 14 21 16 5 20 13
ITA  Alessio Deledda 29 20 27 21 20 23 23 28 25 Ki 28 Ki Ki 23 23 22 25 26
DEU  Sophia Flörsch 26 16 21 Ki 18 14 22 25 20 19 27 23 21 12 22 24
DEU  Andreas Estner 27 20
2021 SPA
SPA 
FRA
FRA 
AUT
AUT 
HUN
HUN 
BEL
BEL 
NED
NED 
RUS
RUS 
8. 32
HUN  Tóth László 27 23 26 19 21 21 27 23 Ki 25 22 23 25 16 24 Ki T 22
FRA  Pierre-Louis Chovet 18 15 28
ITA  Lorenzo Colombo 23 22 29 14 20 19 25 19 13 7 7 11 1 14 14 13 Ki 17 6 T Ki
BEL  Amaury Cordeel 26 16 25 27 24 25 22 11 18 19 Ki 26 17 Ki Ki 23 Ki 12 21 T 16

Korábbi sorozatok

szerkesztés
Év Autó Versenyzők Versenyek Győzelmek Pole-pozíciók Leggyorsabb körök Pont Helyezés
(Versenyzők)
Helyezés
(Csapat)
2005 Dallara-Mecachrome ARG  Juan Cruz Álvarez 23 0 0 0 4,5 18. 12.
ESP  Sergio Hernández 23 0 0 0 3 20.
2006 Dallara-Mecachrome ESP  Adrián Vallés 21 0 0 1 7 18. 12.
ESP  Félix Porteiro 21 0 0 0 5 22.
2007 Dallara-Mecachrome ITA  Giorgio Pantano 21 2 1 1 59 3. 3.
RUS  Vitalj Petrov 21 1 0 0 21 13.
2008 Dallara-Mecachrome BRA  Lucas di Grassi 14 3 0 2 63 3. 1.
RUS  Vitalj Petrov 20 1 0 1 39 7.
GBR  Ben Hanley 6 0 0 0 1 24.
2009 és 2013: között a "Campos" nem vett részt a bajnokságban.
2014 Dallara-Mecachrome FRA  Arthur Pic 22 1 0 0 124 7. 7.
USA  Alexander Rossi 12 0 0 0 12 21.
JPN  Szató Kimija 20 0 0 0 2 27.
2015 Dallara-Mecachrome IDN  Rio Haryanto 21 3 0 1 138 4. 4.
FRA  Arthur Pic 21 0 0 0 60 11.
2016 Dallara-Mecachrome NZL  Mitch Evans 22 1 0 2 90 12. 6.
IDN  Sean Gelael 22 0 0 0 24 15.

† Alexander Rossi 5 versenyt a Caterham Racing-nél versenyzett, így a 12 pontjából, 2-t szerzett a Campos-nál.
A csapat 2008-ban a Barwa International Campos néven futott.
A csapat 2016-ban a Pertamina Campos Racing néven futott.

