[go: up one dir, main page]
More Web Proxy on the site http://driver.im/Ugrás a tartalomhoz

Veress Ferenc (feltaláló)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Veress Ferenc
Született1908. augusztus 24.
Hajdúböszörmény
Elhunyt1983. február 2. (74 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Veress Ferenc (Hajdúböszörmény, 1908. augusztus 24.1983. február 2.) feltaláló, költő, festő.

Életpályája

[szerkesztés]

Apja kerékgyártósegéd, anyja piaci árus volt. Nyolc testvére volt. Már gyerekkorában minden érdekelte, főleg a művészet és technika. Pályáját lakatosinasként kezdte, több böszörményi műhelyben dolgozott. Tizenhét éves korában iparkamarai kitüntetéssel kapott segédlevelet. A segédlevél birtokában különböző kisiparosoknál dolgozott szülővárosában. Közben a debreceni Felsőfémipari Szakiskolában tudását mélyítette. Ebben az időben írta első verseskötetét Szárnyalás előtt címmel. Fiatalkori találmányai: paprika-sóadagoló automata, higiénikus fogvájótartó, Zefír-kályha. Ezeket szabadalmaztatta, majd a kapott pénzből Budapestre költözött, ahol Művészvilág címmel folyóiratot adott ki. Foglalkozott játéktervezéssel, majd műszaki fejlesztéssel. 21 bejelentett és elfogadott szabadalma van. Ezek közül a „forgácsmentes fémdarabolás síkfolyatással” világszabadalom. Műszaki munkássága mellett továbbra is festett és verseket írt. Akvarelljeit bemutatták többek között: Zürichben, Montrealban, Hajdúböszörményben, Velencén, Székesfehérváron.

Mindemellett behatóan foglalkozott a költészettel és a festészettel. Első verseskötete húsz éves korában jelent meg, majd újabbak követték, mintegy három évtizedes költői pálya foglalataiként. Az ecsetkezelés, a színek gazdag világa gyermekkorától fogva tartották. Családjában ez nem volt újdonság. Két bátyja festőművész volt. Erős érzelmi, indulati és gondolati hatású képei a világ számos kiállítótermébe eljutottak. A „Színek, szavak, szabadalmak” embere alkotásokban gazdag életét 1983-ban fejezte be.[1]

Munkássága

[szerkesztés]

Jelentősebb találmányai

[szerkesztés]
  • Paprika-sóadagoló automata, 1933
  • Higiénikus fogvájótartó, 1933
  • Zefír-kályha, 1933
  • Játékló, 1935
  • Ugrálásszerűen haladó vontatható gyerekjátékok, 1943
  • Klimatikus gyógykamra, 1952
  • Asztali foci, 1953
  • Gabonatároló hűtőtorony, 1953
  • Hengeres testeket tipografáló nyomdagép, 1955
  • Forgácsmentes fémdarabolás síkfolyatással, 1963

Megjelent kötetei

[szerkesztés]
  • Szárnyalás előtt. Versek; Pannonia Ny., Debrecen, 1928
  • Az Úr sátorában. Versek; Szittya, Bp., 1941
  • Évike megmentője (verses mese), 1947
  • A rászedett ember (versek, festészeti tanulmányok, akvarellek), 1974
  • Harc a barlangi medvével (verses mese), 1979

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Névadónk Veress Ferenc (1908–1983). Veress Ferenc Szakképző Iskola, Hajdúböszörmény; szerk. Bagossiné O. Szabó Katalin, közrem. Sipos Sándor; Veress Ferernc Kulturális Alapítvány, Hajdúböszörmény, 1997 (Veress Ferenc füzetek)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Hajdúböszörmény Városi útikalauz