Aedilis

Az aedilisek alacsonyabb rangú ókori római magistratusok voltak. Hivatali idejük egy évre szólt, és kereskedelmi, közrendészeti valamint vallási funkciókat töltöttek be.

Az aedilisek neve feltehetően onnan ered, hogy kezdetben Ceres templomának (latin: aedes) gondozása volt a feladatuk. Eleinte ketten voltak, és a plebs választotta őket a saját soraiból (nevük innen aediles plebeii, plebejus aedilisek vagy aediles plebis, a plebs aedilisei), először a tribunusi hivatal megalkotásával párhuzamosan, I. e. 494-ben. Kezdetben csupán a tribunusok segédei, helyettesei voltak, akik különféle gyakorlati feladatokat bíztak rájuk, illetve helyettük foglalkoztak a kisebb jelentőségű ügyekkel. Személyük szintén szent és sérthetetlen (sacrosanctus) volt.

Az aedilisi tisztség hamarosan nagy jelentőségre tett szert. Már I. e. 446-ban ők felügyelték a senatusi határozatokat, amiket addig a consulok akadály nélkül megváltoztathattak, elsikkaszthattak. A plebs gyűlésének (concilium plebis) határozatait (plebiscita) szintén ők őrizték. Ezután fokozatosan bővült az aedilisek jogköre, ez pedig oda vezetett, hogy funkcióikat nehéz lett elkülöníteni a censorokétól. A helyzetet bonyolította az aediles curules (a senatusban helyet foglaló aedilisek) megjelenése I. e. 365-től. Erre azért került sor, mert – Titus Livius szerint – az aediles plebeii nem voltak hajlandóak négy napra meghosszabbítani a ludi maximi háromnapos ünnepségét, mire a senatus törvényt hozott patrícius aedilisek választásáról. Az aediles curulest párhuzamosan választották az aediles plebeiivel, így ettől az évtől fogva négy aedilist tartottak számon.

A plebejus aediliseket kezdetben a comitia centuriata, majd a comitia tributa választotta, ez utóbbi esetben egyszerre az aediles curulesszel. Cicero idejében a választások consuli elnöklet alatt történtek a Mars-mezőn, valamikor júliusban. Az aedilisség korhatára kezdetben valószínűleg 27 év volt, azonban amikor i. e. 180-ban meghatározták az egyes magistraturák betöltésének korhatárát, ezt 36 évre emelték.

Az aedilisek feladata volt Róma köz- és magánépületeinek felügyelete és karbantartása – magánépületek esetében esetleg lebontatása –, a főváros vízellátásának biztosítása a censorok távollétében, az utak, járdák és szennyvízcsatornák karbantartása és tisztítása. Az aedilisek osztották az olcsó állami gabonát a plebejusoknak, védték az állami földek határait védelme és felügyelték művelésüket. Az adásvételi ügyletek felett teljes körű hatalmuk volt, így ellenőrizték a mértékrendszert, a piacokat és általában a kereskedelmet (innen görögös nevük agoranomoi, piacfelügyelők). Az aedilisek mindemellett a vallási események szervezéséért, a régi hit megóvásáért és a közbiztonságért – így a fürdők és szórakozóhelyek, bordélyok rendjéért – is feleltek. Ilyen szerteágazó feladatok mellett nem csoda, hogy az aedilisek munkáját sokan segítették (írnokok, hírnökök, kikiáltók stb.). A szabályszegőket megbírságolhatták, a beszedett pénzt pedig közcélokra használták fel.

Az aedilis curulisok emellett jogosultak voltak rendeleteket hozni a kereskedelemmel (főleg a rabszolgák adásvételével) kapcsolatban, melyek irányadóul szolgáltak a plebejus hivatalnoktársaik számára is. Emellett toga praetextát viselhettek, és curulisi méltóságok voltak (azaz helyet foglalhattak a királyság idejéből fennmaradt trónuson, amikor felszólaltak a senatusban). Emellett bizonyos ünnepségeket csak ők rendezhettek (ahogy a plebejus aediliseknek is megvoltak a különbejáratú rendezvényeik). Ők is sacrosanctusok voltak.

Az aedilisek megválasztásuk után öt napig várhattak a városrészek elosztásával, ami sorsolás útján történt. Miután az ünnepségek rendezése is az aedilisek feladata volt, sokuk – főleg a Második pun háborútól kezdődően – a népszerűség hajhászására és a jövőbeni szavazatok biztosítására használta fel hivatali évét, és óriási pénzeket ölt különböző játékok rendezésébe és egyéb népszerű intézkedésekbe (például maga Julius Caesar, Publius Cornelius Lentulus Spinther, vagy Marcus Aemilius Scaurus).

Julius Caesar hatra emelte az aedilisek számát azzal, hogy még két plebejus aedilist nevezett ki. Ezek neve Cerealis volt, és Róma gabonaellátásáért feleltek. Az Augustus idején létrehozott praefectus annonae-i hivatal nagyjából hasonló feladatokat látott el, mindazonáltal a Cereales legalább egészen III. Gordianus császár koráig, tehát a 3. század első harmadáig fennmaradtak.

A többi aedilist is megválasztották a császárkorban, azonban funkcióik szintén beszűkültek, más tisztviselők vették át őket. Így a közbiztonságot Kr. e. 31 után a praefectus urbi felügyelte Rómában, az utakat a főváros környékén a curator viarumok, Rómában pedig a quatuorvirek ellenőrizték. Eleinte a tűzoltás megmaradt az aedilis curulisok feladatai között, sőt e célra 600 rabszolgát kaptak Augustustól, azonban hamarosan a praefectus vigilumok vették át ezt a feladatot. A vízvezetékek, kutak és csatornák karbantartása a curator alvei Tiberisek feladata lett, sőt kinevezték a közmunkák curatorát is (curator operum publicorum). A vallás feletti bábáskodást maguk a császárok gyakorolták, így az aedilisséget eredeti, alapvető szerepétől fosztották meg. Nem is csoda, hogy aedilisnek lenni nem jelentett nagy megtiszteltetést, és hamarosan sorsolással töltötték be a tisztséget a quaestor- és tribunusviselt emberek közül. Az utolsó fényes aedilisi év Marcus Vipsanius Agrippa nevéhez köthető, aki önként jelentkezett a magistraturára, majd saját vagyonából nagyarányú építkezéseket hajtott végre.

• Ferenczy Endre – Maróti Egon – Hahn István: Az ókori Róma története (ISBN 9631927881)
• Dictionary of Greek and Roman antiquities. Szerk.: William Smith. Boston, C. Little & J. Brown, 1870. Lásd még itt.