Gheorghe Grigore Cantacuzino
| Gheorghe Grigore Cantacuzino | |
 | |
| Született | 1832. szeptember 22. Bukarest |
| Elhunyt | 1913. március 22. (80 évesen) Bukarest |
| Állampolgársága | román |
| Nemzetisége | román |
| Gyermekei |
|
| Szülei | Luxandra Kretzulescu, lady of Floresti count Grigore Cantacuzino, Count Cantacuzino |
| Foglalkozása | |
| Tisztsége |
|
| Politikai pályafutása | |
| Párt | Konzervatív Párt |
| Bukarest főpolgármestere | |
| Hivatali idő 1869 – 1870 | |
| Előd | Panait Iatropol |
| Utód | Eftimie Diamandescu |
| Románia miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1899 – 1900 | |
| Előd | Dimitrie Sturdza |
| Utód | Petre P. Carp |
| Románia miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1904 – 1907 | |
| Előd | Dimitrie Sturdza |
| Utód | Dimitrie Sturdza |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gheorghe Grigore Cantacuzino témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Gheorghe Grigore Cantacuzino (Bukarest, 1832. szeptember 22. – Bukarest, 1913. március 22.) román jogász és politikus.[1] A 19. század végi Román Királyság egyik leggazdagabb embere volt, akinek fényűző életmódja filantrópiával, jó ízléssel és választékos műveltséggel párosult. Vagyona miatt „a nábob” (Nababul) néven is emlegették.[2] A korszak legjelentősebb értelmiségi és közéleti szereplői közé tartozott, és az évek során számos pozíciót töltött be; politikai karrierje csúcsát miniszterelnöksége jelentette 1904 és 1907 között.
Életpályája
[szerkesztés]Fiatalkora
[szerkesztés]Bukarestben született, hercegi rangban, régi román fejedelmi családba: a fanarióta eredetű Cantacuzino-család őse 1578-ban menekült Konstantinápolyból Havasalföldre. Nicolae Iorga történész szerint „az egykori nagy nemesek utolsó képviselője”.[2] A Cantacuzino-családfát Iorga a bizánci császárokig vezette vissza.[3]
Születésének dátuma nem teljesen egyértelmű. A legtöbb történész egyetért abban, hogy 1832. szeptember 22-én született Bukarestben,[4][5] de egyes források 1833. augusztus 22-ét[4] vagy 1837. szeptember 22-ét[6] adnak meg. A család 1846-ban Bécsbe költözött, mivel az apa ekkor már igen beteg volt, és a legjobb doktorokkal akarta kezeltetni magát. Az 1848-as forradalom kitörése után Linzbe vonultak.[7]
Miután a családfő 1849-ben elhalálozott, a fiatal Gheorghe Grigore Cantacuzinót anyja Párizsba küldte jogot tanulni. 1854-ben a Párizsi Egyetemen vizsgázott, majd 1858-ban a jogtudományok doktora lett Az innováció elmélete a román és a francia jogban disszertációjával. Tanulmányai alatt összeházasodott Zoe Bibescuval, aki azonban 1862-ben elhalálozott, Cantacuzino pedig ezután visszatért Havasalföldre. 1864-ig az Ilfovi Bíróság bírája és a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság tanácsosa, majd utóbbi elnöke volt. Újságíróként is dolgozott, és közel került a konzervatív ideológiához.[4][7]
Szakmai és politikai pályafutása
[szerkesztés]1864-ben csatlakozott a szabadkőművesek Les Sages d'Heliopolis páholyához, mivel azt remélte, hogy segítségükkel meg tudja szerezni Románia (az Egyesült Fejedelemségek) trónját. 1866-ban részt vett az Alexandru Ioan Cuza elmozdítását célzó ún. szörnyűséges koalícióban, majd szerepet vállalt az új alkotmány kidolgozásában. A trónt azonban nem sikerült megszereznie, helyette I. Károlyt nevezték ki fejedelemnek.[8]
Cantacuzino nagybirtokos nemesként a hagyománytisztelet képviselője volt, és a Konzervatív Párthoz csatlakozott. A korszak legjelentősebb értelmiségi és közéleti szereplői közé tartozott, és az évek során számos pozíciót töltött be:[9]
- 1866: fellebbviteli bírósági tanácsos és Prahova megye választókerületének képviselője
- 1867: képviselő
- 1869–1870: Bukarest főpolgármestere
- 1870: közmunkaügyi miniszter
- 1873–1875: közmunkaügyi miniszter
