Simony

	Simony (Partizánske)
	A város régebbi, keleti részének látképe.
; Simony címere	; Simony zászlaja
	Közigazgatás
Ország	Szlovákia
Kerület	Trencséni
Járás	Simonyi
Rang	város
Első írásos említés	1260
Polgármester	Jozef Božik
Irányítószám	958 01
Körzethívószám	038
Forgalmi rendszám	PE
Testvérvárosok	Lista Szvit
	Népesség
Teljes népesség	21 439 fő (2021. dec. 31.)
Népsűrűség	1078 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	190 m
Terület	22,38 km²
Időzóna	CET, UTC+1
	Elhelyezkedése
	é. sz. 48° 38′, k. h. 18° 22′48.633333°N 18.366667°EKoordináták: é. sz. 48° 38′, k. h. 18° 22′48.633333°N 18.366667°E
	Simony weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Simony témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség
	Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Simony (szlovákul Partizánske, 1948-1949: Baťovany, korábban Šimonovany) város Szlovákiában. A Trencséni kerület Simonyi járásának székhelye. Kisbélic, Nagybélic és Návoly tartozik hozzá.

Fekvése

Privigyétől 30 km-re délnyugatra, a Nyitra jobb partján található.

Nevének eredete

Szlovák nevét az ellenállási mozgalomban, az 1944-es Szlovák Nemzeti Felkelésben való részvételéért kapta. Az eredeti nevét Simon Comes (1200 körül) után kapta. 1920-ig Simony, 1948-ig Šimonovany volt a hivatalos neve.

Története

A város területén a régészeti leletek tanúsága szerint már a kőkorszakban is éltek emberek. Megtalálták itt a vonaldíszes és a késő bronzkori lausitzi kultúra településeinek maradványait.

A települést 1260-ban "Symoni" alakban említi először írásos forrás. 1324-ben a helyi nemes Simonyi család birtoka. Szűz Mária tiszteletére szentelt templomát már az 1332 és 1337 között kelt pápai tizedjegyzék említi. 1416-ban 11 portája adózott. Zsigmond király 1411-ben várépítési engedélyt adott a Simonyi családnak. A már létező vár helyére építették a mostani várkastélyt. A Nyitra-folyó akkoriban a vár mellett folyt és egy ága körülvette a várat, így ez egy vízivár volt. Az erődítményeket 1600 körül lebontották és ebből építettek a Simonyi gyerekeknek 3-4 kastélyt. A 16. században a település lakói felvették a református hitet. 1681 és 1734 között az evangélikusok egyik artikuláris helye volt. 1601-ben malom és 38 ház állt a településen, közülük 10 nemeseké. 1715-ben 10 adózója mellett 3 kézműves család is élt itt. 1828-ban 74 háza volt 500 lakossal, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak.

Vályi András szerint "SIMONY. Curiális falu Bars Várm. földes Ura Simonyi Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Oszlányhoz mintegy mértföldnyire; Szuteczka nevű Szállása is van, mellyen malma hasznos; földgye jó, vagyonnyai jelesek, és külömbfélék."^[2]

Fényes Elek szerint "Simony (Simenovany), tót falu, Bars vmegyében, a Nyitra vize mellett; 500 kath. lak. Kath. paroch. templom. Több csinos uri lakházak. Földjei szép rozsot, árpát teremnek; szénája, fája, gyümölcse elég. F. u. a Simonyi nemzetség. Ut. posta Zsámbokrét."^[3]

Bars vármegye monográfiája szerint "Simony, a Nyitravölyben, Nyitra vármegye határán fekvő tót kisközség 442 róm. kath. vallású lakossal. A Simonyiak ősi fészke (már 1260-ban kelt határjárási okmányban említve), a kik itt már az Árpád-házi királyok alatt várkastélyt építtettek, melynek egy része még maig is fennáll. A pápai tizedszedők jegyzékében e község Syman néven van említve. 1324-ben Simon és Simoni néven, de 1353-ban már a mai néven említik az egykorú okiratok. Egyháza már a 14. század elején a nagyobbak közé tartozott és Pázmány jegyzékében is mint nagyon régi szerepel. 1716-ban a templomát átalakították, a mikor csak kevés gótikus részletét hagyták meg. Simony is egyike annak a két barsi községnek, melyeknek Lipót király az 1681. május 25-i országgyűlésből kifolyólag megengedte, hogy a református templomot fentarthassák; később azonban az egész község katholizált. A község tót neve Simonovan volt. Simonyi Béla, Bars vármegye alispánja a régi várkastélyban őrzi a család rendkivül gazdag és érdekes levéltárát, mely több mint 300, részben kiadatlan, Árpád- és Anjou-korbeli oklevelet tartalmaz. A simonyi és varsányi Simonyi családnak itt négy régi kúriája volt, melyek közül az egyiket Simonyi András még 1584-ben építtette és ezt most a Salzberger családé, míg egy másikban maga az alispán lakik. Salzberger Józsefnek itt nagyobb szeszgyára és mintaszerű gazdasága is van. A községnek van postája és vasúti megállóhelye, távirója pedig Nagy-Bélicz."^[4]

A trianoni békeszerződés előtt Bars vármegye Oszlányi járásához tartozott. A háború után lakói többségben a Salzberger család birtokán dolgoztak, ahol szeszfőzde is működött. 1938-ban a Baťa cég vásárolt a határában területet és cipőgyárat épített oda. Ezzel megalapította Baťovany ipartelepet. A település a szlovák nemzeti felkelés idején az antifasiszta ellenállás egyik központja volt. A Grznár partizánosztag tevékenykedett itt és a helyi munkásság körében létrehozták a kommunista párt illegális szervezetét. A várost 1944. augusztus 29-én elfoglalták a partizánok. A munkások harcoló egységeket alakítva szeptember 3. és 7. között felvették a harcot a német csapatokkal. A várost végül a Vörös Hadsereg szabadította fel, de a partizánok emlékére a település 1949-ben a Partizánske, azaz Partizánváros nevet kapta.