Év Autó Versenyző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 Helyezés
(csapat)
Pont
2005 GP2/05
Renault
SMR
ITA 
SPA
SPA 
MON
MON 
EUR
GER 
FRA
FRA 
GBR
GBR 
GER
GER 
HUN
HUN 
TUR
TUR 
ITA
ITA 
BEL
BEL 
BHR
BHR 
12. 7,5
ARG  Juan Cruz Álvarez Ki 7 Ki 12 Ki 8† 15 Ki Ki 11 Ki 10 Hn Ki 7 15 Ki 12 17† 5 6 10 12
ESP  Sergio Hernández 11 8 Ki 18† 8 15 5 13 14 16 12 Ki 19 Ki 18† Ki 20† Ki 7 Ki 20† 15 18
2006 GP2/05
Renault
SPA
SPA 
ITA
ITA 
EUR
GER 
SPA
SPA 
MON
MON 
GBR
GBR 
FRA
FRA 
GER
GER 
HUN
HUN 
TUR
TUR 
ITA
ITA 
12. 12
ESP  Adrián Vallés 3 Ki 9 Ki Ki 14 18 16 Ki 9 Ki 15 13 18 Ki Ki 7 Ki 14 Ki 11
ESP  Félix Porteiro Ki Ki 10 6 16 Ki 17 Ki 6 8 Kiz 18 10 12 18 Ki 12 19† Ki Ki Hn
2007 GP2/05
Renault
BHR
BHR 
SPA
SPA 
MON
MON 
FRA
FRA 
GBR
GBR 
GER
GER 
HUN
HUN 
TUR
TUR 
ITA
ITA 
BEL
BEL 
SPA
SPA 
3. 80
RUS  Vitalj Petrov 14 11 10 16† 6 5 5 9 9 11 17 Ki 9 17 5 12 12 9 11 1 8
ITA  Giorgio Pantano Ni Ki Ki 6 2 1 3 Ki 8 4 {7 Ki 7 2 12 1 Kiz Ki 14 2 5
2008 GP2/08
Renault
SPA
SPA 
TUR
TUR 
MON
MON 
FRA
FRA 
GBR
GBR 
GER
GER 
HUN
HUN 
SPA
SPA 
BEL
BEL 
ITA
ITA 
1. 103
RUS  Vitalj Petrov 6 Ki 5 2 Ki 15 4 18† 10 5 Ki 12 Ki 9 1 15† 4 3 Ki Ki
GBR  Ben Hanley Ki 9 17 6 16 14
BRA  Lucas di Grassi 2 4 2 2 5 Ki 1 10 4 1 20† 5 1 11
2009 és 2013: között a "Campos" nem vett részt a bajnokságban.
2014 GP2/11
Mecachrome
BHR
BHR 
SPA
SPA 
MON
MON 
AUT1
AUT 
GBR
GBR 
GER
GER 
HUN
HUN 
BEL
BEL 
ITA
ITA 
RUS
RUS 
UAE
UAE 
7. 128
FRA  Arthur Pic 5 9 6 4 6 5 10 13 11 22† 19 Ki 1 6 15 20 2 7 4 5 8 3
JPN  Szató Kimuja Ki 19 19 15 15 14 Ki 19 23 20 Ki Ki 17 18 Ki 12 13 7 14 22
USA  Alexander Rossi Ki 7
2015 GP2/11
Mecachrome
BHR
BHR 
SPA
SPA 
MON
MON 
AUT
AUT 
GBR
GBR 
HUN
HUN 
BEL
BEL 
ITA1
ITA 
RUS
RUS 
BHR
BHR 
UAE
UAE 
4. 198
FRA  Arthur Pic Ki 10 9 8 4 6 9 11 14 16 13 10 2 Ki 7 2 8 13 10 16 17 T
INA  Rio Haryanto 2 1 4 6 16 Ki 7 1 8 1 4 5 13 10 13 11 5 2 7 18 7 T
2016 GP2/11
Mecachrome
SPA
SPA 
MON
MON 
AZE
AZE 
AUT
AUT 
GBR1
GBR 
HUN
HUN 
GER
GER 
BEL
BEL 
ITA
ITA 
MAL
MAL 
UAE
UAE 
6. 114
NZL  Mitch Evans 12 14 5 4 5 Ki 1 8 4 13 10 5 Ki 10 16 13 8 Ki 8 6 15 8
INA  Sean Gelael 17 13 13 Ki 7 Ki 2 Ki 21 18 22 10 Ki Ki 18 15 Kiz 16 16 Ki Ki 21
Év Autó Versenyzők Versenyek Győzelmek Pole-pozíciók Leggyorsabb körök Pont Helyezés
(Versenyzők)
Helyezés
(Csapat)
2015 Dallara-Renault ESP  Álex Palou 22 1 0 1 51 10. 7.
KWT  Zaid Ashkanani 22 0 0 0 0 24.
FRA  Brandon Maïsano 2 0 0 0 0 25.
RUS  Konsztantyin Tyerescsenko 6 0 0 0 0 29.
VEN  Samin Gómez 6 0 0 0 0 30.
AUT  Christopher Höher 2 0 0 0 0 31.
2016 Dallara-Mecachrome NED  Steijn Schothorst 18 0 0 0 36 13. 7.
ESP  Álex Palou 18 0 0 0 22 15.
RUS  Konsztantyin Tyerescsenko 18 0 0 0 8 19.
2017 Dallara-Mecachrome ZAF  Raoul Hyman 17 1 0 0 27 13. 5.
FRA  Julien Falchero 17 0 0 0 15 15.
ARG  Marcos Siebert 17 0 0 0 14 16.
2018 Dallara-Mecachrome ITA  Leonardo Pulcini 18 2 2 2 156 4. 3.
FIN  Simo Laaksonen 18 0 0 0 36 14.
MEX  Diego Menchaca 18 0 0 0 3 19.
Év Autó Versenyző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés
(csapat)
Pont
2015 GP3/13
AER
SPA
SPA 
AUT
AUT 
GBR
GBR 
HUN
HUN 
BEL
BEL 
ITA1
ITA 
RUS
RUS 
BHR
BHR 
UAE
UAE 
7. 51
KUW  Zaid Ashkanani 11 15 18 14 21 22 20 16 14 18 13 15 20 19 17 13 19 21
ESP  Álex Palou 12 20 14 Ki Ki 13 19 18 7 5 7 10 4 9 Ki 10 8 1
VEN  Samin Gómez 20 19 Ki 16 21 Ki
AUT  Christopher Höher 23 24
FRA  Brandon Maïsano 12 13
RUS  Konsztantyin Tyerescsenko 17 16 18 17 Ki 20
2016 GP3/16
Mecachrome
SPA
SPA 
AUT
AUT 
GBR
GBR 
HUN
HUN 
GER
GER 
BEL
BEL 
ITA
ITA 
MAL
MAL 
UAE
UAE 
7. 66
ESP  Álex Palou 19 14 16 11 10 2 11 14 16 19 13 11 11 7 14 19 10 5
NLD  Steijn Schothorst Ki 22 20 12 14 5 22 20 Ki 17 6 7 13 13 5 10 6 7
RUS  Konsztantyin Tyerescsenko 17 21 18 Ki 20 13 16 17 Ki 15 17 Ki 17 14 17 17 8 6
2017 GP3/16
Mecachrome
SPA
SPA 
AUT
AUT 
GBR
GBR 
HUN
HUN 
BEL
BEL 
ITA
ITA 
JER
SPA 
UAE
UAE 
5. 56
FRA  Julien Falchero 11 10 15 11 10 Ki 13 Ki 8 5 8 T 10 9 Ni 16
RSA  Raoul Hyman 8 7 8 1 16 11 14 7 14 10 11 T 19 15 13 11
ARG  Marcos Siebert 10 16 12 10 12 10 11 9 Ki Ki 4 T 18 17 Ki Ki
2018 GP3/16
Mecachrome
SPA
SPA 
FRA
FRA 
AUT
AUT 
GBR
GBR 
HUN
HUN 
BEL
BEL 
ITA
ITA 
RUS
RUS 
UAE
UAE 
3. 193
ITA  Leonardo Pulcini 4 9 4 8 2 3 6 6 2 4 15 Ki 14 7 1 8 1 12
FIN  Simo Laaksonen 15 8 13 11 9 15 13 16 14 11 12 13 4 8 6 14 9 3
MEX  Diego Menchaca 10 12 14 Ki 14 16 12 11 9 10 19 16 Ki 14 Ki 15 18 16

