Pácz Aladár
Pácz Aladár | |
Született | 1882. január 11. Csókás |
Elhunyt | 1938 (55-56 évesen)[1] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pácz Aladár vagy az emigrációban használt írásmóddal Aladar Pacz (Csókás, 1882. január 11. – ?, Amerikai Egyesült Államok, 1938) amerikai magyar vegyészmérnök, feltaláló.
Életútja
[szerkesztés]Felsőfokú tanulmányait 1900 és 1902 között a berlini műegyetemen kezdte meg, majd a kolozsvári egyetemen folytatta, ahol 1904-ben védte meg bölcsészdoktori értekezését Újabb uránvegyületek címmel. Az ezt követő évben, 1905-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol csakhamar a General Electric mérnöke lett. Az 1920-as évek elején megvált a cégtől, és ohiói otthonában saját fémipari vállalkozásba fogott.
Munkássága
[szerkesztés]Nevéhez fűződik az izzás közben is alaktartó volfrám duplaspirál izzószál feltalálása és szabadalmaztatása (1917), amellyel utat nyitott az egyszeresen tekercselt izzólámpa nagyipari előállítása előtt. Az 1920-as években szabadalmaztatta másik jelentős találmányát, az alumínium-szilícium ötvözetek nemesítését lehetővé tevő eljárást, valamint az alpax néven ismert sziluminötvözetet, amely – más alumíniumöntvényektől eltérően – kisebb hőtágulási együtthatója révén lehűléskor sem zsugorodik számottevően, egyúttal húzási szilárdsága is nagyobb. Számos találmánya közül 1913 és 1937 között mintegy százra jegyeztetett be szabadalmat.
Források
[szerkesztés]- Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 336. o.
- Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 619–620. o. ISBN 963-85433-5-3
- Új magyar életrajzi lexikon V. (P–S). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2004. 17. o. ISBN 963-547-414-8