Bagolyalakúak

Általánosságban elmondható, hogy igen intelligens állatok, rendkívül fogékonyak, zsákmányszerzési módszereik és az ehhez kapcsolódó adottságaik pedig nagyon kifinomultak. Egy időben a morfológiai konvergenciák (erős, kampós tépőcsőr) miatt a sólyomalakúakkal sorolták őket közös rendbe, valójában azonban a lappantyúalakúak a legközelebbi rokonaik. Az ókori Görögországban a bölcsesség jelképének tartották a baglyokat, a közép-európai kultúrában viszont a félelem és a halál jelképeként jelentek meg. A Kárpát-medencében 13 fajuk fordul elő.

A bagolyalakúak főleg éjszaka aktív ragadozó madarak, puha és dús tollazatuknak köszönhetően hangtalanul repülnek, így meglepetésszerűen ütnek rajta zsákmányállataikon. Hallásuk kiváló, mivel fülük aszimmetrikusan helyezkedik el a koponyán, és ezért hatékonyabb a térhallásuk. Látásuk is kitűnő: a baglyok az egyedüli madarak, amelyek látják a kék színt, és az infravörös tartományban is látnak. A baglyok nem tudják a szemgolyójukat forgatni, ezért ha nézésük irányát változtatni akarják, az egész fejüket elfordítják.

A szemük körüli kör vagy szív alakú arcfátyol rövid, végükön behajló tollakból áll. A lábujjaikon erős karmok nőnek, a külső ujjuk vetélőujj, azaz előre és hátra is fordítható. Csüdjük tollas, azaz a lábujjaikig toll borítja őket. Méretük változatos: akadnak köztük veréb és sas nagyságú fajok is. Csőrük rövid kampójú, tövétől kezdve lefelé hajló. Begyük nincs.

A bagolyalakúak étrendjében minden megtalálható a rovaroktól kezdve a madarakon keresztül a kisméretű emlősökig. Egyes fajok halásznak is. A zsákmányt többnyire egészben nyelik le, de a nagyobb állatokat elejtő fajok – például az uhu – darabokra tépik a zsákmányt. Az emészthetetlen részeket később felöklendezik. Fészket nem építenek, más madarak elhagyott fészkét foglalják el, vagy faodvakba, barlangokba, épületek üregeibe rakják a tojásaikat. A tojók rendszerint nagyobbak a hímeknél.

A rendbe az alábbi 2 család tartozik.

• bagolyfélék (Strigidae) – 201 faj
• gyöngybagolyfélék (Tytonidae) – 19 faj

Magyarországon eddig tizenkét bagolyfaj előfordulását mutatták ki:

• A hóbagoly (Nyctea scandiaca) és a karvalybagoly (Surnia ulula) nagyon ritka kóborló.
• A törpekuvik (Glaucidium passerinum) nagyon ritkán felbukkan az Északi-középhegységben – valószínűleg költ is, de ezt még nem sikerült bizonyítani.
• A gatyáskuvik (Aegolius funereus) ritka költőfaj az Északi-középhegységben.
• Az uráli bagoly (Strix uralensis) terjeszkedik középhegységeinkben, sőt, már az Alföldről is jelezték.
• Az uhu (Bubo bubo) már csak néhány helyen, és csak az északi országrészben és a Dunántúlon költ (jelezték Békés vármegyéből is).
• A füleskuvik (Otus scops) többfelé szórványosan fészkel odvakban.
• A ritka réti fülesbagoly (Asio flammeus) pusztai élőhelyeken költ.
• Az erdei fülesbagoly (Asio otus) gyakran megtelepszik a fasorok elhagyott szarkafészkeiben, varjútelepein, és egyre több helyen városokban is (parkokban, valamint lakótelepi erkélyek virágládáiban). Telente előszeretettel húzódik be a települések parkjaiba, ahol a nappalt elsősorban nyitvatermő fákon tölti.
• A macskabagoly (Strix aluco) jellemzően erdőkben, parkokban költ (főleg öreg fák kikorhadt üregeiben, odvaiban), de rendszeresen megtelepszik padlásokon is.
• A gyöngybagoly (Tyto alba) egykor szintén fák odvaiban költött, de ma már szinte kizárólag padlásokon, tetőterekben és templomtornyokban.
• A kuvik (Athene noctua) állománya folyamatosan csökken, hiszen fő költőhelyei a tanyák és állattartó telepek padlásai, táplálkozni pedig a legelőkre, kisparcellás mezőgazdasági földekre jár. Élőhelye a tanyák elnéptelenedésével, a pusztai legeltetés felhagyásával, az odvas pusztai fasorok eltűnésével egyre szűkül.

A görög mitológia Pallasz Athénéjének állandó jelzője a bagolyszemű (bagolyszemű, aki a sötétben is lát, vagyis átlát a dolgok felszínén).^[1] A macskabaglyot, mint a többi bagolyfajt a balszerencsével társítják. William Shakespeare is beszélt erről „Julius Caesar” című tragédiájában, az 1. felvonás 3. színében: „… s az éjmadár/Világos délben űlt a közteren/Vijjogva és huhogva.”^[2] Az idézethez Kéry László ezt fűzte hozzá tanulmányában: „Éjmadár. Bagoly, amelynek a huhogását rossz jelnek tartotta a néphit.”^[3]

John Ruskinnek is ismert egy mondása: „Bármit mondanak is a bölcs emberek, számomra a bagoly huhogása profetikusan gonosznak hat.”^[4]

A magyar irodalomban Arany János „Családi kör” című versében a bevezető hangulatfestő részben megemlíti a baglyot is.^[5] Ugyanő „Az Ó torony” című költeményben is leírja, hogy Nagyszalonta csonka tornyának „Vércse, bagoly örökös lakója”.^[6] Tamási Áron regényt írt „Bölcső és Bagoly” címmel.^[7] Szabó Lőrincnek is van egy kedves baglyos költeménye, „A bagoly” című, amely a Lóci-versek sorába tartozik.^[8] Romhányi József „A bölcs bagoly” című humoros versében^[9] a buta gyerekbagolyról írt.

Fekete István Hú regénye^[10] olyan állattörténet, ami az uhu tüzetes megfigyelésén alapul. A vadász varjak ellen használja az uhut. A történetben kuvik is előfordul. A történet az 1940-es években játszódik.

A „Kérem a következőt!” című népszerű magyar rajzfilm-sorozat főhőse dr. Bubó, az erdő orvos baglya. Ismert magyar baglyos mondás a „Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!”

Maurice Ravel „A gyermek és a varázslat” című operájának van egy bagoly szereplője is.^[11]

• Alföldi bagolyfajok állományainak védelme
• Fekete István Hú. Egy bagoly regénye 1966, 1980. ISBN 963 11 1929 7

• Többet a baglyokról
• Madárhatározó
• Rekordmennyiségű bagolyfióka kelt ki 2017-ben
• Bajor Zoltán: Baglyok; Fővárosi Állat- és Növénykert, Budapest, 2019 (Állatkerti kötetek a természetért)
• Magyarországon előforduló bagolyfajok határozása és gyakorlati természetvédelme; szerk. Hámori Dániel, Csörgő Tibor; 2. jav. kiad.; Herman Ottó Intézet, Budapest, 2019