Pika
A pika (angolul: pike, németül: Pike, Spiess, ill. Spieß, franciául és portugálul: pique, hollandul: piek, svéd és norvég nyelven pik) a hosszú lándzsák típusai közé tartozó szálfegyver. Használóit pikásoknak nevezték. A név feltehetőleg latin eredetű és a „döfni” ill. „szúrni” (pungo) szavakkal van összefüggésben.
Története
[szerkesztés]A pika késő középkori-kora újkori alkalmazása az ókori makedón falanxharcászat újjáéledése, amelynek első jelentős példája a morgarteni csata során bevetett svájci négyszögek voltak. Tőlük elsőként a svájci zsoldosok hegemóniáját megtörő német landsknechtek vették át a taktikát, majd a 16. században fokozatosan minden hadsereg szerves részévé vált a pikás katonaság, hogy aztán a szurony megjelenésével a 18. század elején kiszoruljon a lőfegyverek mellől.
Alkalmazása
[szerkesztés]Egy pikás blokk ereje – akárcsak az ókori elődje, a falanx esetében – a zárt hadrendben rejlett. A 3–5 m hosszú fegyverek lehetővé tették, hogy a katonák akár az ötödik sorból is előreszegezhessék őket.
Gyalogság elleni harc esetén a pikákat fejmagasságban tartva támadott, az első sor pedig az ellenfél hasának szegezhette fegyverét.[1] Azok a katonák, akik nem értek az első sor elé a fegyverükkel, a pikát a társaik feje fölé tartva várták, hogy beléphessenek a harcba. Lovasság ellen a pikások statikus módon védekeztek: a pikát jobb lábbal megtámasztva, ballal előrelépve, a pika hegyét a ló szügyének szegezve várták a támadást.
A pikás katona
[szerkesztés]A pikás katona jellemzően páncélt viselt, habár a korábbi lovagi védőfegyverzetnél lényegesen könnyebbet. Sisak, mell- és hátvért, valamint combvértek voltak azok az elemek, amelyeket az egykorú elméleti tanok szükségesnek tartottak. Ezt alkalmanként rákozott vállvértek egészítették ki.
Habár a pikásokra – a korban megszokott módon – maga Wallhausen is duplazsoldosként hivatkozik, ugyanakkor hangot ad azon véleményének, miszerint nem szabadna valóban kétszeres zsoldot kapniuk, hiszen a muskétásnak több és nehezebb a dolga a fegyvere kezelésével.[2]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Wallhausen 1615, 57. o.: "Zum andern/wann du den Spies recht unter dem Gürtel in Bauch dem Feind bietest/ vnd ist dieses das gewissest fällen in einer Schlachtordnung gegen Fußvolck."
- ↑ Wallhausen 1615, 59. o.: „[…] doppel Sold den jenigen in Kriegswesen gebühret/ der doppel Mühe vnd Arbeit zu vesehen hat/ welches unter gemeinen Kriegsleuten die Musquetier sind […]”
Források
[szerkesztés]- Delbrück, Hans: Geschichte der Kriegskunst. Nikol Verlag, Hamburg (2008) ISBN 3868200088
- Perjés, G.: A Szentgotthárdi csata (1664) - Szentgotthárd, helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok Szombathely (1981). ISBN 9630311925
- Wallhausen 1615: Wallhausen, J. J. von: Kriegskunst Zu Fuß. Akademische Druck- u. Verlagsanstalt, Graz (1971). Eredeti kiadás: Oppenheim, 1615
- Britannica Hungarica, Magyar Világ Kiadó, Budapest (1994) ISBN 9637815813
- Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 788. o. ISBN 963-9257-11-7