Népessége

1880-ban 374 lakosából 7 magyar és 337 szlovák anyanyelvű volt.

1890-ben 423 lakosából 24 magyar és 371 szlovák anyanyelvű volt.

1900-ban 442 lakosából 24 magyar és 391 szlovák anyanyelvű volt.

1910-ben 458 lakosából 20 magyar, 4 német, 433 szlovák és 1 más anyanyelvű volt.

1921-ben 483 lakosából 23 magyar és 454 csehszlovák volt.

1930-ban 513 lakosából 10 magyar és 499 csehszlovák volt.

1970-ben 11500 lakosából 83 magyar és 11286 szlovák volt. Kisbélicen 563 szlovák és 1 magyar élt. Nagybélicen 1995 szlovák és 4 magyar élt. Návolyon 465 szlovák élt.

1980-ban 23266 lakosából 52 magyar és 22925 szlovák volt.

1991-ben 26543 lakosából 78 magyar és 26104 szlovák volt.

2001-ben 24907 lakosából 70 magyar és 24336 szlovák volt.

2011-ben 24115 lakosából 51 magyar, 115 cseh, 40 cigány, 20 morva, 12 lengyel, 9 orosz, 7-7 ukrán és német, 4 zsidó, 21634 szlovák, 50 egyéb és 2160 ismeretlen nemzetiségű volt.

2021-ben 21439 lakosából 44 (+18) magyar, 39 cigány, 7 ruszin, 19374 szlovák, 171 egyéb és 1804 ismeretlen nemzetiségű volt.^[5]

Neves személyek

Návolyon hunyt el 1694-ben felsőcsúti Csuty Pál Nyitra vármegyei tisztviselő, Lednic várának kapitánya.
Itt született 1838-ban Simonyi Iván magyar jogász, ügyvéd, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, az Országos Antiszemita Párt egyik alapítója.
Nagybélicen született Czeizel János (1895–1983) főorvos.
Nagybélicen szolgált Hamar Kálmán (1876-1963) esperes, plébános.
Itt született 1943-ban Ján Geleta olimpiai ezüstérmes csehszlovák válogatott szlovák labdarúgó, középpályás.
Itt született 1945-ben Karol Jokl szlovák labdarúgó, edző.
Itt született 1979-ben Peter Baláž szlovák eszperantista, publicista és szerkesztő, a 2012-es év eszperantistája.
Itt élt Ján Zachara olimpiai bajnok szlovák ökölvívó.
Itt tanított Dušan Kováč szlovák történész, író, költő.

Nevezetességei

Várkastélya eredetileg gótikus stílusú, a 16. században megújították és a 19. században restaurálták. Híres levéltára volt középkori oklevelekkel és iratokkal.
Szűz Mária tiszteletére szentelt római katolikus temploma eredetileg a 13. században épült, késő román stílusban. Egyik oldalkápolnája a 17. században készült, reneszánsz stílusú. A templom tornyát 1717-ben építették, 1750 körül barokk stílusban építették át.
Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1949-ben épült, a város egyik jelképe. 1995-ben kulturális műemlékké nyilvánították.
A Szent Tamás templom a város legújabb temploma, 1999-ben épült a Šípok nevű városrészen.
A Szűz Mária kápolna a Szkacsány felé menő út mellett áll.
A szlovák nemzeti felkelés emlékműve.
A főtér szökőkútja.
Nagybélic városrészen áll a Szent Erzsébet templom, mely 1723 és 1759 között épült a korábbi, 14. századi templom helyén.
Kisbélic városrészen áll az 1988-ban épített planetárium.

Jegyzetek

↑ https://datacube.statistics.sk/#!/view/sk/vbd_dem/om7010rr/v_om7010rr_00_00_00_sk
↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.
↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.
↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914. → elektronikus elérhetőség Bars vármegye.
↑ ma7.sk

Források

Paták, M. a kol. 1989: Partizánske 1939–1989. Partizánske.
Koppány Tibor 1999: A középkori Magyarország kastélyai. Művészettörténeti füzetek 26. Budapest.
Vladár, J. - Wiedermann, E. (Ed.) 2000: Partizánske - Staré a nové epochy. Bratislava.
Martin Bóna – Ján Lukačka 2015: Kultúrno - historické pamiatky Stredného Ponitria. Topoľčany. ISBN 978-80-89173-45-7
Pamiatky a múzeá 4/2019, 2-8
Simony város hivatalos honlapja
E-obce.sk Archiválva 2008. szeptember 19-i dátummal a Wayback Machine-ben
Obce info.sk
Simony Szlovákia térképén
Ismertető szlovák nyelven
A városi múzeum a szlovák múzeumok honlapján

Földrajzportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[f2976eceb98d683ed6d348b763b7183bb9e7ffe7-1] ttps://datacube.statistics.sk/#!/view/sk/vbd_dem/om7010rr/v_om7010rr_00_00_00_sk

[2] Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.

[3] Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.

[4] Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914. → elektronikus elérhetőség Bars vármegye.

[5] 7.sk

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]