Duns Scotus

Duns Scotus
Duns Scotus (Justus van Gent olajfestménye, 1472–1476 körül)
Született	John Duns 1266/1274 Dunston, Northumberland
Elhunyt	1308. november 8. (42/34 évesen) Köln
Álneve	Doctor Subtilis
Állampolgársága	skót
Foglalkozása	filozófus teológus egyetemi oktató író egyetemi oktató hivatásos pap prédikátor
Iskolái	Merton College Oxfordi Egyetem
Sírhelye	Church of the Immaculate Conception of the Blessed Virgin Mary in Cologne
Filozófusi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Anglia – Középkori filozófia –
Iskola/Irányzat	Skolasztika
Érdeklődés	Teológia, Metafizika, Etika, Ismeretelmélet
Akikre hatott	William Ockham, Giovanni Pico della Mirandola, Gottfried Wilhelm Leibniz, Martin Heidegger
Akik hatottak rá	Arisztotelész, Hippói Szent Ágoston, Canterburyi Szent Anzelm, Averroës, Aquinói Szent Tamás
A Wikimédia Commons tartalmaz Duns Scotus témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Duns Scotus (latinul: Ioannes Duns Scotus, angolul: John Duns Scotus), nem használatos, de pontos fordítású magyar nevén Skót Duns János, 1993 óta Boldog Duns Scotus (Dunston, Northumberland [mások szerint: Dun, Írország], 1266 vagy 1274 – Köln, 1308. november 8.) középkori skót skolasztikus filozófus és teológus.

A ferencesek közé lépett és Oxfordban tanult, ahol csakhamar annyira kitűnt, hogy amikor tanára Párizsba ment, ő helyettesítette a filozófia tanításában. 1307-ben teológiai doktorrá avatták Párizsban, ahol még ugyanabban az évben tanítani kezdett. Néhány hónappal később Kölnbe ment, ahol nemsokára meghalt.

Külön iskolának volt a megalapítója, melyet az ő nevéről szkotizmusnak neveztek, és amely ellentétben állt a tomizmussal, Aquinói Tamás filozófiájával. A szkotizmus ereje inkább a kritika, mint a pozitív alkotás; e kritika azonban nem lépi túl a skolasztika körét. Scotus is a filozófiát a teológia szolgájává teszi; szilárdan ragaszkodik a dogmákhoz, de szkeptikus a dogmák filozófiai bizonyítékai iránt. Jól mondták, hogy viszonya Aquinói Tamáshoz némileg hasonlít Kantnak Leibnitzhez való viszonyához. Scotus és Kant kritikai elmék, a teológiai tételek bizonyítékait lerontják, magukat a tételeket azonban elismerik. Mindkettő abban is egyezik, hogy ama tételeket, melyeknek bizonyításához az elméleti tudás gyöngének bizonyul, az erkölcsi akaratra alapítják, melynek elsőséget tulajdonítanak az elméleti ész felett. Nagy a különbség is, mert Scotusra nézve a legfőbb tekintély a katolikus egyház, Kantra nézve pedig a lelkiismeret szava. A teológia ezek után Scotus számára nem annyira tudomány, mint gyakorlati jellegű megismerés. Körét nagyon megszorítja és nemcsak a szentháromságot és az inkarnációt valamint a többi keresztény dogmákat, hanem a világnak semmiből való teremtését és az emberi lélek halhatatlanságát is azokhoz a dogmákhoz számítja, melyeket az ész nem bizonyíthat, hanem csak mint cáfolhatatlanokat és valószínűeket is föltüntethet, míg az isteni kinyilatkoztatás teszi őket bizonyosokká. A nominalizmus és realizmus harcában az utóbbinak fogja pártját. Az egyetemes a dolgok előtt van, mint forma Isten elméjében, a dolgokban, mint lényegük (quidditas), a dolgok után mint elménk által elvont fogalom. De a részletekben függetlenebb Arisztotelésztől, mint Tamás; sok platonikus és újplatonikus eszme hatolt gondolkodásába, főleg Avicebron Életforrása című műve révén. Másképp is meghatározza az egyetemesnek az egyénihez való viszonyát. Az egyetemeshez hozzá kell járulnia az egyéninek, vagy a skolasztikusok nyelvén a quidditashoz a haecceitasnak. Fontosabbak Scotus lélektani és etikai tételei, melyek közt a legfőbb: az akarat előbbre való az értelemnél. Tamás szerint isten a jót parancsolja, mert jó; Scotus szerint a jó azért jó, mert isten parancsolja. Elkeseredett harc tört ki a szkotisták és a tomisták között, amely főleg az immaculata conceptio (Scotus ennek a védője) körül vált legerősebbé.

A tanítványok közül megemlítendők Joh de Bassolis Antonius Andreae (doctor ordinatissimus), Franciscus de Mayronis (doctor illumanitus, vagy magister abstractionum) és a doctor planus et perspicuus Walter Burleigh.

Összes műveinek kiadása, mely azonban mégsem teljes, megjelent 1639-ben Leidenben 12 kötetben, kiadója Lucas Wadding, aki L. életrajzát is hozzácsatolta.

• Párizsi előadások a tudásról és az esetlegességről; ford. Ábrahám Zoltán; Kairosz, Bp., 2011 ISBN 9789636624903, 198 p.

Régebbi művek róla:

• Johannes de Rada, Controversiae teologicae inter S. Thomam et Scotum etc. Venet.., 1599 és Colon, 1620
• Erdmann, Grundriss d. Gesch. der Phil.; Prantl, Gesch. der Logik III.
• Morus, l'Histoire de la philosophie scolastique (Lyon, 1882)
• Werner, Johannes D. (Bécs, 1880)
• Dám Ince: A létfogalom Duns Scotus rendszerében, Magyar Barát, 1947

• Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 

• Középkori latin irodalom
• 12. századi reneszánsz