- 1875–1876: pénzügyminiszter
- 1877: szenátor
- 1889–1891: a képviselőház elnöke
- 1892–1895: a szenátus elnöke
- 1899–1900: miniszterelnök és belügyminiszter
- 1899–1907: a Konzervatív Párt elnöke
- 1900–1901: a képviselőház elnöke
- 1904–1907: miniszterelnök és belügyminiszter
- 1911–1913: a szenátus elnöke
1869-ben polgármesterként ő volt az, aki összeházasította Károly herceget Wiedi Erzsébettel. Nevéhez fűződik többek között a bukaresti közösségi közlekedés elindítása az első omnibuszállomás kialakításával. Pénzügyminiszterként ő bocsátotta ki az első értékpapírokat. Közmunkaügyi miniszterként visszautasította, hogy a németekkel koncessziós szerződést kössenek a vasút fejlesztésére. Folytatta Vasile Lascăr reformjait, támogatta az iskolákat, és szerepe volt a Dél-Dobrudzsa megszerzését célzó tárgyalásokban.[9]
Politikai karrierje csúcsát miniszterelnöksége jelentette 1904 és 1907 között. Mivel azonban nagybirtokosként halogatta a földreformot, 1907-ben kitört Európa utolsó nagy parasztfelkelése, a román parasztháború, ami miatt le kellett mondania a miniszterelnökségről és a Konzervatív Párt vezetéséről, és népszerűsége is csökkent.[2]
Vagyona
[szerkesztés]Nagy vagyont örökölt, és bár ennek pontos mértéke ismeretlen maradt, hatalmas havasalföldi birtokai és nagyvonalú költekezése enged rá következtetni. A 19. század végi Román Királyság második leggazdagabb emberének tartották (a király után).[9] Levéltári dokumentumok szerint csak tartós javakba fektetett, amelyek családjához és fejedelmi rangjához méltóak voltak, és amelyek emléket állítottak nevének és hírnevének, tovább örökítve azokat az utókor számára. Egy 1887-es kiállításon például 8000 arany lejért (mai áron 90 000 euró) vásárolta meg Nicolae Grigorescu Zsidó libával című festményét, ezzel is támogatva a művészt.[10]
1898 és 1900 között a bukaresti Calea Victoriei-en 700 000 lej költséggel felépíttette a Cantacuzino-palotát, melyet Ion Berindey építész tervezett XVI. Lajos-korabeli francia barokk stílusban. 1906-ban, I. Károly román király uralkodásának 40. évfordulóján fényes, 600 fős bállal nyitották meg, amelyen Ferdinánd herceg és Mária hercegnő is részt vett. Ez lett a család rezidenciája; ma a George Enescu Múzeumnak ad otthont.[2]
1901-ben tették le a bușteni-i Cantacuzino-kastély alapkövét, amely 10 évig épült. A nyaralóként szolgáló kastély a legkorszerűbbek közé számított: víz- és elektromos hálózattal is felszerelték.[2] Cantacuzino azt akarta, hogy kastélya a király szinajai Peleș-kastélyát is túlszárnyalja, és legalábbis az elhelyezkedés, panoráma szempontjából ez meg is történt.[11]
A Cantacuzino családnak már a 17. századtól kiterjedt birtoka volt Florești-en is, és Gheorghe Grigore Cantacuzino már gyermekkorától kezdve ott töltötte a nyarait. A bojári birtokot fényűző gazdagság jellemezte, és nem csak udvarház állt rajta, hanem hatalmas kertet és vadasparkot is létesítettek.[12] Legnagyobb lánya 1906-os halála után Cantacuzino úgy döntött, hogy lebontja az udvarházat, amelyhez annyi szép emlék kötötte,[13] és 1911-ben egy új Cantacuzino-palotát kezdett építtetni Berindey tervei szerint. A rokokó és neoklasszikus elemeket tartalmazó, 365 szobásra tervezett eklektikus épület alapjául a versailles-i Kis- és Nagy-Trianon-paloták szolgáltak. A herceg halálakor a palota még nem készült el teljesen, az örökösök pedig nem törődtek befejezésével, elhanyagolták. A háborúk, földrengések megrongálták, a 20. század második felében különböző célokra használták (menhely, szanatórium), a 21. század elejére igen romos állapotba került, a környékbeliek kifosztották, csak falai állnak.[14]