Euroformula Open

szerkesztés
Év Autó Versenyzők Versenyek Győzelmek Pole-pozíciók Leggyorsabb körök Pont Helyezés
(Versenyzők)
Helyezés
(Csapat)
2012 Dallara-F312 Toyota ARG  Facu Regalia 24 3 3 2 186 4. 3.
RUS  Gyenyisz Nagulin 24 0 0 0 6 21.
2013 Dallara-F312 Toyota VEN  Valeria Carballo 24 0 0 1 20 12. HN
POL  Artur Janosz 24 0 0 0 16 13.
RUS  Gyenyisz Nagulin 24 0 0 0 9 19.
2014 Dallara-F312 Toyota ESP  Álex Palou 24 3 3 4 242 3. 2.
RUS  Konsztantyin Tyerescsenko 24 0 0 0 75 6.
GBR  Sean Walkinshaw 24 0 0 0 53 10.
2015 Dallara-F312 Toyota RUS  Konsztantyin Tyerescsenko 24 6 8 6 286 2. 2.
MEX  Diego Menchaca 24 0 0 0 94 8.
BRA  Henrique Baptista 24 0 0 0 14 15.
KWT  Ahmad Al Ghanem 24 0 0 0 4 17.
2016 Dallara-F312 Toyota ITA  Leonardo Pulcini 24 7 3 8 303 1. 1.
MEX  Diego Menchaca 24 0 0 1 145 4.
ECU  Julio Moreno 24 0 0 0 30 14.
AZE  Gülhüseyn Abdullayev 24 0 0 0 0 26.
2017 Dallara-F312 Toyota FIN  Simo Laaksonen 16 0 0 0 100 6. 4.
BRA  Thiago Vivacqua 16 1 0 1 98 7.
BRA  Matheus Iorio 16 0 0 0 52 9.
ROU  Petru Florescu 16 0 0 0 14 10.†
2018 Dallara-F312 Toyota POL  Alex Karkosik 10 0 0 0 66 8.† 4.
ROU  Petru Florescu 2 0 0 0 21 13.†
USA  Brad Benavides 2 0 0 0 0 HN
USA  Yves Baltas 10 0 0 0 18 16.
ARG  Marcos Siebert 16 1 1 1 195 3.

