Preng Doçi

Preng Doçi
Doçi az 1890-es években
Született	1846. február 25.[1] Bulger
Elhunyt	1917. február 22. (70 évesen)[2] Shkodra
Állampolgársága	albán
Foglalkozása	római katolikus főpap
Iskolái	Pápai Urbaniana Egyetem Albán Főpapi Kollégium
Oroshi apát
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Vallása	római katolikus egyház
Szerzetesrend	Kisebb Testvérek Rendje
Hivatali idő	1888–1917
Utódja	Zef Gjonali
Preng Doçi aláírása
Catholic Hierarchy
A Wikimédia Commons tartalmaz Preng Doçi témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Preng Doçi vagy olaszosan Primo Docci, születési nevén Pjetër Doçi (nevének ejtése pɾɛŋ dɔt͡ʃi; Bulger(wd), 1846. február 25. – Shkodra, 1917. február 22.) albán ferences szerzetes, politikus, 1888-tól haláláig Mirdita apátja. Befolyásos észak-albániai főpapként az 1870-es évektől részt vett az albán függetlenségi küzdelmekben(wd). Vezető szerepet vállalt fegyveres felkelések szervezésében (1877, 1910), a leendő Albánia államjogi kereteinek elméleti alapvetésében (1897), de a Bashkimi közművelődési egyesület vezetőjeként a modern albán ábécé kidolgozásához is hozzájárult.

A shkodrai Albán Főpapi Kollégium(wd) elvégzését követően a Propaganda Fide római kollégiumában tanult. Tanulmányai befejezése után, már ferences papként, 1871-ben hazatért albán földre, és szűkebb pátriája, a Mirdita-vidék falvaiban teljesített papi szolgálatot (Korthpula(wd), Orosh és Kalivarja).^[3] Az 1876–1877-ben az oszmán fennhatóság ellen szerveződő mirdita felkelés egyik vezetőjeként az volt a feladata, hogy Cetinjébe utazva biztosítsa az albánok régi ellenségének számító Montenegró katonai és anyagi segítségét. Diplomáciai kísérlete sikerrel járt, a montenegrói vladika kilátásba helyezte segítségét. A felkelést azonban 1877 márciusában gyorsan és határozottan leverték az oszmán csapatok. Doçit elfogták és Konstantinápolyba hurcolták, majd száműzetésre ítélték.^[4]

A száműzött Doçi Rómába ment, ahol a Propaganda Fide egyik bíborosa, Giovanni Simeoni(wd) megbízásából 1877-től Új-Fundlandon végzett missziós tevékenységet. A mostoha éghajlatot nem tudta megszokni, így kérésére 1881 októberében az új-brunswicki Saint Johnba(wd) helyezték át.^[5] 1883 márciusában tért vissza Rómába, ahonnan hamarosan Indiába ment, ahol Antonio Agliardi(wd) bíboros, apostoli küldött mellett látta el a titkári teendőket.^[6] Mindeközben az oszmán hatóságokkal folyamatos levelezésben állt, száműzetése feloldását kérte, és végül a konstantinápolyi pátriárka(wd) közbenjárására 1888-ban hazatérhetett.^[7]

1888. december 29-én az oroshi Hegyi Szent Sándor-apátság apátjává szentelték fel. Csaknem három évtizeden át, haláláig volt a közvetlenül a Vatikán alá rendelt területi apátság első vezetője, Mirdita apátja.^[8] Az elkövetkező években oroshi apátként az észak-albániai politikai és egyházi közélet befolyásos alakja, a felekezeti megosztottságon felülemelkedő nemzeti egység hirdetője volt.^[9] Edith Durham beszámolója szerint Észak-Albánia legokosabb emberének tartották, és több napi járóföldet is megtettek az albánok azért, hogy vitás ügyeik rendezéséhez véleményét kikérjék.^[10] Az Osztrák–Magyar Monarchia diplomatái 1896-ban felvették a kapcsolatot Doçival, és tájékoztatták a külügyminisztérium új Albánia-politikájának körvonalairól, arról, hogy készek az albán autonómiatörekvéseket támogatni. A mirditai apát 1897. március 14-én nyújtotta át a Monarchia képviselőinek emlékiratát, amelyben ismertette elképzeléseit. Ebben elsősorban területileg elkülönülő, de konföderációban egyesülő albán fejedelemségek távlati vízióját vázolta fel, és az oszmán befolyástól leginkább mentes északalbán részeken egy felső-albániai katolikus fejedelemség létrehozásához kérte a nagyhatalom támogatását. A terv végül nem vált valóra.^[11]

1899-ben Shkodrában megalapította a Társaság az Albán Nyelv Egységéért, közismert nevén Bashkimi egyesületet. A hozzá csatlakozó shkodrai literátusokkal – Gjergj Fishtával, Ndoc Nikajjal és másokkal – együttműködve kidolgozták saját latin betűs albán ábécéjüket, a Bashkimi-ábécét, amely végül 1908-ban a manasztiri kongresszus döntése értelmében a modern albán ábécé alapja lett.^[12] Ugyancsak 1899-ben Oroshban megnyitotta Észak-Albánia egyik első albán tannyelvű iskoláját.^[13]

Ndoc Nikajjal Lidhja e Mshehët (’Titkos Liga’) néven 1909-ben titkos szervezetet hoztak létre, amely tevékenységével jelentősen hozzájárult az 1910-es albán felkelés(wd) megszervezéséhez.^[14]

• ↑ Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 978-963-284-176-2  
• ↑ Elsie 2005: Robert Elsie: Albanian literature: A short history. London; New York: I.B. Tauris. 2005. ISBN 1845110315  
• ↑ Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
• ↑ Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
• ↑ Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
• ↑ Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
• ↑ Waal 2014: Clarissa de Waal: Albania: Portrait of a country in transition. New paperback edition. London; New York: I.B. Tauris. 2014. ISBN 9781780764849