Bár kis dolgokban fösvénynek tartották, Cantacuzino nagylelkű adományozó volt: az 1877-es háború idején 50 000 lejnél többet adományozott pénzben és élelemben a katonáknak és családjaiknak, 1913-ban egy fogadáson pedig 225 000 lejt ajánlott fel a flotta, a repülés és a mentők számára. A flottának egy hajót is adományozott, amelyet róla neveztek el. Polgármesteri fizetését a városra fordította; a pénzből létesítették a bukaresti Bulevardul Regina Elisabeta sugárutat és a Carol park Cantacuzino-kútját, de szobrok és bölcsődék építését is támogatta.[2][10]
Halála
[szerkesztés]Cantacuzino 1913-ban hunyt el tüdőgyulladásban. A fényűző temetésen két katonaezred adta tiszteletét, a papokat tíz hintó vitte, és több kilométeres sor követte a menetet.[13]
Már 1899-ben felépíttette mauzóleumát a bukaresti Bellu temetőben; tervezője és kivitelezője Ion Mincu volt.[15] A fenségesen díszített, impozáns sírbolt fő termében nyugszik Cantacuzino és második felesége (Ecaterina), az alagsorban pedig további tizenegy családtag (közöttük a herceg anyja és első felesége).[16]
Családja
[szerkesztés]Apja Grigore Cantacuzino (1800–1849) követ, anyja Luxandra Kretzulescu. Gheorghe Grigore Cantacuzino öt testvér közül a legidősebb volt, és az egyetlen fiúgyermek, aki megérte a felnőttkort. Testvérei Maria (1834), Zoe (1836), Mihai (1837), Smaranda (1848).[7]
Első felesége és valószínűleg első és egyetlen igazi szerelme Zoe Bibescu volt, a Brâncoveanu-Mavrocordat uralkodócsalád nagy vagyont örökölő lánya, akivel 1855-ben, párizsi tanulmányai alatt házasodott össze. A párnak nem született gyermeke, Zoén pedig idővel mániás-depressziós pszichózis lett úrrá (amelyet akkoriban az orvosok „körkörös őrültségnek” neveztek, és nem tudtak kezelni), majd 1862-ben elhalálozott. Portréja negyven évvel később is a florești-i Cantacuzino-udvarház nagytermét díszítette, hamvait pedig Cantacuzino hazahozatta Párizsból és később a Bellu temetői mauzóleumában helyeztette el.[7]
Második felesége Ecaterina Băleanu volt, és nyolc gyermekük (hat fiú és két lány) született, két fiú azonban nem érte meg a felnőttkort.[4] Két fia, Mihail G. Cantacuzino 1907-ben és Grigore Gheorghe Cantacuzino 1913-ban szintén Bukarest főpolgármestereiként szolgáltak. Mihail később képviselő, majd igazságügy-miniszter lett.[17]
Képek
[szerkesztés]-
Cantacuzino időskorában
-
A Cantacuzino-palota, Bukarest
-
A Cantacuzino-kastély, Bușteni
-
A Cantacuzino-kút a Carol parkban
-
Sírboltja a Belluban
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Crenganis 16. o.
- ↑ a b c d e f Zamfirache
- ↑ Crenganis 13–16. o.
- ↑ a b c d Crenganis 7–8. o.
- ↑ Cantacuzino, Ion Mihai. O mie de ani în Balcani (román nyelven). Bukarest: Albatros, 287. o. (1996). ISBN 9732403799
- ↑ Marele român și patriot încetează din viață în etate de 76 ani. Biserica și Școala, XXXVII. évf. 13. sz. (1913. április 13.)
- ↑ a b c d Trică 36–39. o.
- ↑ Crenganis 18. o.
- ↑ a b c Crenganis 9–12. o.
- ↑ a b Trică 44–46. o.
- ↑ Crenganis 21. o.
- ↑ Cantacuzino-Enescu, Maria. Umbre și lumini – Amintirile unei prințese moldave (román nyelven). Onești: Aristarc, 162–170. o. (2005). ISBN 9739977472
- ↑ a b Trică 48. o.
- ↑ Toboc, Luiza: „Micul Trianon”, ruina ce farmecă prin istorie și legendă (román nyelven). Observatorul Prahovean. (Hozzáférés: 2023. június 23.)
- ↑ Trică 35. o.
- ↑ Cavoul familiei Gheorghe Grigore Cantacuzino (román nyelven). Călător prin România. (Hozzáférés: 2023. június 23.)
- ↑ Trică 50. és 54. o.
Források
[szerkesztés]- ↑ Crenganis: Crenganis et al.. Cantacuzino Castle (román és angol nyelven). Brassó: Transilvania Expres (2015). ISBN 9786066341387
- ↑ Trică: Trică, Cristiana. Povești din Bellu (román nyelven). Bukarest: Vremea (2022). ISBN 9786066341387
- ↑ Zamfirache: Pătrașcu Zamfirache, Cosmin: Cine a fost «Nababul», cel mai bogat român. Și-a donat salariul de primar și a vrut să-și facă palat cu acoperiș de aur (román nyelven). Historia.ro / Adevărul. (Hozzáférés: 2023. június 23.)