† Megosztott eredmények más csapatokkal

Túraautó-világbajnokság

szerkesztés
Év Autó Versenyzők Versenyek Győzelmek Pole-pozíciók Leggyorsabb körök Pont Helyezés
(Versenyzők)
Helyezés
(Csapat)
2013 SEAT León WTCC FRA  Hugo Valente 14 0 0 0 4 20. 13.
ESP  Fernando Monje 22 0 0 0 1 24.
RUS  Nyikolaj Karamisev 4 0 0 0 0 37.
JPN  Tanigucsi Jukinori 2 0 0 0 0 38.
HKG  Michael Soong 2 0 0 0 0 41.
LAT  Konstantins Calko 2 0 0 0 0 44.
2014 Chevrolet RML Cruze TC1 FRA  Hugo Valente 24 0 0 0 85 12. 3.
SRB  Dušan Borković 22 0 0 0 41 14.
ESP  Pepe Oriola 2 0 0 0 0 31.
SEAT León WTCC FRA  John Filippi 24 0 0 0 4 18.
HKG  Henry Kwong 4 0 0 0 0 23.
CZE  Petr Fulín 4 0 0 0 0 24.
RUS  Nyikita Miszjulja 2 0 0 0 0 26.
HUN  Nagy Norbert 2 0 0 0 0 28.
HKG  William Lok 4 0 0 0 0 29.
HKG  Michael Soong 2 0 0 0 0 30.
2015 Chevrolet RML Cruze TC1 FRA  Hugo Valente 24 0 0 0 120 9. 2.
FRA  John Filippi 24 0 0 0 6 18.
THA  Tin Sritrai 2 0 0 0 3 22.
SVK  Maťo Homola 2 0 0 0 0 26.
QAT  Nászer el-Attija 2 0 0 0 0 27.
2016 Chevrolet RML Cruze TC1 ARG  Esteban Guerrieri 2 0 0 0 9 17. 4.
FRA  John Filippi 24 0 0 0 9 18.
2017 Chevrolet RML Cruze TC1 ARG  Esteban Guerrieri[a] 14 2 0 3 241 4. 3.
SUI  Kris Richard 4 0 0 0 10 16.
HKG  Wong Po Wah 2 0 0 0 0 24.

a: Esteban Guerrieri a Honda Racing Team JAS színeiben indult az ujtolsó hat 6 futamon és 241 pontja közül ott 94-et szerzett.

Év Autó Versenyző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Versenyző Pont Csapat Pont
2013 SEAT León WTCC ITA
ITA 
MAR
MAR 
SVK
SVK 
HUN
HUN 
AUT
AUT 
RUS
RUS 
POR
POR 
ARG
ARG 
USA
USA 
JPN
JPN 
CHN
Kína 
MAC
makaó 
FRA  Hugo Valente 12 19 Ki Ni 18 14 13 8 13 14 Ki 12 Ki Ki 20. 4 13. 3
ESP  Fernando Monje 12 15 11 Ki 15 16 16 18 Ki 17 15 18 15 Ki 16 14 23 15 10 13 29 19 25. 1
RUS  Nyikolaj Karamisev 21† 17 16 16
JPN  Tanigucsi Jukinori 17 16 21 23 17 Ki
HKG  Michael Soong 18 Ki
LAT  Konstantins Calko 29 Ki
2014 Chevrolet RML Cruze TC1 MAR
MAR 
FRA
FRA 
HUN
HUN 
SVK
SVK 
AUT
AUT 
RUS
RUS 
BEL
BEL 
ARG
ARG 
BEI
CHN 
CHN
CHN 
JPN
JPN 
MAC
makaó 
FRA  Hugo Valente 8 3 6 10 10 3 11 T Ki Ki Ki 9 12 9 Ki Ki 12 11 9 8 5 Ki Ki 3 12. 85 3. 162
SRB  Dušan Borković 6 Ki 14 7 12 11 12 T Ki Ki Ki 11 9 Ki Ki Kiz Ki Ni 12 9 8 2 14. 41
ESP  Pepe Oriola Ni Ni
SEAT León WTCC FRA  John Filippi 14 8 18 Ki 16 16 18 T 16 13 18 15 19 19 16 15 13 15 14 15 16 14 16 12 18. 4
HKG  Henry Kwong 17 Ki Kiz 15
CZE  Petr Fulín Ni Ni 15 T
RUS  Nyikita Miszjulja Ki 16
HUN  Nagy Norbert 20 18
HKG  William Lok Ki Ni Ki Ni
HKG  Michael Soong Ni Ni
2015 Chevrolet RML Cruze TC1 ARG
ARG 
MAR
MAR 
HUN
HUN 
GER
GER 
RUS
RUS 
SVK
SVK 
FRA
FRA 
POR
POR 
JPN
JPN 
CHN
CHN 
THA
THA 
QAT
QAT 
FRA  Hugo Valente Ki Ni 15† 9 3 8 Ki Ni 12 8 5 5 Ki 6 Ki 7 10 2 8 Ki Ki Ni 3 6 9. 120 2. 181
FRA  John Filippi Ki 12 13 8 13 11 12 10 Ki 15 12 14 15 13 15 14 13 11 Ki 10 Ki 11 14 15 18. 6
THA  Tin Sritrai 10 9 22. 3
SVK  Maťo Homola 13† 15
QAT  Nászer el-Attija 16 14
2016 Chevrolet RML Cruze TC1 FRA
FRA 
SVK
SVK 
HUN
HUN 
MAR
MAR 
GER
GER 
RUS
RUS 
POR
POR 
ARG
ARG 
JPN
JPN 
CHN
CHN 
QAT
QAT 
ARG  Esteban Guerrieri ki 65 17. 9 4. 96
FRA  John Filippi 12 12 14 10 8 12 ki 9 ki 12 11 14 15 14 10 10 14 16 ki 15 14 13 18. 9
2017 Chevrolet RML Cruze TC1 MAR
MAR 
ITA
ITA 
HUN
HUN 
GER
GER 
POR
POR 
ARG
ARG 
CHN
CHN 
JPN
JPN 
MAC
MAC 
QAT
QAT 
ARG  Esteban Guerrieri 1 13 4 8 6 5 8 Ki 8 3 44 1 45 4. 147[a] 3. 109
SUI  Kris Richard 14 12 12 6 16. 10
HKG  Wong Po Wah 18 Ni
HKG  Chan Kin Pong Vi Vi

Túraautó-világkupa

szerkesztés
Év Autó Versenyzők Versenyek Győzelmek Pole-pozíciók Leggyorsabb körök Pont Helyezés
(Versenyzők)
Helyezés
(Csapat)
2018 CUPRA León TCR ESP  Pepe Oriola 30 1 0 2 245 6. 7.
FRA  John Filippi 30 0 0 0 14 26.
Év Csapat Autó Versenyző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Versenyző Pont Csapat Pont
2018 SPA  Team Oscaro by Campos Racing Cupra León TCR MAR
MAR 
HUN
HUN 
GER
GER 
NED
NED 
POR
POR 
SVK
SVK 
CHN
CHN 
WUH
CHN 
JPN
JPN 
MAC
MAC 
ESP  Pepe Oriola 18† 3 10 16 Ki 19 8 2 6 23† 4 10 3 3 44 1 4 8 13 9 7 2 4 6 10 2 18 7 Ki 6 6. 245 7. 272
FRA  John Filippi 10 17 11 Ki 13 Ki 16 Hn 20 15 10 14 Ki 12 16† 18 5 Ki5 Ki Ki 20† 16 Ki Ki 20 22† 12 Ki 11 23† 26. 14

Megjegyzések

szerkesztés

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Campos Racing című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

szerkesztés